Szobrot kapott a nevettető

Tersánszky Józsi Jenő művei az elmúlt évtizedekben fokozatosan kiszorultak az iskolai tankönyvekből, emlékét csak néhány elhivatott pedagógus ápolta. Mellőzésére jellemző, hogy tavaly a Nyugat születésnapján is csak elvétve hallhattuk nevét. Pedig az akkoriban kőműves segédmunkásként dolgozó Tersánszky írását közölte elsőként változtatás nélkül Osváth Ernő, a folyóirat mindenható főnöke.

Állítólag az írással csak egy kis pénzt akart keresni, mégis ő lett a huszadik század egyik legtermékenyebb szerzője. Egész élete diákcsínyek sorozata volt, nevettetett és nevetett, de sohasem sértett – sem embert, sem eszmét vagy hitet. Életből vett figurái derűsek voltak, mint ő maga.

Író emberként sem vetette meg a kétkezi munkát: sokoldalú kísérletező volt, festett, rajzolt, énekelt és barkácsolt. Szerette a zenét, saját készítésű, kétágú avar furulyáját társaságban is szívesen megszólaltatta. Állandóan újításokon törte a fejét, egyebek közt neki köszönhető a biciklik fékrendszerének tökéletesítése. A rá jellemző huncut mosollyal vette tudomásul, hogy átvonult felette a történelem. Az első világháború lövészárkaiban született regényében írja: a háború a hadiszállítóknak üzlet, az uralkodóknak szórakozás, a katonáknak szenvedés. Munkássága csúcsán alkotta meg Kakukk Marci figuráját, akivel a nemzetközi irodalomba is berobbant.

A második világháború idején Tersánszky zsidókat mentett, kézügyességét kihasználva dokumentumokat hamisított. Soha nem állt be a sorba, a Rákosirendszerben propagandakönyvek helyett Misi Mókus kalandjait vetette papírra. Jó kedélyű, bohém ember volt – szorgalma, kitartása és életszeretete példaként szolgálhat mindenki előtt.

(mm.)