Erőszak az iskolákban

A diákok közötti társas kapcsolatok, az osztályokon belül kialakuló hierarchia vizsgálatával foglalkozik évtizedek óta Járó Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója. A Rogers Személyközpontú Középiskola szervezésében a Jókai Klubban megtartott Konfliktusrendezés a csapat erejével című előadáson egyebek között az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban alkalmazott Mérei Projekt felépítéséről, az iskolai agresszió mérésének és kezelésének módozatairól beszélt az iskolapszichológus.
A Mérei Projekt tulajdonképpen egy fejlesztő módszer, többlépcsős pedagógiai célú csapatépítő és közösségfejlesztő eljárás, amit elsőként egy kispesti gimnáziumban próbáltak ki 1975-ben. Alapvetően a gyerekek együttműködésére épül, így alkalmas az osztályon belül meglévő konfliktusok hatékony kezelésére. Optimalizálja a csoportok problémakezelő, valamint kommunikációs kompetenciáját azáltal, hogy nyitott megbeszélés tárgyává tesz olyan érintkezésbeli feszültségeket, mint a durvaság, lekezelés vagy kiközösítés – ismertette a projekt működését Járó Katalin. Hozzátette: a mérések az iskolai agresszió kialakulása és hatásai mellett a résztvevőkről is valós képet adnak.
Ez alapján elmondható, hogy az agresszornak sokan drukkolnak, mások félnek tőle, akadnak olyanok is, akik egyszerűen tudomásul veszik a helyzetet, azaz az agresszió rendszernek tekinthető. Tipikus konfliktushelyzetnek számítanak az érdek- és értékütközések a tanárok, illetve a diákok között, a teljesítményszorongás, a kudarcélmény, a peremhelyzet, a kiközösítettség, a fizikai és verbális agresszió, a klikkek harca vagy a társakban való csalódás.
Egy iskolai osztály pillanatnyi állapota, a résztvevők szerepei és hierarchikus helyzetük szociometrikus vizsgálatokkal mérhetők. Ilyen a Mérei Projekt, amely megmutatja, hogy adott pillanatban ki milyen szerepet játszik az osztály életében. Az eredményt a diákok úgynevezett osztálytükör formájában – azt modellezi, hogy a többiek szerint kinek milyen szerepe van a közösség hierarchiájában, illetve mit gondolnak róla a társai –, valamint személyre szabott szociometriai profilon keresztül ismerhetik meg.
A felmérés legnagyobb erénye, hogy megérteti a gyerekekkel, milyen sokat tehetnek egymásért. Az osztálytükör közös elemzése, a tényekkel való szembenézés képes lebontani a kialakult viszonyokat, alkalmat teremt arra, hogy a „peremre” szorult diákok szembesítsék a többieket sérelmeikkel. Ez pedig hatni szokott, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy a marginális szerepekbe kényszerülők a Mérei Projekt igazi nyertesei.
Sokszor előfordul az is, hogy az addig kirekesztően viselkedő, önmagát rosszul pozicionáló gyerek a többiek véleményét látva azonosul a közösség által rá osztott szereppel, ezzel megteremtve az egyensúlyt az osztályhierarchiában. Ez az a pont, ahol a csoporttal foglalkozó szociálpszichológus a legtöbbet teheti a csoport érdekében. A társas hatékonyság szempontjából kedvező szociometriai egyensúlyt ugyanis nem a harmónia, nem csoportdinamikai idill biztosítja, hanem a csoport feszültségtoleranciája, amely pedagógiai eszközökkel, főként az önismeret fejlesztésével érhető el.

(képünk csak illusztráció)