Visszatérés a hegyvidéki kapitányságra
Hoffmann Kornél látja el február 1-je óta a hegyvidéki rendőrkapitányság vezetői feladatait. A rendőr százados az elmúlt másfél esztendőben a IX. kerületben dolgozott, ám nem új számára a hegyvidéki környezet: 2007-től három évig a XII. kerületben irányította a vizsgálati alosztályt. A frissen kinevezett kapitányságvezető szakmai életútjáról és terveiről beszélt lapunknak.
Hogyan indult a rendőri pályája?
– 1996-ban kezdtem el a csopaki rendőr-szakközépiskolát, egy évvel később próbaidős őrmesterként már járőrszolgálatot láttam el Kaposváron. Miután jeles eredménnyel végeztem el az iskolát, ajánlották, hogy maradjak a somogyi megyeszékhelyen, és legyek bűnügyi vizsgáló. Ma is úgy látom, hogy a nyomozói munka a rendőri pálya legszebb része. A kaposvári esetek közül számomra a legemlékezetesebb az a lakásbetörés-sorozat, amelynek felderítését az egyik készenlétes társammal együtt végeztem – az elfogást sem a közterületi járőrszolgálatra bíztuk, hanem mi hajtottuk végre.
Hogyan került a hegyvidéki kapitányságra?
– Két évig dolgoztam a kaposvári rendőrkapitányság vizsgálati osztályán, majd 2000-ben Budapestre költöztem, és a zuglói kapitányságon helyezkedtem el, szintén vizsgálói munkakörben. Jó választásnak bizonyult a XIV. kerület, sok szakmai tapasztalatot szereztem; hamar rám bízták a fajsúlyosabb sorozatügyek felderítését. Kiváló volt az állomány, a vezetés, a társszervekkel is gördülékeny kapcsolatot alakítottunk ki, ezért szinte maguktól jöttek az eredmények. 2005-ben kerültem át vizsgálóként a BRFK életvédelmi osztályára. Amikor dr. Fülöp Valtert 2007-ben kinevezték a XII. kerületi kapitányság vezetőjévé, többekkel együtt engem is hívott, így aztán a Hegyvidéken folytattam a munkát. Egy évvel később, 2008-ban lettem a kapitányság vizsgálati alosztályvezetője, s ezzel együtt megkaptam első tiszti kinevezésemet – azután, hogy főiskolai diplomát szereztem a Szent István Egyetemen, majd pedig elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskola rendőrszervezői tiszti szakképzését is. A Pécsi Tudományegyetem jogi karára szintén ekkoriban iratkoztam be, ezt az idén fejezem be.
Miben volt más a XII. kerületi munkája a korábbiakhoz képest?
– Kerületi vizsgálóként, majd vizsgálati alosztályvezetőként a súlyos testi sértéstől a rongáláson, garázdaságon át a lopásig minden bűncselekménytípussal foglalkoztam. Azt tapasztaltam, hogy bűnügyi szempontból nem kiemelten fertőzött a Hegyvidék, fővárosi átlagban kifejezetten jónak mondható a közbiztonság, és ami igazán örömteli, hogy csak nagyon ritkán fordulnak elő élet elleni bűncselekmények.
Mit gondol, miért önre esett Budapest rendőrfőkapitányának választása, amikor új vezetőt keresett a hegyvidéki kapitányság élére?
– Nyilvánvalóan sok szempontot mérlegelhetett döntése során dr. Tóth Tamás dandártábornok úr, mellettem feltehetőleg a XII. kerület ismerete, valamint a bűnügyi vezetői tapasztalatom szólhatott érvként. Bűnügyi osztályvezetőként a Ferencvárosban dolgoztam 2010 októberétől egészen mostanáig; az egy meglehetősen „pörgős” kerület, ami sokat számított a vezetői tapasztalat megszerzése terén.
Milyen tervekkel kezdi meg kapitányságvezetői munkáját?
– Szeretnék személetbeli változást hozni a szervezet irányításába! Megítélésem szerint az eddigieknél is jobban kell érzékeltetni kollégáim felé, hogy értékes munkát végeznek. Szeretném gyakrabban jutalmazni a munkatársaimat, ami alatt nem csak a pénzjutalmat értem: időnként akár egy-egy dicsérő szó is elég lehet ahhoz, hogy a hegyvidéki rendőrök megbecsültebbnek érezzék magukat, és kellő odaadással teljesítsék szolgálatukat. Meggyőződésem az is, hogy mindennapi tevékenységünk során még jobban figyelembe kell venni a lakosság véleményét, erre alapozva kívánom elérni, hogy az itt élők elégedettek legyenek intézkedéseink színvonalával. Úgy gondolom, minden helyzetben mernünk kell határozottan intézkedni, a kulturáltság és a törvényesség azonban alapkövetelmény. A közterületeken nagyobb figyelmet kell fordítanunk az emberek többségét joggal irritáló jelenségek, mindenekelőtt a rongálások, garázda tettek visszaszorítására, ugyanakkor egyes vagyon elleni bűncselekmények, különösen a lakásbetörések kapcsán is sok még a tennivalónk.
Mit tudnak tenni a lakásbetörések visszaszorítása érdekében?
– Nagyon fontos az értékelő-elemzői munka, amit kollegáim már a napokban, érkezésemet követően elkezdtek. A szomszédos kerületek kapitányságaival való szoros együttműködés is elengedhetetlen, hogy összevethessük az elkövetési módszerekben tapasztalható hasonlóságokat. Mindezen felül, a rendőri jelenlét fokozása érdekében, többnapos bűnügyi portyaszolgálat elrendelését tervezem. A Hegyvidéken élőket arra szeretném kérni, hogy ha bármi gyanúsat észlelnek, ismeretlen, gyanús személlyel találkoznak a lakóházakban, illetve a házak környezetében, arról értesítsék a rendőrséget. A jelzések alapján kezdeményezett intézkedések során a beszerzett adatokból is sok hasznos információra lehet szert tenni, ami mind a felderítések, mind pedig a megelőzés terén sikerre vezethetik munkánkat.
K. D.