Hegyalja út marad a Hegyalja út

– Meglepetésként ért minket a hír, hogy a fővárosi közgyűlés két elhunyt köztársasági elnöknek, Göncz Árpádnak és Mádl Ferencnek emléket állítva akar elnevezni egy városrészt, illetve átnevezni egy utat. Nem gyakori dolog ez, nekem is utána kellett nézni, hogy ennek támogatásához a kerületi képviselő-testületek döntése szükséges. Jeleztem a főpolgármesternek, hogy természetesen beterjesztem a kérdést a következő hegyvidéki önkormányzati testületi ülésre. Akkor már megkezdődött a Magyar Liberális Párt aláírásgyűjtése az ügyben, ami inkább visszatetsző volt, bár tudom, hogy ez az átnevezés és nem Mádl Ferenc személye ellen szólt. Hozzáteszem, az utak átnevezését én sem nagyon szeretem. Van bennem egy kellemetlen érzés, hogy valamit, amit megszoktunk egy adott néven, egyszer csak átnevezünk. Talán mondhatjuk ezt egyfajta konzervativizmusnak. A Hegyalja út esetében is így van, hiszen közel száz éve ez a neve.

Mivel csak pár nappal a fővárosi ülés előtt értesültek a tervről, így sem a XII., sem a XI. és az I. kerület nem tudott ülést tartani a témában. Ellenérvként elhangzott az is, hogy a változás ezreket érintene kényelmetlenül, több más mellett a lakcímkártyacsere miatt.

– Természetesen lehet fanyalogni, miért ne vehetnék a fáradságot az érintett emberek, hogy átírassák az okmányaikat egy másik címre, de itt nem egyszerűen egy adminisztrációs teendőről van szó, hanem az ott lakók kötődéséről saját otthonuk iránt. Azoknak az embereknek a Hegyalja út az otthonuk. Jó szándék munkált az előterjesztőkben, de azt gondolom, nem volt idejük végiggondolni, jót tesznek-e Mádl Ferenc elnök úr emlékének; érdemes lett volna több lehetőséget is megvizsgálni. Szerencsére most van idő, hiszen a jogszabályok ezt előírják, ami arra is jó, hogy elcsituljanak a rossz érzések. A Hegyvidéki Önkormányzat több javaslatot tesz majd a fővárosnak, ahogy valószínűleg a többi kerület is ezt teszi.

Milyen javaslatok vannak eddig?

– A Hegyvidéken pillanatnyilag két terület van, amelyiknek az átnevezése nem járna olyan kellemetlenséggel, mint amilyennel a Hegyalja úté járt volna az ott lakóknak. Az egyik a BAH-csomópont, aminek évtizedek óta nincs „igazi” neve. Viszont nem tudom, akarjuk-e minden reggel hallani a hírekben, hogy a Mádl-csomópontnál torlódás várható, mert azért az egy fontos közlekedési helyszín… A másik javaslat egy jóval kisebb, de sokkal szebb, sőt kifejezetten büszkék vagyunk rá: a polgármesteri hivatal előtti, nemrég elkészült kis tér. Ez olyan találkozópontja, közösségi helye a hegyvidékieknek, amire már nagy szükség volt. Büszkeséget okozna, ha Mádl Ferenc nevét viselhetné. Végül is erről a főváros egészére nézve fontos kérdésről nem nekünk kell dönteni, mi csak javaslatokat teszünk. Abban bízom, hogy elfelejtjük a kezdeti apró feszültséget, és együtt örülünk majd annak, hogy ily módon tudunk emléket állítani a Magyar Köztársaság második elnökének.

Mádl Dalma asszonnyal sem egyeztettek, ő sem örült az ötletnek.

– Természetesen én megkeresem őt, beszélek vele, kikérem a véleményét, a jóváhagyását. Úgy gondolom, Mádl Ferenc emlékének megörökítésére jó eszköz az utcaelnevezés. Én ellenzékiként ismertem meg őt, aki akkor oktatási miniszter volt. A mai politikai viszonyokat tekintve olyan nyitottsággal tárgyalt az ellenzéki pártokkal és szervezetekkel, amire ma nem tudnánk példát mondani. Emlékszem arra a hősies szerepvállalására, amikor a ’94-ben szétvert ellenzék számára kapaszkodót nyújtott. A ’95-ös köztársaságielnök-választásnál, amikor nem volt kérdéses, hogy a kétharmados többséget birtokló szocialista-szabaddemokrata többség Göncz Árpádot jelöli, az ellenzékben megfogalmazódott a gondolat, hogy egyfajta életjelet bizonyítandó, elnökjelöltet állítson. Noha tudtuk, hogy a parlamenti többség leszavazza, mégis annak a jelzése volt ez, hogy az egyébként számos kérdésben egymással vitatkozó, egymással feleselő ellenzék képes összefogni. Gondoljunk bele, az MDF a szétesés szélén állt, a Fideszt gyanakodva méregették a régi konzervatív pártok, liberális múltját föl-fölhánytorgatva, s Mádl Ferenc ebben a helyzetben hallatlan nyugalommal és áldozatkészséggel vállalta a jelöltséget és a biztos leszavazást. Egy pillanatig nem volt kérdés a magyar közélet számára, hogy ő alkalmas köztársasági elnöknek, és az ellenzék méltó jelöltet állított. Az összefogásnak ez a példája meghatározó volt abban, hogy aztán ’98-ban össze tudott állni az első Orbán-kormány mögött álló polgári koalíció, és működni tudott négy éven keresztül. Amikor Göncz Árpád második ciklusa végeztével elnököt jelöltünk, nem volt kérdés: azt kérjük fel, aki a nehéz időkben mellettünk állt. És Mádl Ferenc vállalta ezt. Nem neki teszünk szívességet vagy jót, amikor felidézzük, vagy megidézzük az emlékét egy közterületi elnevezéssel, hanem magunknak, hogy az említett szerepet, hozzáállást is megörökítsük a nevén keresztül.

(s.)