Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Egy_iranyba_hato_gyokerek

Egy irányba ható gyökerek

Rendhagyó építészeti tárlat nyílt a Barabás Villában. A kezdeteket is felvillantó életmű-kiállításon a tősgyökeres hegyvidékinek számító, sok más mellett a Budapest Sportcsarnokot is megtervező, Prima Primissima-díjas Skardelli György munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Általában képző- és iparművészek munkái láthatók a Barabás Villában, ezért is számít különlegesnek a Skardelli György építész munkásságát bemutató, Gyökerek című kiállítás. Az épületfotók, az eredeti tervdokumentációk, valamint a különböző pályázatokra elkészített makettek és látványtervek mellett az építész személyes emlékei is helyet kaptak: egy tiszta jeles általános iskolai bizonyítvány a Városmajor utcai iskolából, illetve a gyermek Skardellit megmutató osztályfotók.
A „gyökerekről” a képeken kívül egy idézettöredék is mesél: „…a folyamatosan változó képek sorában felvillan a Moszkva tér és a Városmajor sarkán álló gangos bérház befelé forduló világa, a szeretettel és tragédiákkal megélt családi kör, a nap minden percére teret adó, imádott major számtalan arca, a tanulás szeretete mellett sokkal többet nyújtó Györgyi Dénes Kós Károly-féle általános iskola, a Medgyaszay tervezte gimnázium nagyobb és a mai napig éltető közössége, a »matematika nem csak tudomány, főleg gondolkodásmód« Némethy-féle terápia életre szóló hatása, a barátságok azóta is időtálló szövete, a sport mindent átható, nem csak a maga területén példaképet állító szerepe, az első és egyetlen munkahely a Zalaváry fémjelezte kör elfogadott tagjaként, a Mesteriskola a továbbiakat meghatározó évei az új mesterek inspiráló hatásával, a háttérben és minden vonalban benne lévő család ereje, hogy mindez a Szépség örök bűvöletébe kerülve gondolatokban, rajzokban, képekben öltsön testet, ami nem több, mint csupán egy leporelló…”
A kiállítás vallomás munkáról, mesterségről, hitvallásról, családról és eredetről. Ahogyan Skardelli György fogalmazott, azokról a „szerteágazó, mégis egy irányba ható gyökerekről”, amelyek egész életét meghatározták. Ilyen az örök szerelem Városmajor, amelynek szélén, a Krisztina körút és a Csaba utca sarkán álló házban élt huszonnégy éves koráig. A major Árkay-féle temploma, ahol megkeresztelték, a mai Kós Károly iskola, amelynek tanárai megadták az életre szóló alapokat. És persze maga a Hegyvidék, ahonnan soha nem szakadt el, hiszen ma is itt, az Ugocsa utcában él.
A „gyökerek” metafora építészetében is megjelenik, Skardelli úgy tartja, hogy egy épület akkor jó, ha ezer szállal kötődik a környezetéhez. Valamennyi munkája erre törekszik, kezdve a koreai magyar nagykövetségtől egészen a Budapest Sportcsarnok monumentális épületéig, amelynek koncepcióterve az ő nevéhez fűződik.

(em.) 

A kiállítás április 5-ig tart nyitva. Cím: Barabás Villa, XII., Városmajor utca 44.

 

Skardelli György Ybl- és kétszeres Pro Architectura-díjas építész 1980-ban szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1986–88-ig a MÉSZ Mesteriskola hallgatója volt. Azóta egyetlen munkahelyen, a Középülettervező Zrt.-nél dolgozik, 1990 óta stúdióvezető. Legfontosabb munkái: az 1993-ban átadott kőszegi SOS Gyermekfalu, a Knorr-Bremse Kutatási és Fejlesztési Központ budapesti épülete, amelyért 1999-ben Pro Architectura-díjat kapott, a Gandhi Alapítványi Gimnázium és tornacsarnok, a pannonhalmi bencés főapátság fogadó épülete és számos külföldi magyar nagykövetség. Koncepcióalkotó vezető tervezője volt a budapesti sportarénának, 2003-ban Budapest Építészeti Nívódíjával tüntették ki. Építészet és építőművészet kategóriában 2009-ben elnyerte a Prima Primissima-díjat.