Színház – a fél világ…

…bár Shakespeare szerint nemcsak a fele („Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében” – Ahogy tetszik, II. felvonás 7. szín; fordította: Szabó Lőrinc), a színházi élet meghatározói többnyire mégis mindig csak az egyik felét tartják igazinak. Erről beszélgetett Kondor Katalin legutóbbi vendégeivel, Császár Angela Jászai Mari-díjas színésznővel és Ablonczy László újságíró–kritikus–színigazgatóval a Barabás Villában.
Mindkét vendég erős kötődése is indokolta, hogy a társalgás során a Nemzeti Színház kapta a legerősebb hangsúlyt, hiszen Császár Angela 1968-tól játszott a társulat művészeként, Ablonczy László pedig 1991 és ’99 között igazgatta a Nemzetit. Óhatatlan volt Kondor Katalin kérdése: „Egy nemzeti színháznak milyen arculatúnak kell lennie?”
Ablonczy László szerint elsősorban egy tévhitet kell eloszlatni: a nemzet színházának nem ápolnia kell a kultúrát. „Az ápolás betegséget feltételez, a kultúrát éltetni kell!” – hangsúlyozta. Egy nemzeti színház szerepe az egykori direktor szerint többet jelent annál, mint hogy esténként előadás legyen benne, „naponta lélekmeleget kell árasztania”. Mint mondta, a nemzet művelődési háza szerepet is be kell töltenie, gondoskodnia a hozzá kötődőkről, még úgy is, hogy rendben tartják az eltávozott nagy színészek sírját, ugyanakkor diplomáciai feladatot is el kell látnia a határon túli magyar színházak között, érdekében.
Ablonczy véleménye szerint sokat ártanak az értelmetlen, gyűlölködő, „kritikának nevezett valamik”, amelyek többnyire műveletlenségből fakadnak. „A kritika és a gyűlölet nem azonos fogalmak” – szögezte le, majd hozzátette, hogy a nemzet becsületének védelme is a Nemzeti Színház feladata.
Császár Angela nem éppen méltó módon kényszerült megválni a Nemzeti társulatától, emlékeztetett Kondor Katalin, aki arról kérdezte az immár nyugalmazott színésznőt, hogy jóvátételként kapta-e meg a jövő évi POSZT-ra (Pécsi Országos Színházi Találkozóra) vonatkozó felkérést.
„Nem gondolom, hogy jóvátételként; a Jóisten, ha becsukódik egy ajtó, kinyit egy másikat – fogalmazott a színésznő. – Számomra nagy ajándék, hogy megismerhetem a fiatal kollégákat, a hazai és a határon túli színházak repertoárját” – mondta a jövő évi versenydarabokat válogató Császár Angela. A művésznő a beszélgetés folyamán többször illusztrálta az elhangzottakat egy-egy verssel.

(i.)

Ablonczy László Bodroghalászon született 1945-ben, 1965 és 1970 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–népművelés szakos hallgatója volt. 1969 óta több lap újságírójaként, rovatvezetőjeként dolgozott, 1978–1990-ig a Film, Színház, Muzsika munkatársa, majd a Magyar Fórum strasbourgi tudósítója, 1989–1995-ig a Tiszatáj szerkesztője volt. 1991 és 1999 között igazgatta a Nemzeti Színházat. Munkásságát Petőfi Sándor Sajtószabadság- és Bethlen Gábor-díjjal ismerték el, a Magyar Örökség-díjat 2011-ben vehette át.

Császár Angéla Kolozsváron született 1946-ban, 1964 és ’68 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1968-ban a Nemzeti Színház, illetve 2000-ben a Pesti Magyar Színház tagja lett. 1986-tól az Új Nemzeti Színház Alapítvány ügyvezető elnöke. 1993 óta a Nemzeti Színiakadémia, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színiakadémia oktatója. Legnagyobb színházi sikere a Budapest Orfeum 10 éves sorozata. Művészetét Rajz János-, Farkas-Ratkó-díjjal, a Színikritikusok különdíjával, Jászai Mari-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, Magyar Örökség-díjjal, Érdemes művész címmel és Főnix-díjjal ismerték el.