Kutasi Tamás: „A hobbim a hivatásom, a szakmám a szenvedélyem”

Kutasi Tamás okleveles méhészmester boldog ember: a foglalkozása nemcsak a hivatása, hanem a hobbija is. Pesthidegkúton született, gyermekkorát a budai természetvédelmi terület közvetlen közelében töltötte el. Ebben az időben szeretett bele a természet csendjébe, háborítatlan nyugalmába, s a vonzalom azóta is tart.
Több mint tíz éve a kerület lakója, naponta indul a Hegyvidék virágos rétjeire, erdeibe, és viszi méheit virágport gyűjteni. Februárban elnyerte az Országos Magyar Méhész Egyesület által meghirdetett „2011-es év méhésze” elismerést.
Mézkülönlegességei páratlan eredménnyel végeztek a gyulai régió által szervezett országos megmérettetésen, két ízben is megkapta az „Év méze” díjat: 2010-ben az akác kategóriában, 2011-ben pedig a különleges mézek kategóriájában „bodzakácmézével”. Az elismerést az országban elsőként kapta meg két egymás utáni esztendőben.

– A budai hegyvidék a természet szeretetén kívül mással is megajándékozott – meséli Kutasi Tamás. – Alig tizenévesen megismerkedhettem a világ legszervezettebb társadalmával, a méhek világával. Pesthidegkút, ahol éltünk, akkor még idilli, ritkásan lakott, vidékies hangulatú település volt. Érintetlen rétekből, erdőkből, gyümölcsösökből, kertes házakból, hétvégi nyaralókból állt, alkalmas volt a méhtartásra. Minden negyedik-ötödik utcában méhészkedtek a hidegkútiak, nem vándoroltak, figyelték a kaptáraikat, várták, hogy gyűljön a méz. A méhek a szomszédunkban is szorgalmasan döngtek, bújtak a virágokba. Átjártam, szinte naponta, medvebocs módjára friss mézet nyalni. Csodás az íze! Egyszer egy öreg méhész megtanított a mézpergetés fortélyára. Lenyűgözve néztem a lankadatlan szorgalmat, ahogyan a lépet feltöltögették gyűjteményükkel. Ha az oktaéder megtelt mézzel, méhviasszal befedték, és máris továbbálltak.

Hány éves volt ekkor?

– Tizenkettő. A szüleimtől egy méhcsaládot kértem ajándékba, meg is kaptam. Emlékszem, három keretet töltöttek meg, ötszáz forintért vették. Régi, családi barátunk segítségével készítettünk egy kaptárt, tizennyolc kerettel, igazán kényelmes lakóhely egy családnak. Izgatottan vártam, hogy elfoglalják a helyüket.

Sikerült?

– Igen, az egy családból kettő lett, a következő évben már négy, egyre jobban szaporodtak. Büszkén mondhatom, hogy 1984-ben, tizenkét évesen Pesthidegkúton megalapítottam pár kaptárból álló saját méhészetemet! A nyolcvanas évek második felében már begyűjtöttem az otthoni, formásabb, szemrevaló befőttesüvegeket, csillogóra mostam őket, és megtöltögettem a saját mézemmel. Ekkor negyven családból állt a „birodalmam”, sőt, el is adtam belőle a környékbelieknek. Hosszú délutánok teltek el a méhek gondozásával, megfigyelésével; azon vettem észre magam, hogy a velük való foglalatosság már a szenvedélyem. Mind jobban beleláttam a méhek biológiai fejlődésébe, életmódjukba, társadalmuk szervezett felépítésébe, rendjébe. Egyúttal botanikusi ismeretekre is szert tettem.

Mikor dőlt el, hogy hivatásszerűen ebből él meg?

– Már a középiskolás éveim végén. Az alapvető méhészeti tanulmányaimat az Aranykalászos Gazdaképzés keretében szereztem meg Székesfehérváron 1994-ben. Itt kaptam két évvel később méhész-szakiskolai bizonyítványt. Majd 2000-ben jelentkeztem a rendszerváltozás után beindított legelső, kétesztendős méhészmesterképzésre a gödöllői Szent István Egyetemre. A mesteroklevéllel méhészeti szakelőadóként dolgozom. Mint a méhészet érdekeit képviselő közéleti ember fontosnak tartom a méhészek szakmai képzését, ismereteik bővítését. Kapcsolatom a gödöllői egyetemmel lehetővé tette, hogy segítségére lehessek azoknak a diákoknak, akik diplomamunkájukat a méhészet valamely területéről választják. Büszkeséggel tölt el, amikor általános iskolások látogatnak meg, és megismertethetem velük a méhek életét. Rendszeres látogatóim a fogyatékkal élő, csökkent értelmi képességű gyerekek, az erre szakosodott tanintézetek diákjai. A méhekkel járó teendők elvégzése, az ő fegyelmezett, szorgalmas életük jótékonyan hat a gyerekek személyiségének fejlődésére, szemmel látható érdeklődést vált ki belőlük. Talán egy későbbi reménybeli hivatás lehetősége is felmerül... Mindezeken kívül államilag ellenőrzött méhanyanevelőként is tevékenykedem.

Hány családja gyűjt a budai lankákon?

– Mintegy háromszáz-négyszáz. A virágzási ciklusokat követő ütemterv szerint vándorlok velük, mindig a soron következő virágzás határozza meg, hová viszem a kaptáraim egy részét. A budai tájegység domborzata több apró mikroklímát hozott létre, ami változatos növényvilágot eredményezett. Buda némely részén akár kétszer is beérik a déli éghajlatot kedvelő fügefa, míg máshol az Alpokaljára jellemző klíma és növényvilág található. A régióban elsőként a fűzfélék, a mogyoró, a korai cseresznyék virágzanak. A gyűjteményeket hordókba téve megjelölöm, honnan való és mikori a termés. Végül érzékszervi minősítéssel, azaz kóstolással – amire többéves tapasztalattal tettem szert – határozom meg a méz érettségét, zamatát, sűrűségét. Amikor a gyümölcsfák virágba borulnak, létrejön a legfinomabb tavaszi virágméz. Május első felében nyílik a galagonya virága, ami egyúttal jelzi az akác – egy valódi hungarikum – érkezését. Egy hét sem telik el, és a hársfák kibontják virágukat. A gyógynövény somkoróból és az erdei virágokból gyűjtött méz igazi delikátesz, és akkor még nem beszéltem a kakukkfű- és mentafélékből származó mézről... Folyamatosan tíz helyre pakolok egy szezon alatt. Ismerem a méhek biológiáját, követem a természet változásait, tudom, mit jelent például a hirtelen lehűlés hatására a cseresznyevirág szirmán védekezésül előtűnő nektárcsepp. No, arra nyomban rá kell ereszteni a méheimet, abból fantasztikus méz válik! Már tavasszal tudom, mire számíthatok az adott évben.

Hasonlóan egy jó borászhoz. Mi a cél?

– Folyamatosan prémiumkategóriás mézet szeretnék tenni a budaiak asztalára. Szakmai nyelven: a cél a budai-pilisi tájvédelmi területen kis mennyiségben fellelhető különleges mézek termelése, értékesítése prémiumminőségű csomagolásban. A méheim minden évben meglepnek egy különleges mézzel. Örömmel sütök-főzök mézzel készült étkeket, még a süteményekhez sem használok cukrot.

Hányféle méze van?

– Több mint tizenkét fajtát termelek és értékesítek, apiterápiás – gyógyhatású – és élvezeti mézeket. Tizennégy éve főállásban méhészkedem. Szerencsés ember vagyok, a hobbim a hivatásom, a szakmám a szenvedélyem, a hobbimból élek, és jó szakmát választottam, nem fenyeget a munkanélküliség. Sok még az érintetlen rét, legelő, erdei gyümölcsfa, ezek nem szennyezettek, nincs a közelükben mezőgazdasági terület, nincs permetezés és így tovább. Ma Magyarországon tizenhétezer méhész dolgozik jól szervezett hálózati formában, de kevesen főállásúak.

Télen nincs virágpor – a méhek alszanak?

– Pihennek. Két helyen telelnek: a Pilisben és Pesthidegkúton. Az őszi mézet soha nem veszem el tőlük, abból tartják fenn magukat a hideg napokon.

Vannak dédelgetett tervei?

– Hogyne! Az idén szeretnék szarvasgombát érlelni az akácmézemben és egy másik hungarikumban, a selyemfűmézben. Ez egy hozzá illő sajttal valódi gasztronómiai kuriózum lenne.

Járay Mari