A lelkekben zajló történelem hű krónikása

"Sosem dicsőítettem a rendszert, elfogadtam, de bíráltam"

Hogy érzed, sikerült a lélekben zajló történelem hű krónikásává lenned, ahogyan egykor eltökélted?

- Ha a régi városállamok történetére vagyok kíváncsi, elolvashatom a történelmi munkákat, de ha azt akarom megtudni, hogyan éltek és gondolkodtak azok az emberek, azt a mentalitást csak a kor irodalmából ismerhetem meg. Verseimben, prózai írásaimban benne van ellentmondásaival, hibáival és felemelő érzéseivel együtt a huszadik század második felén élt emberek életérzése, megjelent, olvashatja, bár elfogultan, a kortárs, de elfogulatlanul az utókor is.

- Az 1962-es első kötetem, a Villámok balladája berobbanás volt, új hangot képviselt, de inkább mollba hajló tónussal, nem úgy, mint a Tűztánc antológia - ebben már csak későbbi megjelenésem okán sem lehettem benne -, amelyet keményebb hangú költők, Garai Gábor, Györe Imre, Ladányi Mihály, Váci Mihály írtak. Ezt a tónust, amely bennem később egyre keményedően is megmaradt, szerették az olvasók. Ladányi, Soós Zoli, Baranyi fenegyerekeknek számítottak, és a népszerűség egyesek számára mindig gyanús. Vidéki környezetből jött polgári értelmiségiként baloldali szellemiségemmel az "érted haragszom, nem ellened" verseit írtam, ezzel együtt is a "tűrt" kategóriában volt a helyünk, csak épp a köteteinket kapkodták szét az emberek, ezért nem lehetett minket megkerülni. Én a mai, megszaporodott társadalmi igazságtalanságok közepette is az a költői eszközökkel alkotó, indulatos publicista vagyok, aki voltam. Ezt leginkább azok nem tudják elfogadni, akik gyors köpönyegfordítással igyekeznek tisztára mosni egykori szerepüket, hátha más is olyan amnéziás, mint amilyenek ők szeretnének lenni. Én sosem dicsőítettem a rendszert, elfogadtam, de bíráltam. A rendszerváltás óta kétszer annyi kötetem jelent meg, mint előtte, csak ezt a mai könyvkiadási és forgalmazási rendszerben kevésbé venni észre. Ezzel együtt is sokfelé hívnak még találkozókra.

- Profivá a gyakorlat teszi az embert, de a legnehezebb jó szabad verset írni, mert kell hozzá a formai biztonság. Picasso is úgy törte szét, hogy teljes rajz és festőkészség birtokában volt. Nekem a műfordítás jó iskolát adott a maga sokszínűségével. Érdekelnek a formai kérdések is.

- Bármelyik lehet a felsoroltak közül. Én már középiskolában elkezdtem Puskinnal, Lermontovval, mert megragadott tiszta, romantikus szellemiségük. Aztán jöttek az olasz és a francia irodalom nagyjai meg a többiek, de mind engem gazdagítottak. Dante Pokoljának fordítása, amin most dolgozom, kihívás, régi adósságom. Vannak művek, amelyeknek azért kell akár húszféleképpen is nekimenni, mert csak így jön át minden szépségük, értékük. Chénier sorsát személyesnek érzem, a gyermekkori első szerelemébresztő élmény megfogalmazásától igazságkereső voltáig. Úri gyerek lévén a jakobinusok nem hitték el, hogy a francia forradalom igaz híve, le is fejezték "saját elvtársai".

- Vannak szövegek, amelyeket nem árt időnként leporolni, frissíteni, mert változik a nyelv. Lehet, hogy az eredeti szöveg póztalanságát kell visszaadni a kor dagályosabb fordításai helyett. Máskor a librettón is lehet javítani. A Tosca, a Gyöngyhalászok, a Carmen szívesen énekelt művek. Cilea Arles-i lány operája viszont még nem szerepelt nálunk színpadon, de azt is szeretem. És fordítottam operettet - Víg özvegy -, musicalt, olasz dalokat is, sőt magam is írtam librettókat.

- Azért az sem kis élmény. Aztán Cegléden volt egy kiöregedett énekes tanárunk, Szirmai Reginald, aki jutalomból szép tenorslágereket énekelt a gyerekeknek. Fiatal koromban még számos operafi lmet lehetett látni világsztár színészekkel és énekesekkel. Ezek mind hatottak rám. Amikor már javában benne voltam, és a Magyar Televíziónak is dolgoztam, Bánki László úgy bízta rám az Operabarátok magazinja műsort, hogy "vezesd te, neked jobban elhiszik, hogy lehet szeretni az operát, mert nem belőle élsz!" Külföldön is a lemezboltokban hagytam minden pénzemet. Amikor megkaptam az olasz Ada Negri-díjat, a vele járó kétezer eurót Milánóban, a Ricordinál elvásároltam - végre nem voltak korlátaim, pedig itthon sem élek fényesen, lett volna helye. Van legalább nyolcszáz operám, a legtöbb vagy húszféle előadásban, 78-as fordulatszámú sellak lemezektől a DVD-ig mindenféle formában. Most is minden este ezek hallgatásával pihenem ki a napot. Nem egy opera van, amelyet belső hallással, magamban is el tudok játszani; ha vonaton megyek, csak lehunyom a szemem, és megszólal bennem a zene.

- Az újságírást az egykori Szövkönyvnél kezdtem, az Egyetemi Lapoknál, a Magyar Ifjúságnál, az Ifjúsági Magazinnál folytattam, majd jött a Magyar Televízió. A Hegyvidékbe külső munkatársként írtam, amikor Müllner Jenő barátom erre felkért. De lelki okok is vonzottak: egyik kedvesemmel, Gyöngyivel a legszebb szerelem hónapjait éltük egykor egy Melinda úti albérletben.

Születésnapomra az ugyancsak a tizenkettedik kerületben lakó könyvkiadó barátom, Kemény András megjelentette Az örvénylelkű fiú című, életpályámat összegező kötetet a Papírusz Book kiadásában. Ezt Ézsiás Erzsébet jegyezte le szavaim nyomán. Van még legalább tíz évre való megírandó, lefordítandó munkatervem, csak az időm egyre kevesebb, úgyhogy nem érek rá hetvenkedni, mert dolgozom, vagy az unokámnak, Flórának örülök.

Nos, ami a könyvet illeti, kiváló életrajz. Hiteles és őszinte; a kor, az ember, a gondolkodásmód, a szerelmek, barátok és a beleszőtt versrészletek felmutatják a több mint ötven kötetet jegyző alkotó jelentőségét. A társadalmi-művészi elismeréshez az olvasó szeretetén túl már csak a Kossuth-díj hiányzik. Jó lenne, ha ezt "odafenn" is észrevennék!