Új tanév, több segítség
Bár még tombol a meleg, mégis véget ért a nyár, ismét elérkezett a becsengetés ideje. Minden család életében meghatározó ez az időszak – egyfelől lezárul egy korszak, s kezdetét veszi egy új, különösen, ha éppen most megy óvodába, onnan iskolába vagy középiskolába a gyerek, másfelől fokozottabb figyelmet, felelősséget és ráfordítást igényel a szeptemberi kezdés. Az új tanévről beszélgettünk a Hegyvidék közoktatásért is felelős alpolgármesterével, Fonti Krisztinával.
– Nemcsak a gyerekek és a szülők, az óvodák és az iskolák, de az önkormányzat számára is nagyon fontos időszaka ez az évnek – mondta Fonti Krisztina alpolgármester. – A szülők számára a gyermekük féltése mellett nyilvánvalóan komoly aggodalmat jelent az is, hogy mekkora költséget jelent majd az iskolakezdés, hiszen egész nyáron olyan aggasztó összegekkel riogattak a sajtóban mindenkit, hogy az is elképedten figyelte a híreket, akinek nincs kisgyereke. Ezért a munkatársaimmal – segítségül, útmutatóul – végeztünk egy gyors számítást arról, hogy a szakminisztérium adatai szerint évfolyamonként hogyan alakul a tankönyvcsomagok ára. Az átlagösszegeket az egyszerűség kedvéért felkerekítve mondom: az általános iskola első osztályában 6500, másodikban 7500, harmadiktól kicsit kevesebb, 7200, negyedikben 6500, ötödikben 6600, hatodikban 7300 forint, hetedikben 11 100 forint, míg a nyolcadikosok alap tankönyvcsomagja 11 000 forint. Ehhez a füzetek, az iskolánkénti és egyéni igényeknek megfelelő kiegészítők jönnek még hozzá, melyek ára viszonylag széles skálán mozog, lehet nagyon drága, de lehet megfizethető is. Nagyon fontos intézkedés azonban, hogy a kisiskolások egészségvédelmét szem előtt tartva az alsós, vagyis 1–4. évfolyamos gyerekek órarendjét úgy kell összeállítani, hogy a táskába kerülő összsúly naponta ne haladja meg a három kilót.
Nem biztos, hogy a szülők csak a könyvek súlya miatt aggódnak, mert ahhoz, hogy meglegyenek, előbb ki is kell fizetni azokat.
– Ez pontosan így van, ezért biztosítunk különféle támogatási lehetőségeket, ezek részletei egyébként a honlapunkon (www.hegyvidek.hu) megtalálhatók.
Mint mondtam, többféle támogatás igényelhető. Például a család jövedelmi és vagyoni helyzetétől függetlenül – valamennyi iskolatípus valamennyi évfolyamán – ingyenesen kell biztosítani a tankönyvhöz jutást a tartósan beteg, a sajátos nevelési igényű, a három- vagy többgyermekes családban élő, a nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult tanulóknak, illetve a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő nappali tagozatos általános iskolás tanulók részére. Az ingyenesség vagy az iskolától tankönyvkölcsönzéssel, vagy használt tankönyvek igénylésével, vagy pénzbeli támogatással igényelhető. Ez a támogatás egyébként a tavalyi tízezerről idén tizenkétezerre emelkedett. Ha a kalkulációnk ellenére valamelyik évfolyamon a tankönyvcsomag ára ennél magasabb lenne, úgynevezett tartós könyvet kaphatnak a tanulók, amit a tanév végén visszaadnak az iskolának. De azt tudni kell, hogy az ingyenes tankönyvellátás a törvényben meghatározott oktatáshoz és neveléshez szükséges, vagyis az alaptankönyvekhez való jutásra vonatkozik, a tanintézmények egyedi elvárásait nem követi.
Újdonság van az iskolakezdési támogatásban is. Mennyiben?
– A munkáltatók számára megmaradt a lehetőség, hogy kedvezményes adózás mellett természetbeni, illetve egyéb, béren kívüli juttatásként nyújtsanak anyagi segítséget dolgozóiknak, a segítség mértéke azonban valamelyest emelkedett: a tanévkezdést megelőző és az azt követő hatvan napban a szülők gyermekenként, évente egy alkalommal, támogatást kapnak tankönyv, taneszköz és ruházati cikkek vásárlásakor, aminek mértéke 22 050 forintról 23 400 forintra emelkedett. De kedvező újdonság az is, hogy a családi pótlékra már nemcsak a szülő/házastárs, hanem a gyám/házastárs is jogosult lehet. Népjóléti irodánk készséggel ad felvilágosítást az iskolakezdéshez nyújtható bármilyen segítségről. Az imént az újdonságokat említettük, hadd hívjam fel a figyelmet ezért arra is, hogy ettől a tanévtől – a szülők régi igényének eleget téve – az óvodákban lehetőség nyílik az étkezési díj átutalásos befizetésére (készpénzes befizetésre már csak a Raiffeisen Bank Zrt. fiókjaiban lesz mód). Van mindezek mellett még egy, számunkra nagyon fontos újdonság: ettől a tanévtől – az első és a második után – már a harmadik osztályban is bevezetjük a mindennapos testnevelést. Ez azért nagyon fontos, mert a gyerekek így hozzá tudnak szokni a rendszeres mozgáshoz, ami igénnyé alakulhat bennük, és ez jótékonyan hat testi-lelki fejlődésükre, egészségükre egyaránt.
Az önkormányzati óvodákban és iskolákban összesen hány gyereknek „csengetnek be” szeptember elsején?
– Óvodáinkban 1615 kisgyerek kezdi meg a tanévet, általános iskolában 2326 tanuló, míg középiskolában 1445 diák ül be ismét az iskolapadba. Mindnyájuk érdekében a nyár folyamán lezajlott az összes szükséges karbantartási munka, így külső akadálya nem lesz annak, hogy eredményes lehessen a hegyvidéki gyerekek számára a 2011–12-es tanév is.
A.I.
Legfontosabb dátumok
Első tanítási nap: 2011. szeptember 1.
Utolsó tanítási nap: 2012. június 15.
Tanítási napok száma: 183, középiskolában: 182.
Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2012. május 3.
Alapfokú művészetoktatási intézményben a szorgalmi idő első és utolsó napját az igazgató határozza meg.
I. félév: 2012. január 13.
Félévi bizonyítvány: 2012. január 20-ig.
Őszi szünet: 2011. november 2–5. (október 28.–november 7.).
Téli szünet: 2011. december 22.–2012. január 2. (december 21.–január 3.).
Tavaszi szünet: 2012. április 5–9. (április 4–10.).
Érettségi vizsgák
Őszi érettségi időszak: 2011. október 14.–november 25. A 2011. október–novemberi írásbeli érettségi vizsgák emelt és középszinten is az írásbeli nemzetiségi nyelv és irodalom tantárggyal kezdődnek.
Tavaszi érettségi időszak kezdete: 2012. május 4. 8 óra (nemzetiségi nyelv és irodalom, nemzetiségi nyelv); 2012. május 7. 8 óra (magyar nyelv és irodalom).
Emelt szintű szóbeli vizsgák: 2012. június 7–13.
Középszintű szóbeli vizsgák: 2012. június 18–29.
Országos kompetenciamérés: 2012. május 30. Kiértékelése: 2013. február 28-ig.
Évfordulók a tanévben
120 éves a Zugligeti Általános Iskola
100 éves a Városmajor utcai Óvoda
80 éves a Mackós Óvoda és a Németvölgyi Általános Iskola
40 éves a Süni Óvoda