A Hegyvidék régiföldmérési jelei (7.) - Határkövek a Hegyvidék területén

A legrégibb korokban is szokás volt a birtokok határvonalának megjelölése. Az egyiptomi földmérők visszatérő feladata volt, hogy a Nílus áradásai után újra meg újra kitűzzék az egyes birtokosok földjeit, a római földmérők pedig a települések alapításakor az új város utcái mentén az egyes telkek sarokpontjaira faragott köveket helyeztek el.
A határvonalat gyakran jelölték meg árokkal. Sok német és osztrák város egy-egy utcájának a neve – Graben – máig őrzi ezt az egykori szokást. A birtokhatárok és a települések határának megjelölésére a középkorban is gondot fordítottak. A falvak határvonalának töréspontjain még a legutóbbi időkben is határdombokat emeltek, módosabb települések, elsősorban a városok határán pedig városhatárköveket állítottak.
Pest város határának töréspontjaira a XVIII. században helyeztek el nagyméretű határköveket, majd a XIX. század első felében a határvonal megjelölése tovább folytatódott. Pest, Buda és Óbuda egyesítése után a főváros jónak látta a budai oldalon is megjelölni a város határát, ezért itt 1878 és 1882 között összesen 225 darab határjelet helyeztetett el. Ezeket sóskúti mészkőből faragták. A 200 centi hosszú, 50 centi oldalhosszúságú, négyzet keresztmetszetű oszlopokból a terepszint fölött körülbelül 120 centi látható. A hasáb legfelső 3 centiméternyi részét hengeresre faragták.
A határkövek súlya 1,2-1,4 tonna. Némelyikükbe az 1932–1936. évi szintezéskor magassági jelet, vagyis tárcsát rögzítettek. A pesti oldal határköveit 1-től 100-ig, a budai oldaliakat 101-től 325-ig számozták. A kő átellenes két oldalán a két szomszédos település neve áll; a hármashatárpontokon álló köveken, vagyis ott, ahol három település határa fut össze, mindhárom helység nevét feltüntették.
Ezekből az óriási határkövekből (a 210. és 245. sorszámok közötti) 35 darab esik a Hegyvidékre; nagy részük a Jánoshegyi út és a Konkoly-Thege Miklós út mentén sorakozik. Érdekesség, hogy az 1872. évi háromszögelés kakukk-hegyi vasasztala is városhatárpontként szolgál, ez egyben a 241. számú határjel.
Amint említettük, nemcsak a települések, hanem az egyes birtokosok területének határát is szokás volt megjelölni. A határvonalak láthatóvá tételére a mezsgyét is használták. Eredetileg a mezsgye nem egy kiterjedés nélküli vonalat jelentett, hanem azt a keskeny – 1-2 láb széles –, megműveletlen, füves földcsíkot, amely a két birtoktestet elválasztotta.
A földmérők is szívesen használták a mezsgyéket vagy birtokhatárvonalakat alappontjaik elhelyezésére, hiszen a kőhasábok fennmaradása ott hosszú időre biztosítva volt: nem voltak útjában a mezőgazdasági munkának, a gazdák pedig úgy gondolkodtak, hogy a „mérnöki kő” épp az ő határukat őrzi, ezért meg kell azt kímélni. A geodéták külterületi alappontjai közül talán még a mai napig is azok vannak a legnagyobb biztonságban, amelyeket valamikor két szomszédos földbirtok, vagy két szomszédos település határvonalára telepítettek.
Egyes helyeken a módosabb földtulajdonosok jeleket is helyeztek el birtokhatárvonaluk töréspontjain. Így kerültek határkövek a budai hegyekben lévő földbirtokok sarkaira is.
A hegyvidéki birtokhatárkövek anyaga többnyire sárga vagy vörös homokkő, esetleg puha mészkő. Általában négyzet vagy téglalap keresztmetszetűek, s tetejük gyakran le van kerekítve. Szélesebb oldalukon feliratot hordoznak. Ez általában egy két- vagy hárombetűs monogram és egy évszám. A kövekből szerencsére számos darab a mai napig fennmaradt.
A fővárosban fellelhető birtokhatárjelek közül a legöregebb alighanem az Eötvös út 47–53-as számú ingatlan kertjében áll. Ez Johann Carl von Stettner budai földbirtokának egyik sarkát jelölte. A feliratának tanúsága szerint 1724-ben elhelyezett és „ST” betűkkel ellátott kő párja a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény kertjében látható. (Folytatjuk)

Noéh Ferenc†