Tömegközlekedés a János-hegyre

A János-hegyre az első műút a Szépjuhászné felől épült meg 1890-ben, és ugyanekkor készült el az ebből kiágazó Tündérhegyi út is. Ezek kifejezetten a sétakocsikázás számára épültek ki, közpénzből. A Sváb-hegy és a Normafa felől csak jóval később indulhatott meg a gépjárműforgalom. Ezen a szakaszon alkalmanként már 1909-ben járt busz a fogaskerekűtől.
Több próbálkozás után 1955-ben indult rendszeres, a Fővárosi Autóbusz Üzem (FAÜ) által fenntartott buszjárat. Ennek több jelzése is volt az idők folyamán, a leggyakrabban egy gyors és egy alapjárat egyszerre közlekedett. Az előbbi a város egy forgalmas csomópontjáról (Blaha Lujza tér, Madách tér, Moszkva tér), utóbbi mindig a fogaskerekűhöz csatlakozva. A jelzések a teljesség igénye nélkül: 217 (még a Budapesti Autóbusz Részvénytársaság időszakában), N, 121, 21/B, 90Y, J, D, 190.
Az utolsó busz 1994-ben ment el, azóta a Jánoshegyi út állapota egyre romlik, és ma már nehezen lehet elképzelni, hogy valamikor itt viszonylag sűrű buszközlekedés zajlott. Az útpálya fölé belógó sűrű lombok is mutatják, hogy errefelé ritkán haladnak nagyobb járművek. A BKV Zrt.-nél nem zárkóznak el a buszjárat újraindításától, ám ehhez nélkülözhetetlen lenne az útpálya rendbehozatala, a lombsátor kiigazítása és a megállóhelyek kiépítése. Sokan talán nem is gondolnák, hogy forgalomszervezéssel ez összességében még inkább környezetbarát megoldás lenne, mint a jelenlegi állapot.
Meg kell említeni a BKV, illetve jogelődje, a FAÜ különbuszjáratát, amely egy nyitott IK-620-as kabrió típusú kocsival közlekedett a János-hegyre. A Lánchídtól bejárta szinte az egész budai hegyvidéket: a Hármashatár-hegy után a Ságváriliget felől felkapaszkodott a János-hegyre, majd a Széchenyi-hegy és a Gellért-hegy következett. A busz utasai a négy hegycsúcson és a Ságváriligetben néhány percre kiszálltak gyönyörködni a tájban, így a program három és fél óráig tartott. A járat a Roosevelt térről indult szerdán és szombaton 16.30-kor, míg vasárnap 9.00-kor, a felnőtteknek 29, a gyerekeknek 15 forintba került a körutazás. Érdekesség, hogy egy ilyen korhűen felújított autóbusz napjainkban is menetrend szerint közlekedik a pesti oldalon.
A Libegő építését már régóta fontolgatták (persze az elnevezését akkor még nem tudták). A két világháború között már egészen komoly tervek születtek, amelyek végül hamvába holtak. Az elképzelt nyomvonal a földrajzi és közlekedési adottságok miatt lényegében a maival megegyező volt. Már a XX. század legelején létezhetett egy hasonló terv, mivel az akkori zugligeti villamosnak a Csiga utcánál aluljárós megállója volt, amely elképzelhető, hogy a majdani kötélpálya utasainak biztonságosabb elvezetését szolgálta volna. Ezt az aluljárót később elbontották, a megállót egy jó ideig üzemen kívül helyezték.
Ma is felfigyelhetünk arra, hogy a Libegőtől a kilátóig van közvilágítás, de a Normafa felé, vagy más irányban nincs. Ennek elsődleges magyarázata épp a hajdani buszközlekedés, hiszen a János-hegy nyergéig, illetve a később megépült Libegőig járt busz, tehát elegendőnek tartották, hogy csak onnan szolgáltassanak világosságot a kései sétálóknak.
A gyermekvasútról már sokszor írtunk lapunkban, most elég annyi, hogy a János-hegy állomás 1949-ben nyílt meg, amikor elkészült a kisvasút második szakasza az Előre (ma Virágvölgy) és a Ságváriliget (ma Szépjuhászné) állomás között. Ekkor még késő este is jártak a vonatok, részben a vasútépítők szállítása miatt.

Kertész István