Küzdelmek – szobrokban

Mikor és miért kezdett el szobrászkodni?

- Mindig vonzódtam a művészetekhez. Grafikusnak készültem, de elsőre nem vettek fel a Képzőművészeti Főiskolára. Hogy ne kelljen katonának menni, beiratkoztam a Pedagógiai Főiskola képzőművészet–számtan szakára. Az egyik tanárom, amikor a mintázást tanultuk, azt mondta, lenne tehetségem a szobrászathoz, próbáljam ki… Neki köszönhetem, hogy beleszerettem a szakmámba.

Küzdelmeim címmel nyílt kiállítása a Hegyvidéken. A művekben inkább az erő, mintsem a szenvedés van jelen. Miért és mióta küzd?

- Már tízéves korom óta. Talán magával az élettel és annak igazságtalanságaival. Rengeteg rossz történt és történik velem a mai napig. Mivel akkoriban nem volt a Felvidéken magyar nyelvű oktatás, olyan nyelven kellett tanulnom, amelyen kettőig sem tudtam számolni. Ha az iskolában magyarul beszéltünk a sorstársaimmal, büntetésből megpofoztak; a nagyobb tanulók elvették a pénzünket. Felnőttként sem volt mindig egyszerű az életem. Ahol tudtak, keresztbe tettek, sokszor megaláztak, becsaptak, hitegettek. Naiv ember vagyok, ez valahol az én hibám is. Meg sem tudnám számolni, hány megrendelés miatt lett az alkotásaimból tégla és malter. A munkák feléig megvagyok: drága pénzért kiöntetem bronzból a modelleket, de sokszor semmi nem lesz belőlük. Ezért egy fillér nem jár. Több ilyen eset volt. Mindig kitaláltak valamit…

Miért hagyja magát becsapni?

- Jó kérdés. Talán azért, mert a szobrászatot nem munkának, hanem hivatásnak tekintem. Pénzből élek, mint mindenki, de nem a pénzért! Rengeteg az elveimmel ütköző megrendelést mondok vissza. Ha elvállalnám, csak egy faragott nyersanyagot készítenék, nem pedig szobrot.

Mondana példát olyan megrendelésre, amit azért utasított el, mert úgy érezte, ütközne az elveivel?

- Esterházy Jánost kellett megformáznom. Köztudottan szép férfi volt, azt akarták, hogy ilyennek is ábrázoljam. Ő volt többek között az, aki a szlovák parlamentben nem szavazta meg a zsidótörvényt, valamint megmentette több száz zsidó ember életét. Nyíltan kijelentette, hogy tovább folytatja politikáját, ezért körözték, majd internálták. Végigjárta az összes börtönt, negyvenkilósan, tüdőbajosan, fogatlanul, kopaszon, meztelenül. Túlélte, de végül halálra ítélték Szlovákiában. Ezt az embert a hideg pokolban ábrázoltam, olyannak, amilyenné a megpróbáltatások tették. Szóltak, hogy ez ijesztő. Azt mondták, csináljam meg a jóképű úriembert. Nem tettem. Hiszen a legjobb krisztusi ábrázolásokon a Megváltó sem szép! Ha az lenne, elvesztené a hitelességét. Megmondtam, hogy inkább nem csinálom meg. Azóta is folynak az egyeztetések, az ügy még nincs lezárva.

Mi kell ahhoz, hogy egy szobor „életre keljen”?

- A legfontosabb, hogy megismerjem azt, akit megformázok. Át kell éreznem, hogy milyen ember, milyen gondolatai vannak. Ahogy itt ül, látom, hogy figyel, érdekli, amit mondok. Látom, milyen az arca, a haja… De ez kevés, ettől még nem tudnék önről jó szobrot készíteni.

Mi a véleménye a kortárs szobrászatról?

- Haldoklik. Varga Imrét jónak tartom, olyan portrét készített Övegesről, hogy szinte halljuk a hangját. Így kell ezt csinálni! A kortárs szobrászok többségét szerintem nem csak én nem értem. Üres, semmitmondó művek, amikhez ha nincs magyarázat, nem érti meg a szemlélődő. Ha a földön látná, nem venné fel. Pedig nekünk a kultúrára kellene a legnagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen nincsenek olajbányáink…

Melyik művére a legbüszkébb?

– Mindig a legutolsóra, most mégis az első lovas szobromról beszélnék, amit Szlovákiában Bulcs községnek készítettem Bulcsú vezérről. Róla tudni kell, hogy a világ egyik legnagyobb hadvezére volt, Lehellel együtt szörnyű halált halt. A hadi szokásokkal ellentétben nagyon csúnyán végeztek velük, felakasztották őket. Ezt az embert kellett megmintáznom. Ahogy leírták, hercegi külsővel rendelkezett. Itt jött a dilemma… Csináljam meg őt úgy, mint a nagy hadvezért? Vagy mint az eltiport, felakasztott embert? Ilyenkor jön képbe a hivatás. Mire van most szükségünk? Mit tudok a mai halandónak mondani ezzel az emberrel? Hát, nem a nagyvezér herceget ábrázoltam! A szobor-Bulcsú egy lovon ül, amit visszafog, és hátrafordulva csatába hívja a többieket: egy ember, aki vissza tudja fogni a történelmet, és tudja, merre kell menni. Ezt a szlovákiai magyar társaimnak készítettem.

Több mint húsz éve foglalkozik Esterházy Jánossal. Vannak még tervei vele?

- Igen. Molnár Imre több könyvet írt róla, az egyik Esterházy imakönyvben aláhúzott, börtönből küldött üzeneteit is tartalmazza. Amikor megláttam, elhatároztam, hogy megmintázom ezt a tizennégy kálváriát. Egy költő barátom azt mondta, oratóriumot ír belőle, a zeneszerző ismerősünk pedig zenét komponálna hozzá. A felvidéki magyarság produkálna egy egyetemes művet. Mert egy mű akkor jó, ha a saját műfaján belül az összes művészetet magában tudja foglalni. Egy szoborban legyen zene, ritmus, filozófia, költészet, akkor az igazi. Valami ilyet szeretnénk közösen létrehozni Esterházy révén.

Vannak már konkrétumok? Hol mutatnák be?

– Mírovban. Ez egy kis cseh falu hatalmas börtönnel, a lakosok fele börtönőrként dolgozik. Félelmetes hely. Ott hunyt el a félig magyar, félig lengyel Esterházy, aki hiába kérte, hogy Szlovákiában halhasson meg. Istennek köszönhetően egy prágai tömegsírba vitték a hamvait. Esterházy a visegrádi négyeket fogja össze: a lengyeleket, a magyarokat, a cseheket és a szlovákokat. A terv az, hogy Mírovban készítek egy lefelé vezető kálváriát, ahol Jézus nem a dombon lenne, hanem a völgyben. Úgy akarom elkészíteni a szobrot, hogy aki megnézi, jobb ember legyen. Mert az a mű, ami nem ad katarzist, nem mű.

Elmúlt hetvenéves, ám láthatóan tele van még ambícióval. Mitől lenne igazán boldog, elégedett?

– Most sem vagyok boldogtalan, de szeretnék már nyugalmat. Egy kis panellakásban élek, ott nem tudok dolgozni. Nem akarok milliókat, csak egy kis zugot, ahol nyugodtan élhetek, alkothatok. Viccből összeszámoltam, mi mindent szeretnék még csinálni. No, erre több mint harminc év kellene… Fizikailag már nem, de szellemileg még a csúcson vagyok. Ráadásul, azt mondják, szakmailag is most értem oda. A küzdelmeim addig folytatódnak, amíg élek.

Boussebaa Mimi