Hosszú életű szobanövények
A növényeknél a hosszú élet titka a lassú növekedés. Olyan fajok között érdemes tehát a leghűségesebb szobanövényeket keresni, amelyek lassan érik el kifejlett korukat, így évtizedeken át díszíthetik a szobát.
A lassú növekedés mellett fontos a növény mérete, hiszen ha kinövi a lakást, akkor nem alkalmas szobanövénynek. További szempont az ellenállóság: csak olyan fajtól várhatjuk, hogy éveken keresztül megossza velünk a – főleg a mi szempontjaink szerint kialakított – életteret, amely hasonló körülmények között érzi jól magát. Ennek az összetett biológiai, élettani feltételrendszernek a szárazságkedvelő növények felelnek meg a legjobban, azok közül is talán leginkább a majomfa és a palackfa.
Majomfa
A varjúhájfélék családjába tartozó növényt gyakran pozsgafának is nevezik, hiszen már első ránézésre is egyértelmű, hogy a pozsgások közé tartozik. Rokonságához hasonlóan a fekete kontinens déli pereméről származik, ahol akár három méter magas bokorrá is fejlődhet. Nálunk a cserépben nevelt növényeknek ideális körülmények között is harminc-negyven év kell ahhoz, hogy elérjék a másfél-két méteres magasságot, de nem ritkák az évtizedes korú és alig térdig érő majomfák sem. Ezeket az átültetés és az öntözés hiánya, valamint a kedvezőtlen hőmérsékleti viszonyok tartják vissza a növekedésben. Azonban a lassú növekedés is lehet előny, például a bonsaiok kedvelőinél. Bár nehezen alakítható, mégis kedvelt alapot biztosít a törpefák neveléséhez. A természetben egyes források szerint akár ötezer évnél is tovább élhet.
A majomfa – bár ma már néhány nemesített változata is feltűnik a kereskedésekben – nem tartozik a mindenütt megvásárolható növények közé. Biztosan akad azonban néhány, akár idősebb példány a kaktuszkiállításokon. De könnyen szaporítható is, hiszen dugványai vízben pár hét alatt vékony, fehér gyökereket nevelnek. Mások azt javasolják, hogy a letört leveleket vagy hajtásokat hagyjuk néhány napig száradni, aztán egyenesen homokos földkeverékbe ültetve is meggyökeresedik.
Télen keressünk számára hűvös, de világos helyet a szobában. Ilyenkor akár egy hónapig is károsodás nélkül elviseli a szárazságot, viszont a túlzott meleg hatására lehullhatnak levelei. Nyáron a szabadban is tartható, de óvni kell a perzselő napsugaraktól. Tavasztól őszig gyakrabban kell öntözni, ám ilyenkor is tarthatunk kéthetes száraz periódusokat. Attól nem kell félni, hogy a növény kiszárad, mert levelei rengeteg nedvességet képesek tárolni. Ha a levelek összezsugorodnak, felületük gyűrötté válik, akkor már vízhiányban szenved, és alaposan meg kell öntözni.
A szobában ritkán támadják meg kártevők, így tápoldatozni nem kell, s mivel elég kétévente átültetni erősen homokos földkeverékbe, összességében a kevés gondozást igénylő növények közé tartozik. Vaskos törzse és fényes, húsos levelei keleties hatást keltenek, amihez általában jól illik egy a szokásosnál feltűnőbb színű és formavilágú kaspó. Ennek kiválasztásánál az esztétikai szempontok lehetnek az elsődlegesek, mivel a növény ritka öntözést igényel, és nem kedveli a pangó vizet.
Palackfa
Igényeiben hasonló növény az elefántlábnak, vagy buzogányfának nevezett faj is, pedig származásában, kinézetében nagyon különbözik a majomfától. Észak-Amerika sivatagos tájain él, de a nedvességet nem hosszú, keskeny leveleiben, hanem a törzs alján képződő megvastagodásban tárolja. Ebből a hordószerű tartályból emelkedik fel a kecses, elágazó törzs, amely a levélkoroná(ka)t tartja.
A szobában a majomfához hasonlóan tartható, hosszan lelógó levelei miatt a legjobb helye egy dekoratív oszlop tetején lehet. A száraz szobai levegőt és az időszakos szárazságot jól viseli, de az átültetésnél vigyázni, kell, hogy a „palacknak” legalább a felső harmada a föld felszíne fölé kerüljön. Potenciális életkora elmarad a majomfáétól, de a szobai növények között mégis matuzsálemi kort érhet meg.
A virágkereskedésekben és a kertészetekben időnként lehet magról nevelt példányokat kapni, amelyek néhány centis cserépben élnek, palackjuk pedig mogyorónyi méretű. E példányok felnevelése különösen a gyerekek számára lehet érdekes elfoglaltság.
(Barta)