Ha nyár, akkor fagylalt!
Egyelőre nehéz kitalálni az égiek gondolatait: néha hirtelen beköszönt a nyár, hogy aztán pár nappal később ugyanolyan gyorsan el is tűnjön. Egy „nyári tartozékot” azonban egészen bizonyosan az idén sem kell nélkülöznünk: a fagylaltot!
A fagyi az ősi kínai találmányok egyike. Az elnevezés alatt azokat a jegelt, krémes vagy gyümölcsös, magos édességnek valókat értjük, amelyeket fagylaltgépben, apróra tört, sózott jégen – folytonos habosra keverés közben – simára fagyasztunk.
Akinek nincs ilyen alkalmatossága, a legjobb, ha a tört, sózott jég közé habüstöt állít, s azt a jég között folyamatosan forgatva keveri a belevalókat, amíg a „fagyos nyalat” eléri a kellő szilárdságot, és krémesre fagy. Legalábbis ezt tanácsolta Csáky Sándor cukrász 1936-ban. Azóta már ismerünk korszerűbb, egyszerűbb fagylaltgyártási módot: kikeverjük a fagyi alapját, és fagylaltgépbe töltjük, amely magától robotol, s elkészíti kedvenc csemegénket.
A választék az idők folyamán egyre színesebb lett: barátságosan megfér egymással a tej-, gyümölcs- vagy éppen tejszínalapú készítmények hosszú sora, a hagyományos jégkrém és fagylalt mellett a tejszínt tartalmazó parfé, vagy a könnyed, javarészt vízből, gyümölcsökből és cukorból álló sorbet. A klasszikus receptben szereplő alapanyagok – vagyis a tej, a tojás és a cukor – ízlés szerint variálhatók. Sovány tej, zsírszegény tejpor vagy joghurt és gyümölcsök felhasználásával energiaszegény változat is kínálható a fogyókúrázók számára.
Íme, két lehetőség a sok közül!
Csokoládékosaras citromfagylalt
Keverjünk ki 2 deci főzőtejszínt 1 deci tejjel, 5 evőkanál kristálycukorral, és forraljuk fel. Amint lehúztuk a tűzről, adjuk hozzá 1 citrom kifacsart levét a lereszelt sárga héjával együtt. Hűtsük le, majd töltsük a fagylaltgép tartályába, és kb. 20-25 percig keverjük. Végül fagylaltos kelyhekbe szétosztva fagyasszuk meg.
Ez idő alatt elkészíthetjük a csokoládékosárkákat. Négy poharat fejjel lefelé fordítunk, alufóliát simítunk rájuk, 2 evőkanálnyi olajjal megkenjük őket. Tizenöt deka tejcsokoládét elkenegetünk a fóliás poharakon úgy, hogy kissé az oldalukon is lefolyjon. Hagyjuk, hadd dermedjen meg; végül a kosárkákat tányérra borítjuk, kihúzzuk belőlük a fóliát, és mindegyikbe belekanalazzuk a fagylaltot.
Vaníliafagylalt mandulás kosárban
Ehhez a nyalánksághoz 4 tojássárgáját kell kikevernünk 4 evőkanál kristálycukorral és 2 csomag vaníliás cukorral, egészen a kifehéredésig. Beledolgozunk 1 deci főzőtejszínt, és felforraljuk 1,5 deci tejjel.
A felforralt tejet apránként a cukros tojásba keverjük, folyamatosan keverve 4-5 percig főzzük, amíg kissé besűrűsödik, de nem szabad felforrnia! Átöntjük az egészet egy másik lábasba, hagyjuk, hadd hűljön ki, majd fagylaltgéppel 20-25 percig keverjük, és egy tálkába átkanalazva lefagyasztjuk.
Közben elkészítjük a mandulás kosárkákat. Tíz deka mandulabelet héjastól összetörünk, vagy ledarálunk, majd 10 deka sütőmargarinnal, 10 deka kristálycukorral, 1 evőkanál finomliszttel és 2 evőkanál főzőtejszínnel együtt egy lábasban kevergetve felforraljuk.
Lehúzzuk a tűzről, egy nagyobb tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a mandulás masszából evőkanállal egyenlő távolságra 4 diónyi halmocskát rakunk. Mindegyiket egyenként, nedves késsel kenegetve, 10-12 centi átmérőjű kerek lappá alakítjuk. Előmelegített sütőben, közepesnél kissé erősebb lángon 6-7 percig sütjük, ezalatt aranyságára színesedik, és csipkés lesz a széle.
Amikor megsült, kiemeljük a sütőből, és hagyjuk kihűlni kb. 4-6 percig. Ezután óvatosan alányúlunk, egy felfordított csészére borítjuk, hagyva, hogy a széle körben kissé lekonyuljon, így formálódik kosár alakúvá. Amint megdermedt, leemelhetjük a csészéről.
Ebből a mennyiségből 14 kosarunk lesz, de csak 4-re van szükség tálaláskor. A többit tartsuk száraz, hűvös helyen – ha pára éri, meglágyul! A kosarakat fagylalttal megtöltve tálaljuk.
Járay Mari