Egynyáriak a lakásban
Az egynyári növényeket tavasszal szoktuk megvásárolni palánta formájában, és virágzás után kidobjuk őket talán már ősszel, vagy legkésőbb az elfagyott maradványaikat tavasszal. De előfordul, hogy a különösen szépen virágzó töveket szeretnénk még egy kicsit tovább megőrizni. Ilyenkor menekítjük őket a szoba védett világába.
Ha definíciószerűen közelítünk a dologhoz, akkor az egynyáriak csoportjába tartozó növények sem biológiájukat tekintve, sem pedig tradicionális felhasználásuk szempontjából nem szobanövények. Szépségük a szabadban bontakozik ki, ahol rövid idő alatt kifejlődnek és gazdag virágzásba kezdenek, amiben ki is merülnek. Életük végét az őszi hideg vagy legkésőbb a fagyok jelentik.
A kísérletező ember azonban néha nem a konvenciók szerint cselekszik, és próbára teszi a növények életképességét. A dolog általában azzal kezdődik, hogy a naptárban már eljött az ősz, és a kertet, teraszt is elő kellene készíteni a télre, de az igazi kertbarátnak egyszerűen nincs szíve kidobni az életerős és virágokkal borított egynyári növényeket. Átülteti tehát a legszebbeket cserépbe, és beviszi a szobába, bár tudja, hogy túl sokat nem remélhet. És valóban: sok ilyen egynyári néhány hét alatt lehullatja virágait, elveszti dekorációs értékét. Mások viszont új életet kezdenek, és akár évekre beköltöznek a szobába.
Díszcsalán
A díszcsalánt korábban szobanövényként tartotta számon a szakma, bár ilyen minőségében nem aratott emlékezetes sikereket. Manapság ezért főleg egynyári növényként árusítják. Szépen is mutat karéjos leveleivel és sötét lombszínével a világosabb, virágzó egynyáriak között.
Szögletes hajtásai a vad rokonhoz hasonlóan gyorsan növekednek, és terebélyes bokrot alkotnak néhány hónap alatt. Ehhez csak tápanyagra, vízre és – az idei évinél valamivel több – napsütésre van szüksége. Őszre a hajtások végén megjelenhetnek a nem túl tetszetős virágzatok is, ami azt jelzi, hogy a növény befejezte növekedését. De ha ősszel alaposan megmetsszük, és behozzuk a szobába, akkor újra növekedésnek indul, és hatalmas, szövevényes ágrendszert fejleszt. Miközben idősebb levelei lehullnak, a fény felé nyújtózkodó hajtásokon újabb és újabb levelek jelennek meg.
Télen a szegényes megvilágítás miatt a levelek kizöldülnek, a nyáron hajtók ismét sötétre színeződnek. A méteres hajtások támasztékot igényelnek, különben saját súlyuk alatt letörnek. A nagy példányok rengeteg vizet párologtatnak, így jelentősen hozzájárulnak a lakás páratartalmának növeléséhez. Ha elfelejtjük meglocsolni, akkor a lédús lombozat megereszkedik, lekonyul. Szerencsére egy alapos öntözés után néhány óra alatt kiheveri az átmeneti vízhiányt.
A növény tündöklésének általában a mérete vet véget, mert miután már mindent befutott, felkopaszodó szárai elvesztik díszítőértéküket, de ekkorra szerencsés esetben már a második nyarat is eltöltötte a szobában. A siker titka, hogy a csalán folyamatos fejlődésű, tehát nem tipikus egynyári növény. Az egynyáriak között népszerűségét inkább esztétikai szempontból alapozta meg, nem az egynyári növényekre jellemző életritmus alapján került besorolásra.
Begónia
Kicsit más a helyzet a begóniákkal. Ennek a növénycsoportnak vannak kifejezetten szobai tartásra alkalmas fajai, és vannak azok, amelyeket az egynyáriak között találunk meg. Ezeket is bevihetjük a szobába, és ezekkel is hasonló sikereket érhetünk el, mint a csalánnal. A helyzet annyiban különbözik, hogy a kerti begóniákat virágukért szeretjük, tehát szobai nevelésüknek is a virágzás vége szab határt. Optimális esetben a szabadból bemenekített növény még hónapokig virágozhat. A következő tavaszra azonban szinte bizonyosan elveszti díszeit. Ekkorra az érzékeny növényt fenyegető számtalan betegség valamelyike is megjelenhet, és véget vethet a szobai karriernek.
Margarétafélék
A virágboltokban egyre nagyobb számban értékesített, hatalmas gömbre emlékeztető növények – bár évelőként árulják őket – a kertbe kiültetve gyakorta nem élik túl az első telet. Ha viszont a szobába menekítjük őket, akkor biztosan kapnak még egy esélyt. A virágzásnak ugyan már ősz végére vége szakad, de a növény lombozata szépen áttelel a lakásban, s ha elég kitartóan és türelmesen gondozzuk, akkor a következő nyár derekára megindulhat egy a korábbinál szerényebb, de mégis tetszetős virágzás.
A margarétáknak nincs elterjedt szobai rokona, de a kertben messze nem minden változatuk telel át. Valószínűleg igényeiknek a mi éghajlati adottságaink alatt a „nyáron kint, télen bent” életmód felelne meg legjobban, ezért lehetnek télen tetszetős szobanövények.
A fenti példák mutatják, hogy egy-egy kiválasztott egynyári növény további szobai nevelését érdemes megpróbálni, mert bár a siker nincs garantálva, ám a kísérlet gyakran virágzó eredményt ad.
(Barta)