Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Színek, formák, vonalak ritmusa

Az év első kerületi kiállítása Köteles Léna textilművész nevéhez fűződik. A Jókai Klub társalgójában huszonöt hideg batikolással készült pamutképet, a kisteremben akvarelleket és néhány olajfestményt állított ki.


A hal ősi motívum
A tárlatot Füzes Gergely festőművész nyitotta meg. - A kiállított alkotások erőteljes színei szuggesztív hatást keltenek - mondta. - Kedvesség és szeretet árad belőlük. Némi egzotikus zamat és elvágyódásérzés is rejlik bennük, ami abból ered, hogy alkotójuk északról, Észtországból jött ide.

A művésznő, hogy minél önállóbb véleményalkotásra késztesse a nézőket, nem adott címet sem a kiállításnak, sem a bemutatott képeknek, ezért rendhagyó módon megkérdeztük a megnyitó néhány résztvevőjét, mi a benyomásuk a művekről. Néhány válasz:

Kun Tibor menedzser: "Az élet sokféle oldala mosolyog ránk. A több képen is láthatóősi motívumok - például a halak - aggasztó jelenségekről (természetrombolásról) is tanúskodhatnának, a művésznő azonban inkább azt festette meg, milyen boldogságérzéssel tölti el a természet, az északi táj."

Csirpákné Emilné (született Elvira Rostin): "Én is Észtországból érkeztem, apám mordvin, anyám észt származású. A kiállított képeken érződik a Balti-tenger ihletése: kövek, halak, vizek. Néhány akvarellen felismertem azt a Narva melletti üdülőhelyet, ahol valaha pétervári művészek nyaraltak."

Veres Zsolt festőművész: "Számomra úgy tűnik, hogy a művésznő festészettel vezetné le érzelmi telítettségét, mintha a művészet volna a negyedik gyermeke."

Nagy Emánuel, a baptista templom egykori orgonistája: "Nekem leginkább a művésző önarcképe tetszik, talán éppen azért, mert a kubizmusba hajló festményen csak néhány attribútum - az orr formája, a vörös haj - utal arra, hogy maga az alkotó lehetett a modell."

Spíró Fanni, tizedikes tanuló, az ismert drámaíró lánya: "Nekem egy sok négyzetre osztott textilkép tetszik leginkább. Közelről olyan, mintha minden kis négyzetet más művész festett volna. Gondolom, a művésznő útkeresését jelképezi."

Köteles Léna férje: "A kedvenc textilképem az, amelyik Orsi lányunk rajza alapján készült."

Kérész Gyula     

A kiállítás január 25-ig látható a Jókai Klubban. Cím: XII., Hollós út 5.