Ez volt ám a húsvéti mulatság!

„Tessék, csak tessék! Hamarosan indul a kosaras körhinta következő menete!” – több se kellett az aprónépnek, azonnal ellepte a zöldre mázolt játékszert. Persze, a türelem nem mindenkinek tartozott az erényei közé…
„Te most voltál! Én jövök!” – utasította rendre a hatéves forma kisfiú a nála nem sokkal fiatalabb húgát, aki felhúzta a vállát, majd egy be nem fejezett, a kelleténél hangosabb mondattal elintézte a dolgot: „Anya, képzeld, Máté múltkor…” Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a testvérpár megegyezzen a sorrendben.
A hegyvidékiek apraja-nagyja kilátogatott a Városháza téren tartott húsvéti mulatságra, ahol a kosaras körhinta mellett is bőven akadt szórakozási lehetőség. A gyerekeket egyebek mellett tojásfestés, kiszehajtás, nyuszisimogatás, sőt egy csodás műhely is várta.
„Ez a madár aranytojást fog nektek tojni!” – invitálta a kicsiket Csiki Loránd, aki mindenkinek megmutatta, hogyan lehet kukoricaszárból és drótból elkészíteni a mesebeli lényt. „Tényleg aranytojást fog tojni?” – kérdezte csodálkozó arccal Panka, akit a mester azonnal megnyugtatott: „Mondom! Csupán annyi a dolgotok, hogy hétszázhetvenhét napon keresztül minden reggel hét órakor adjatok neki hét szem friss búzát. Meglátjátok, a hétszázhetvennyolcadik nap reggelén megtojja az aranytojást. Ha mégsem működne, hozzátok vissza, adok egy másikat!” A nem mindennapi garancia a felnőtteknek is kedvet csinált ahhoz, hogy ők is eszkábáljanak egy kincset érő szárnyast.
A tér közepén tehetséges leányok és legények ropták a talpalávalót. A vidám muzsika hangjának senki sem tudott ellenállni, a szépkorúak is táncra perdültek.
„Ez ám a húsvéti mulatság, nagyon jól érzem magam! Régen én is néptáncoltam, kicsit csodálkozom, hogy így emlékszem a lépésekre” – mosolygott a hetvenöt esztendős Rozália, aki a piacozás után döntött úgy, hogy csatlakozik a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOM Kulturális Központ munkatársai által szervezett vígassághoz.
„Az évszázados hagyományok nem véletlenül állták ki az idő próbáját. A sok-sok vendég a bizonyíték arra, hogy a mai, modern világban is igény van tradícióink gyakorlására” – mondta Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ igazgatója, miközben érdeklődve figyelte a láthatóan jókedvű közönséget.
„A megújult Városháza tér valóban lehetőséget ad arra, hogy az emberek együtt lehessenek – tette hozzá Fonti Krisztina alpolgármester. – Fontosnak tartottuk, hogy csodálatos népi hagyományainkat még közelebbről is megismertessük a kisebbekkel.”
Pár méterrel odébb kedves kofák árulták finom portékáikat. Itt találkoztunk Szegedi Károlynéval, aki a húsvéti lakoma egyik legfontosabb fogását kínálta: a sonkát.

Melyik sonkának van a legnagyobb keletje? – érdeklődtem az árustól, aki idestova negyven éve vezeti a családi vállalkozást.

– Sokfélénk van: hagyományos, csontos paraszt, hálózott, de karaj, kolbász, tarja és comb is tarkítja a standunkat. Mindegyiket viszik a vásárlók.

Hogyan kell jól megfőzni a sonkát?

– A miénkhez nem kell semmilyen fűszert adni, a sonkákat hagyományos eljárással készítjük: sózzuk, füstöljük. Éppen ezért elég tiszta vízben megfőzni, higgye el, így is olyan íze lesz, hogy majd megszólal! – tanácsolta a vérbeli szakértő, aki állította, sokféle dínomdánomot látott már, de a hegyvidéki párját ritkító volt.

Boussebaa Mimi