Építsünk közösen betlehemet! Felső-krisztinavárosi Plébánia Schola csapata

A mi csapatunk évek óta együtt van. Péntek esténként próbálunk, a vasárnapi diákmiséken szolgálunk. Saját levelezőlistánk van az interneten, ami nagyban megkönnyíti a hét többi napján a kommunikációt. A három (korosztály szerinti) kórus három karnaggyal dolgozik. Sok időt töltünk együtt: kirándulással, nyári táborozással, közös ünnepeinken, koncerteken. Minden találkozás külön öröm számunkra.
A pályázattal kapcsolatos hatalmas lelkesedés mégis meglepetést okozott. Levelezőlistás felhívásomra nemcsak a kicsi és nagy kórustagok jelentkeztek, hanem hozzátartozóik – szüleik, testvéreik, nagyszüleik – is jelezték részvételi szándékukat. Hamarosan meg is kezdtük az előkészületeket.
Egyik kedves kórustársunk férje, Egyed Károly vállalta a famunkákat, és egy héten belül elhozta a tervezett istálló kicsinyített mását. Orient Enikővel többször átbeszéltük a lehetséges belső elrendezést, majd elhatároztuk, hogy ha ennyien szeretnének közreműködni, akkor az lesz a legjobb, ha mindenki önálló feladatot kap. Ekkor született meg az az elképzelés, hogy minden gyerek készítsen egy kicsi báránykát, jelképezvén saját magát, amint a kicsi Jézushoz siet…
Több időpontot tűztünk ki a munkálatokra, hiszen először meg kellett ismertetni a készítőkkel a nemezelés technikáját. Plébánosunk, Györgydeák Márton atya rendelkezésünkre bocsátotta a könyvtárszobát, ahol az óriás méretű istállót is össze tudtuk szerelni. Csodálatosan izgalmas órákat töltöttünk együtt a gyerekekkel és az őket kísérő, tenni vágyó családtagokkal.
Adventi énekünket – ami szívünket-lelkünket melengette – olykor-olykor egy-egy eltört nemezelő tű pattogó hangja szakította félbe. Bizony, nem könnyű a gyapjút úgy forgatni, hogy bárány legyen belőle! Sok-sok idő kell a szép munkához. Lelkes csapatunk egyes tagjai még azt is vállalták, hogy késve érkezzenek a kóruspróbára, csak hogy elkészüljenek a báránykájukkal. Köszönet Tőkés Tündének, karnagyunknak, amiért megengedte, hogy még a felnőttkórus próbája alatt is „alkothassanak” a gyerekek (nem mindig csendben).
Harminc kicsi, puha gyapjúcsomó kelt életre a betlehemi éjszakán, és a gyerekek elnevezték, nevükön szólították saját báránykájukat. Még anyukák, apukák is bekapcsolódtak a készülődésbe nagy-nagy buzgalommal! Amikor elkészült a nagy mű – és szerettük volna kivinni a könyvtárból –, akkor döbbentünk rá, hogy nem fér ki az ajtón! Újra szétszedtük, és egy hideg raktárban kezdtük felépíteni újra. A súlya is nagy volt, így a plébánia és a kórus erős férfijai segítségére is szükség volt: végül az ő közreműködésükkel került ki a betlehemünk tervezett helyére.
Nagyon sokan adtuk össze tudásunkat, erőnket a végső győzelemhez: negyven-ötven fő vett részt az alkotásban, ki-ki lehetőségei szerint. Igazi csapatmunka volt! - így ha találkozunk a templomban vagy az utcán, mosolyunkban ott bujkál a 2009-es közös betlehemkészítés öröme... Köszönjük, hogy ajándékok lehettünk egymás számára!

V. Andrejszki Kati
népművész