Művészet határok nélkül
Filozofikus gondolatok, határtalanság és szeretet. Ezek a legfőbb kellékei a MOM Kulturális Központban nyílt Aradi atmoszférák című kiállításnak, amely méltó bizonyítéka annak a kultúrán alapuló barátságnak, amit a Hegyvidék immár két éve ápol Araddal.
Az ecset az egyetlen varázseszköz, amely képes szavak nélkül beszélni. A sima papírra gyárthatunk vele országokat, majd azokat egy vastagabb vonal segítségével elhatárolhatjuk a többitől. De ugyanerre a papírra saját világunk egy darabkáját is lefesthetjük. Talán ez a legnagyobb különbség térkép és kép között. Mert térképet gyártani szokás, míg festményt alkotni. Mindkettőt megértik a világ bármely pontján, mégis különböznek...
A Mona Lisa a Hegyvidéken is éppoly csalfán mosolyogna, mint Párizsban, a művészetben nincsenek határok. Talán ez a legfőbb üzenete a MOM-ban rendezett Aradi atmoszférák című kiállításnak.
A XII. kerületi művészek 2010 júniusában mutatták be munkáikat az aradi közönségnek, majd pár hónappal később az ottani alkotók mutatkoztak be nálunk. „A képzőművészek nyelvezete és a kortárs szellemiség nem áll meg a határoknál. A két önkormányzatot a művészet köti össze. Közösen törekszünk arra, hogy biztosítsuk azokat a kereteket, amelyek lehetőséget adnak a találkozásra, párbeszédre” – mondta lapunknak Bognár Levente, Arad alpolgármestere. „Két város között akkor működik igazán a kulturális kapcsolat, ha az élettel, tartalommal teli, ha azt minél több olyan programmal töltik meg a partnerek, amelyek valóban gazdagítják mindkét felet. Mi ezen munkálkodunk" – tette hozzá Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester.
Zsoltáridézetektől Madonnán és a Maros-parton át egy adott hangulat megörökítéséig alkotott egy egészet a hat kiállító művész, Eisele-Szűcs Zoe, Kett Groza János, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka és Steinhübel Zoltán. „Számomra a táj, a természet az élmény elindítója, ami aztán belső képpé formálódik, és a vásznon elkezdi élni önálló életét. Ennek hangulatát a színek határozzák meg, amelyek a szubjektív szűrőmön keresztül kerülnek a képre” – jellemezte festményeit Siska-Szabó Hajnalka, hozzátéve, hogy a kiállított művek filozofikus eszmét sugallnak, szemlélődésre késztetnek, érzéseket fakasztanak.
És valóban. Ezek a műalkotások arra a bizonyos fehér papírra olyat teremtettek, ami – ha képletesen is – képes volt eltörölni az országok között húzódó határt, bebizonyítva azt, hogy a művészetben képek vannak, nem térképek.
B. M.