Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Havasszepe1

Havasszépe: tavasz végi látványosság

A Rhododendron magyar neve is utal hegyvidéki elterjedésére. Joggal gondolhatjuk, hogy a mi Hegyvidékünkön is jó helyet talál, de ez csak részben van így: gondos és szakszerű előkészületeket és gondozást igényel, ám hálából csodálatos virágokat bonthat a kertbe ültetett havasszépe.

A Rhododendron nevet maga Linné, a rendszertan atyja adta ennek az ezer tagot számláló távol-keleti nemzetségnek. A szó a görög rózsa és fa szavakból áll, utalva a növény rózsaszerű virágaira és bokor (ritkán termetes fa) alkatára. Később kiderült, hogy az első ránézésre besorolt növény messze esik a rózsaféléktől, de a név rajtaragadt. Ma a hangafélék közé sorolják több más havasi, magashegyi növénycsoporttal együtt.
A magyarul találóan havasszépének nevezett csoport valóban a hegységekben kialakuló klimatikus viszonyokat kedveli: a szinte egész évben párás, nedves környezetet és a savanyú, de jó vízelvezető képességű talajt. Nem zavarja az árnyék és a hideg sem, de az igazán kemény fagyokat csak kevés változata viseli el károsodás nélkül.
Ahhoz, hogy a kertben is gazdagon virágzó bokrokat nevelhessünk, biztosítani kell alapvető igényeit. Elsősorban a savanyú talaj okozhat problémát, hiszen ilyennel a XII. kerületben ritkán találkozhatunk. Érdemes ezért, mielőtt a kiszemelt havasszépetövet beültetnénk, tőzeges földet tölteni az ültetőgödörbe. A trágyázás és a tőzeg általában megfelelően alacsonyan tartja a talaj PH-értékét.
Lehetőleg lombhullató fajt válasszunk, amelynek a kevésbé savanyú talaj is megfelel. A kémhatás fenntartása érdekében évente terítsünk tőzeges földet a bokor töve köré. Ezt csak akkor hagyhatjuk el, ha a növényünk fenyők alatt él, ahol a folyamatosan pergő viaszos tűlevelek biztosítják a talaj megfelelően savanyú kémhatását.
A kertész figyelme a beültetés után sem lanyhulhat, gondoskodni kell a havasszépe rendszeres öntözéséről. Szereti, ha mindig nyirkos a földje, de nem viseli el a gyökérzónájában tartósan felgyülemlő nedvességet. Szerencsére a hegyvidéki talajokon ilyen káros mértékben megrekedő pangóvíz csak elvétve alakul ki. Az öntözővíz mésztartalma azonban könnyen semlegesítheti a talaj savanyúságát, ami a növény károsodásához, végül pusztulásához vezethet, ezért összegyűjtött esővízzel öntözzük!
A szakszerű ápolás hatására a növény akár két méter magas bokorrá is fejlődhet, amelyen a virágok a hajtásai végén csoportokban jelennek meg. A tavasz végén, nyár elején nyíló szirmok – a kék és a fekete kivételével – minden árnyalatban előfordulhatnak, a fehértől, a sárgán át a gyakori piros-lila tónusokig. A változatos színvilágból könnyen összeállíthatunk egy feltűnően sokszínű növénycsoportot.
A Rhododendron fajok széles választéka beszerezhető a kertészeti árudákban, de saját magunk is sikerrel szaporíthatjuk. A virágzási időszak után, nyár közepén vágott, félig fás dugványokat helyezzük homokos, tőzeges talajba, amit tartsunk egyenletesen nedvesen! Akár hónapok is eltelhetnek, mire az első gyökerek megjelennek a dugványokon. A fiatal növényeket életük első éveiben meg kell védeni az erős fagyoktól, ezért avarral, szalmával takarjuk a töveket. A dugványozással szaporított csemeték első virágzására egy-két évnyi erősödés után számíthatunk.
Szépségüket nem csak az élvezheti, aki saját tövet nevel a kertjében. A májusi–júniusi virágzási időszakban rengeteg látogatót vonzanak a nyugat-magyarországi botanikus kertek (köztük is a két leggazdagabb rododendrongyűjteménnyel rendelkező Kámoni és Jeli Arborétum), ahol egyszerre borul virágba több ezer különböző színű havasszépe, illatfelhőbe vonva az egész környéket. Az Alpok közelségét élvező kertek meglátogatása csodálatos élményt jelent mindenkinek.
Azok pedig, akik nem rendelkeznek rododendron nevelésére alkalmas kerttel, választhatják kistestvérét, az azaleát, amely cserépben, a szobában tartva bontja virágait. A cserepes növény gondozása kevesebb odafigyelést kíván, csak a rendszeres öntözésre és átültetésnél a megfelelő földkeverék kiválasztására kell odafigyelni.Havasszepe2

(Barta)