Taróczy Balázst Borgnál is többre taksálták

Mindezekről a történelmi tényekről és egyéb érdekességekről beszélgettünk a sportszerűségéről, kellemes modoráról is híres Taróczy Balázzsal, aki 1978 óta él Hegyvidéken.
– Akkori mércével mérve elég korán bekerültem a profi teniszezők körforgásába – kezdte Balázs. – Persze sok minden egészen másként ment abban az időben. Igaz ugyan, hogy már hatéves koromban elvitt édesapám az Uvaterv népszerű sporttelepére, ám a fejlődés üteme korántsem volt olyan gyors, mint manapság. Tizennégy évesen, 1968-ban mentem át a Vasasba, s miközben természetesen nappali tagozaton jártam gimnáziumba, fokozatosan egyre nehezebb versenyeken vettem részt. Ama bizonyos Király Kupa-csapatmeccs előtt röviddel indultam életem első pénzdíjas tornáján Svédországban, tehát tulajdonképpen akkortól kezdve számíthatom magamat profi játékosnak.

Ez volt az első, ilyen szintű versenye. És melyik az utolsó?
– Tizenhét évvel később, 1989-ben búcsúztam egyéniben ezen a szinten a versenyzéstől, mégpedig San Marinóban. Párosban két évet még rátettem, 1991-ben Stockholmban fejeztem be a pályafutásomat. Az első éveket egyébként jelentősen megnehezítették az egyetemi tanulmányaim, keményen megküzdöttem a diplomámért a Közgazdasági Egyetemen. A mai éljátékosok között már az is elég ritka, aki nem levelezőn végzi a középiskoláját...

Pályafutása nyitott könyv mindannyiunk – de különösen a fehér sport barátai – előtt. A legnagyobb sikere kétségkívül 1985-ben, immár huszonkét esztendeje született.
– Ekkor lettünk elsők Wimbledonban ideális partneremmel, Heinz Günthardt-tal. Vele anynyira megismertük egymást, hogy minden különösebb közös gyakorlás nélkül ma is pályára léphetünk. Persze az életem nem elsősorban a páros körül forgott, egyéniben is rengeteg tornán vettem részt. A világranglistán a legjobb helyezésem a tizenkettedik volt, de ami legalább ennyire fontos: négy éven át tartottam a pozíciómat az első húsz között, miként annak is nagyon örülök, hogy tíz évig nem tudtak kiszorítani az első ötvenből. Egyesben a legtöbbre az 1978-as, barcelonai tornagyőzelmemet tartom, ahol a döntőben a román klasszis, Nastase ellen vesztett meccset tudtam megfordítani.

Taróczy Balázs (jobbra) és Heinz Günthardt, az ideális partner

Bár véglegesen nem vonult vissza, alkalomszerűen edzőként is feltűnik a világversenyeken, de ezek csak időleges kirándulások voltak. Mi töltötte ki az idejét leginkább?
– Alapvetően maradtam a tenisz közelében, ebben a közegben, ahol felnőttem, s ahol a legotthonosabban mozgok. Számos bemutatót, illetve versenyt szerveztem az évek során. Legutóbb például egy MAFC társasági tornát hoztam össze. Az utóbbi években jelentős elfoglaltságot biztosít számomra egy Zalában épülő golfpálya, ahol nem tulajdonosként, hanem alkalmazottként közreműködöm a megvalósításban. Ez azért is érdekes feladat a számomra, mert tizenöt éve elkezdtem golfozni, tehát tulajdonképpen érdekelt vagyok az építkezés sikerében.

Kanyarodjunk vissza egy kicsit a teniszhez! Mit gondol, miért megy összehasonlíthatatlanul jobban Csehországban vagy Szlovákiában a tenisz, mint Magyarországon?
– Úgy gondolom, a legnagyobb különbség az, hogy tőlünk északra sokkal nagyobbak a sportág tradíciói, s ezt az előnyt nem is hagyják elveszni. Nálunk viszont a klubok és az edzők számára az az elsődleges, hogy minél több legyen a bevétel. Abban jószerivel senki nem érdekelt, hogy az ő klubjából vagy csoportjából ígéretes játékosok kerüljenek ki.

A ritka kivételt ezekben az években a tizennyolc éves Szávay Ágnes jelenti.
– Neki szerencséje is van: tíz-tizenkét éves kora óta voltak a közelében olyan adakozó emberek, akiknek áldozatkészsége révén valóban profi módon készülhetett. Ilyen szituáció bizony mifelénk ritkán adódik, pedig Szávay példája is bizonyítja, hogy nálunk is vannak tehetségek. Ági ráadásul nemcsak tehetséges, de rendkívül ambiciózus, jó gondolkodású ember, aki a 2006-os betegségét követően idén meredeken halad felfelé a világranglistán. 

Önnek huszonkét évvel az ottani győzelme után mit jelent ma Wimbledon?
– Remélhetőleg izgalmas mérkőzéseket: az első héten még itthonról kommentálom az eseményeket a Sport1 tévében, a második szakaszban viszont már a helyszínről. Mivel minden évben rendeznek veterán párosok számára is egy nyolcas versenyt, amelyen tavaly másodikak lettünk, így az idei vetélkedőre is meghívást kaptunk.

Ha nem is készül külön Wimbledonra, de feltehetően gyakran teniszezik. Hogyan telnek a napjai?
– Mostanában jó passzban vagyok, hiszen hetente háromszor játszom feleségemmel, Köves Nórával és az egykori Davis Kupa-játékossal, Varga Gézával a Mártonhegyi úton. Népes családom van, az első házasságomból született fiam már húszéves, a fiamat követő három kislány közül pedig a legfiatalabb mindössze tíz hónapos.

Jocha Károly