Kirándulás a signálnál

Már a gloriette előtt is volt mire felkapaszkodniuk a hegyre mászóknak, korábban a tetőn úgynevezett signál, vagyis fából ácsolt, egyszerű földmérő torony állt. Ez jóval előbb összedőlt, mintsem az akkor jelentős előrelépésnek számító gloriette-et megépítették volna.
Novák Dániel, valószínűleg 1835-ben, arról kesereg, hogy a signálnak már csak a maradványai vannak meg, és a szép panoráma élvezéséhez külön körbe kellett járniuk a hegy tetejét, mire kellő helyre értek. A Szépjuhásznétól kapaszkodtak fel úttalan utakon, és még az ösvényeket is sokszor elvesztve küzdték fel magukat a csúcsra. Azt is megtudjuk beszámolójából, hogy ugyanolyan erdőművelés volt a János-hegyen, mint bárhol a budai hegyekben, a csősznek kunyhót építettek, aki a kitermelt ölfákra vigyázott. Szó nem volt se parkerdőről, se védendő kirándulóhelyről, igaz, feljutni sem volt túl egyszerű feladat. Idézzünk érdekes nyelvezettel megírt naplójából:
„Regényes tájékát Budának jobbadán sokkal jobban ismerik azon idegenek, kiket kiváncsiság édesget hozzánk, mint honfiak nagyobb része. Ezen vendégek nem ritkán rajzolatokat vesznek több álláspontból, s visszatérve hazájukba, azokat mint jeles tájfestményeket rézre vagy kőre metszve közrebocsájtják… Elvesztvén több ízben is ösvényünket, a bokroson kelle keresztül törnünk, ide- s odabujkálva, míg végre csakugyan megtaláltuk az ösvényt, síkra jutánk. Itt terjedezett szemünk elibe Budakeszi falu, s az egész oldali teljes méltóságában. Bámulva ezen szép tájékot, melyet maga a természet ennek alkotott, megpilantánk egyszerre egy egész társaságot felettünk, asszony s férfi személyekből állott, kik hihetőleg Sauwinkeléből (Zugliget) jöttek fel oda, honnan a feljárás nem oly meredek, mi is tehát feléjük tartánk, s rövid idő alatt ott leltük magunkat, hol még néhány év előtt lehete látni a trigonometriai célpontot (signal), melynek jelenleg csak már jelköve áll a földbe eresztve. A szél egy keveset kemény lévén ezen magas helyen, a Pestnek fordult oldalon telepedénk le, s onnan vizsgáltuk a völgyben álló Knótz majorokat, a Kalmárfy-építvényt, s a felséges Duna folyamot a két testvér várossal, s Rákoson végig mindent, egész a gödöllői magas dombig. Innen végre elindulván, s megtekintvén a hegyláncon fekvő kunyhót, mely az ölfákra ügyelő csősz számára szolgál, utunkat a Svábhegynek vettük, s körüljárván a magas hegyet, végre a Menner-majorba értünk, mely egyemeletű ház, s hol egy kapitány barátomat kerestem fel, ki ott tart magának nyári lakást egészsége visszaszerzéséül…”