Cziffra György Fesztivál a MOM Kulturális Központban

A legendás zongoraművész, Cziffra György regénybe illő életpályája során a 20. század minden szörnyűségét megtapasztalta, mielőtt elfoglalhatta helyét a legnagyobb muzsikusok panteonjában. Cigányzenész családból származott, apja cimbalmos volt, aki még az első világháború előtti Párizsban is játszott. A háború kitörését követően anyja és két idősebb leánytestvére hazautazott, s nagy nyomorúságban élt Budapesten, apját pedig internálták, és csak a háború után térhetett haza.
Cziffra György 1921. november 5-én született, az angyalföldi, rossz hírű „Tripolisz” nyomornegyed egyik barakklakásában cseperedett fel. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, de szisztematikus tanulmányok hiányában csak a nővére által bérelt pianínón rögtönözve fejlődött.
Ötéves korában már cirkuszban szerepelt, apja kísérete mellett. Szerencsére a nyolcéves „csodagyerek” Dohnányi Ernő segítségével bekerült a Zeneakadémiára, ahol Dohnányi mellett Weiner Leó, Ferenczy György és Keéri Szántó Imre voltak a mesterei.
Tizenhárom évesen már nemcsak itthon szerepelt, de külföldi koncertkörútjain is zajos sikereket aratott. Ennek ellenére az „előkelő” művészvilág tagjai nem fogadták be, zsenialitása irritálta őket, és a befutott zongoraművészek irigysége megalázó helyzetekbe sodorta. „Alászállása” a bárok és lokálok mondén világába nemcsak pikáns hírnevet hozott számára, de örömet is: 1930-ban a híres Arizona mulatóban ismerte meg későbbi párját, az egyiptomi származású táncosnőt, Soleilkát, aki egész életére hűséges társa lett.
1942-ben behívták katonának, végigszenvedte a háborút, szovjet fogságba került, és csak 1946 szeptemberében tért vissza Budapestre. Közben megszületett egyetlen gyermeke, ifj. Cziffra György, aki ugyancsak zenész lett, és karmesterként sokszor szerepelt együtt édesapjával.
A vérzivataros idők elmúltával sem tudott a zenei pálya csúcsára emelkedni: ismét a fővárosi szórakoztatóiparban talált megélhetést, amely az 1940-es évek második felében már csak halovány utánérzése volt a hajdani nagy életnek. „Futószalagon” dolgozott, azaz két-két órát játszott egy-egy eszpresszóban, amiért talán a hihetetlen népszerűség kárpótolta valamennyire.
Még a klasszikus zene legnagyobb hazai mesterei is „elzarándokoltak” a mulatókba megcsodálni virtuóz játékát és csodálatos improvizációs készségét. A korabeli anekdota szerint megkérdezi egy vendég, hogy kik négykezeseznek a hátsó teremben. – „Ja, kérem, csak a Cziffra Gyuri gyakorol...” – feleli a pincér.
Még ennél is szomorúbb idők következtek a kommunista hatalomátvétel után. 1950-ben feleségével és kisfiával megpróbálta elhagyni az országot, de elfogták, és különböző kényszermunkatáborokban embertelen körülmények között dolgoztatták, amit a kezei sínylettek meg. 1953-ban szabadult, és ismét egy viszonylag rangos bárban helyezkedett el. Régi tanára, Ferenczy György és a Népművelési Minisztérium egyik vezetője rátaláltak, a segítségükkel végre koncertpódiumra léphetett itthon és külföldön egyaránt.
Hányatott sorsát ismerve a hazai közönség szinte tüntetett koncertjein. 1956. október elején Liszt Rákóczi indulóját többször is eljátszotta ráadásként, míg végül a rendőrség ürítette ki a termet. Sokak véleménye szerint Cziffra frenetikus hangversenyének is része volt a forradalom kitörésében, amikor október 22-én Bartók II. zongoraversenyét adta elő a Zeneakadémián.
Hamarosan családjával együtt elmenekült, Bécsben lépett pódiumra, majd decemberben párizsi koncertjével szinte üstökösként robbant be a világ zenei életébe. A leghíresebb koncerttermek és fesztiválok állandó vendége lett, a londoni Royal Albert Halltól a New York-i Carnegie Hallig. A 60-as években Chaise-Dieu-ban zenei fesztivált, Versailles-ben zenei versenyeket szervezett.
Családjával a Párizshoz közeli Senlisben telepedett le. A hírneves író, akkori kulturális miniszter, André Malraux segítségével megvásárolta a romos, 12. századi Saint-Frambourg királyi kápolnát, amit addig autójavító műhelyként használtak. Ez lett a fiatal zenészeket és képzőművészeket támogató Cziffra-alapítvány Liszt Ferencről elnevezett auditóriuma, ahol mesterkurzusait és koncertjeit tartotta. Eredeti Liszt-relikviákból álló muzeális gyűjtemény és zeneműbolt egészítette ki a komplexumot. A Cziffra házaspár meghívására Kiszely István professzor és felesége, Hankó Ildikó is részt vettek a romtemplom régészeti kutatásában, ahol feltárták Adelaide királyné szarkofágját.Cziffra repertoárjában elsősorban Liszt, Chopin, Schumann, Grieg, Brahms és Rachmaninov művei szerepeltek, de olyan francia barokk és reneszánsz szerzők műveit is játszotta, mint Couperin, Lully vagy Rameau, sőt 20. századi francia komponisták (Ravel, Debussy, César Franck) darabjai is sorra kerültek. A század legnagyobb pianistái között, Horowitz, Rubinstein, Richter mellett tartotta számon a zenei világ. Gyakran emlegették mint Liszt méltó, sőt egyetlen igazi zongorista örökösét, nemcsak káprázatos virtuozitása és improvizációs képessége miatt, hanem azért is, mert átirataiban mintegy kifejtette a szerző vázlatosan maradt zenei gondolatait.Amikor 1973-ban először tért haza emigrációja után, Cziffra György újra itthon koncertezett. Ennek kapcsán Kroó György, a híres zenetörténész és kritikus, akinek szava akkortájt rengeteget számított a magyar zenei életben, rádiókritikájában felhívta a figyelmet arra, egyeseknek nem biztos, hogy imponál Cziffra „lezser előadásmódja”, vagy Liszt-játékának „19. századi ízlést tükröző” értelmezése, de a következő konklúzióra jutott: „Én viszont azt mondom, hogy aki tudja, adja elő így ezeket a darabokat. Képletesen szólva: borítsa be a zongorát kénesővel, füstfelhővel, játsszon fantasztikusan és varázslatosan. Mert ezek a művek a maguk idejében ördöngősségekként hatottak, és amikor Cziffra György jóvoltából egy ilyen Liszt Ferenc-i szeánszra vagyunk hivatalosak, csak hálásak lehetünk a sorsnak a szerencséért.” (Forrás: cziffrafesztival.hu, Tóth Endre.)
Cziffra kiemelkedő művészi munkáját is tragédia árnyékolta be: fia egy lakástűzben vesztette életét 1981-ben. Ezt sohasem tudta feldolgozni, gyakran ment szanatóriumba, többé nem lépett fel zenekarral (mert ez a fiával közös koncertjeire emlékeztette), és lemezfelvételeket sem készített. Ágyúk és virágok című önéletrajzi írása 1983-ban magyarul is megjelent, kalandregénybe illő élettörténete lebilincselte az olvasókat.
Huszonkét évvel ezelőtt, 1994. január 15-én halt meg Párizs közelében, a Longpont-sur-Orge nevű kisvárosban. Itthon angyalföldi emléktábla, budapesti utca és park emlékeztet rá. Liszt Ferenc-díjjal, a francia Becsületrenddel és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.
Cziffra György nagy tisztelője, Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész kezdeményezésére – aki már korábban is tartott Cziffra-emlékhangversenyeket – fesztivált rendeznek február 25–28-ig a MOM Kulturális Központban. A nyitóhangversenyt február 25-én Balázs János adja. Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész részleteket olvas fel Cziffra önéletrajzi kötetéből öt-tíz perces blokkokban, köztük pedig a zongoraművész Liszt-, Chopin-, Schubert- és Brahms-darabokat játszik.
Másnap, 26-án a kupolateremben koncerttel egybekötött beszélgetés lesz Cziffra György – Az ember címmel. Ebben részt vesznek a művész barátai és tanítványai, köztük Vásáry Tamás, Dráfi Kálmán és Mocsári Károly zongoraművészek, valamint rokona, Andrássy László.
Szombaton, 27-én ugyancsak a kupolában A kávéházak és bárok virtuóza címmel Cziffra „könnyűzenei oldalát” ismerhetjük meg Malek Andrea, Berkes Balázs, Sárik Péter és Balázs János segítségével, Berki Péter cigányzenekarának közreműködésével.
Végül 28-án a színházterem ad helyet a Hommage á Cziffra elnevezésű gálakoncertnek. Olyan neves fellépők teszik tiszteletüket, mint Kelemen Barnabás, Vásáry Tamás, Balázs János, Snétberger Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Kokas Katalin, Lajkó Félix, Kokas Dóra és a Szent István Király Szimfonikus Zenekar (Záborszky Kálmán vezényletével). A fesztivál háziasszonya, egyben a koncertek műsorvezetője Mohácsi Szilvia lesz.

Márton Attila