Karácsonyi beszélgetések: Beregszászi Olga - Határtalan szeretet
Beregszászi Olga Kárpátalján, Beregszászon született, magyar édesapa és ukrán édesanya gyermekeként. Zenei tanulmányait Ungváron végezte, majd Moszkvában a Színművészeti Akadémia hallgatója lett. A diploma kézhezvétele után Magyarországra jött, ahol a budapesti Színművészeti Főiskolára különleges hallgatóként nyert felvételt. Volt a Madách, a kaposvári Csiky Gergely, a Gyermekszínház és az Arany János Színház tagja, az utóbbi években független előadóként zenés irodalmi, illetve sanzonesteket, egész estés önálló koncerteket ad. A MOM Kulturális Központban évek óta hatalmas siker övezi Száz perc száz emberért című koncertjét. A jótékonysági előadásból származó adományokat a művésznő személyesen juttatja el a legrászorultabb idős emberekhez, nagycsaládosokhoz.
Advent van, ami nemcsak a felkészülés, de a szeretet, az összetartozás kifejezésének is a hónapja. Ez az oka annak, hogy minden évben december elején tartja jótékonysági koncertjét?
– Nem kizárólagos oka, de mindenképpen erősíti a szándékot. Azt az üzenetet szeretném mindenkihez eljuttatni, hogy mindig van remény, és hinni kell a szeretetben, egymás és a Jóisten gondoskodásában.
Ki az a száz ember?
– Inkább száz család, Beregszászról és környékéről. A rendszerváltás után Kárpátalján nagyon elszegényedtek az értelmiségi családok, orvosok, pedagógusok, művészek kerültek kilátástalan helyzetbe, forintra átszámított nyugdíjuk jó, ha a harmincezret eléri.
Mire elég ott ez a pénz?
– Még talán annyira sem, mint itt. Számlákat alig tudnak fizetni, tüzelőre nem telik. Egyszer egy volt tanáromat látogattam meg, s csak nagy sokára jött ajtót nyitni, szabadkozott szegény, hogy nehezen tudott kikászálódni az ágyból, ott melegszik, mert nincs mivel fűtenie – mondanom sem kell, mennyire elszorul a szívem, amikor ilyet látok, és sajnos az övé nem egyedi eset. Emberek, akik tisztességben éltek, dolgoztak mindvégig, segítettek másoknak, most kiszolgáltatottakká váltak. Vagy volt például egy idős szülész főorvosnő, én is nála születtem, mint oly sokan a városban; amikor átadtuk neki az ajándékunkat, a közönség vastapssal köszöntötte őt, hálásan mindazért, amit értük tett – ennél többet nem tudtak adni neki.
Mikor született meg az ötlet a jótékonysági koncertre?
– Egyszer, amikor otthon, Beregszászon jártam, hatvan-hetvenezer forintot vittem adományként az időseknek, s láttam, hogy az önkormányzatnál végtelenül hosszú sorban várakoznak türelmesen az emberek. Kérdeztem, miért állnak ott, kiderült, hogy segélyt kapnak, kettőszázötven forintot… Akkor tudtam, hogy itt segíteni kell. S egy művész mivel kereshet pénzt? A hangjával, a játékával. Így született meg a Száz perc száz emberért koncert, amit minden év december elején itt, a MOM-ban tartunk. A száz legrászorulóbb családot nem én választom ki, az egyházat és az önkormányzatot kérem meg erre, de én is ellenőrzöm, hogy a pénz valóban jó helyre menjen. Egyszer például egy sokgyerekes családnak segítettünk a magunk szerény eszközével. Az ő történetük az volt, hogy a testvérek váratlanul elveszítették a szüleiket, és az árvákat a rokonok magukhoz vették, így már kilenc gyerekről próbálnak gondoskodni, ahogy tudnak.
Hogyan jut el az adomány a rászorulókhoz?
– Személyesen adom át mindenkinek az adományokat – egy-egy újságot, a Demokrata című hetilapot, egy-egy Béres-cseppet és egy-egy marék szaloncukrot – egy koncert keretében. A gyerekek mindig nagyon élvezik a szaloncukrot.
Mit gondol, most, hogy kissé vékonyabbak lettek a pénztárcák, be is zárultak?
– Nem! A magyarok mindig szívesen adnak a rászorulóknak pénzt, adományt. Én azért viszek szívesebben pénzt, mert azt arra tudják költeni, amire a legjobban kell, például számlákra, tüzelőanyagra. Óriási hálával tartozom azoknak, akik eljönnek a koncertre, mert nagy ügyet szolgálnak ezzel, de hálás vagyok azoknak is, akik átveszik az adományt. Azt mondják, adni jó. Igen, jó, de még jobb lenne, ha nem kellene adni, ha mindenki boldogulhatna, és nem szorulna segítségre. Ám egyelőre sajnos nem látom a javulás jeleit. Most összesítjük a bevételt, de az már biztos, hogy megvan, amire szükség van, és talán marad egy kis plusz az ingyen konyhának és az öregek otthonának is. Többször az utcán is megszólítanak az emberek, megkérdezik, hogy mivel segíthetnének, és ez nagyon jó érzés.
Hatalmas előkészületeket igényelhet egy ilyen nagyszabású, sok neves művész szereplésével összeálló koncert.
– Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz feladat. Kilenc éve csinálom, és a mai napig mindent egyedül vagy baráti segítséggel intézek, mert aki adományt gyűjt, tudjon spórolni is! De a mai napig tele vagyok aggodalommal a koncert előtt, éjszakánként nem alszom, mert izgulok, lesznek-e annyian, hogy a szükséges összeg meglegyen. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, nincs erőm a folytatáshoz, ilyenkor drága Mádl Dalma biztatott, hogy ne hagyjam abba, az embereknek szükségük van arra a segítségre, amit így kaphatnak. Ő adott erőt a folytatáshoz. Vagy például egy nap, amikor már nagyon fáradt voltam, hazaérve bekapcsoltam a számítógépet, és várt rám egy üzenet Kárpátaljáról, Ungvárról Dupka György írótól. Előtte soha nem kaptam tőle levelet, most ezt írta: „Határtalan szeretetünket érezd a színpadon is!” Persze, bőgtem egyet, de erőre kaptam, és ez a jókedv kitartott végig. Egy kedves mondat, szó, meglepetés, egy szál virág vagy ajándék, ami a határon túlról tudatja, hogy az anyaországban nem felejtették el a kint élőket, hanem a határon át is nyújtják a kezüket – ez az, ami a szíveket megtölti szeretettel. Ezért csinálom mindezt, a szeretet miatt.
Nagy volt a sikere a december kilencedikén rendezett koncertnek.
– Csodálatos visszajelzéseket kaptam. A legjobban talán az fogott meg, amikor a közönségből valaki a koncert után azt üzente az egyik közösségi oldalon, hogy vigyem tovább a koncerten átélt szeretetet Kárpátaljára. S végül is igaza van az üzenetnek, a szeretet a legnagyobb ajándék. És ez mikor is lehetne igazabb, mint éppen karácsonykor, s milyen jó lenne, ha kitartana egész évben.
Antal Ildikó