Kínát is lenyűgözte az Angelica

Nemrég tértek vissza az Angelica Leánykarral Sanghajból, ahol nagy sikerű, telt házas koncertet adtak. Hogyan jutottak ki a távoli országba?

– Szentmártoni Lívia, a sanghaji magyar főkonzulátus kultúráért felelős szakdiplomatája már korábban megkeresett, hogy elmondja, mennyire tiszteli az Angelica Leánykar munkáját. Hatalmas meglepetésként ért, amikor decemberben megkért minket arra, hogy a magyar kultúra napján Kínában adjunk koncertet. A történet szépséghibája az volt, hogy bár a kórusban ötvennyolcan vagyunk, de anyagi okok miatt csak tizenkét lányt vihettem magammal. Nem volt könnyű kiválasztani a tagokat; végül a legprofibb, legrégebbi „angyalokat” hívtam el, akik szólistaként is kiválóan megállják a helyüket. A rengeteg próbának meglett a gyümölcse, a visszajelzések alapján elmondható, sikerült nagyon színvonalas műsort bemutatnunk. Liszt, Bartók és Kodály művei mellett olyan kortárs szerzők, mint például Kocsár Miklós, Gyöngyösi Levente és Tóth Péter darabjait adtuk elő.

A kórus híre már a fellépés előtt is eljutott Kínába. Ezt bizonyítja, hogy a jegyeket két nap alatt elkapkodták…

– Páratlan helyszínen, az ismert és elismert, századfordulón élt építész, Hudec László által tervezett ikonikus templomban léphettünk fel. A különleges épület fontos szerepet játszik a kint élő honfitársaink életében, hiszen minden nagyobb programot oda szoktak szervezni. Nem tudom, mi vonzotta a kínai embereket, de hétszáz jegy elfogyott, ráadásul mire odaértünk, még száz belépő talált gazdára. Több főkonzulátus is megjelent a koncerten, mások mellett az észt, a holland és az azeri külképviselet is ott ült a közönség soraiban.

Sok-sok fellépésük volt már, a külföldi koncertezésben is rutinosak, de ilyen messzire még sosem jutottak el. Milyen érzés volt a távoli országban a legnagyobb magyar klasszikusok műveivel színpadra lépni?

– Őszintén megmondom, kicsit féltem a kínai közönségtől. Igen, szinte az egész világot bejártuk már, de a kulturális különbségek miatt aggódtam, milyen lesz a fogadtatás. Mindenfélét mondtak nekem, arra is felhívták a figyelmemet, hogy a kínai közönség nem szokott tapsolni. Amikor beléptünk a templomba, azonnal a magunkénak éreztük a gyönyörű épület semmihez sem hasonlítható hangulatát. A koncert előtt az emberek zajongtak, beszélgettek, de ahogy elkezdődött a műsor, csend lett. Utána pedig nem tapsoltak, hanem tomboltak… Egészen magával ragadott minket ez a nem várt siker. Még aznap délután ráadásnak megtanultunk és előadtunk egy kínai művet is. Ez volt a hab a tortán: a jelenlévők velünk együtt énekeltek, miután pedig lejöttünk, szinte „szétszedtek” minket. Külön öröm számomra, hogy a magyar külképviselet levélben azt írta nekünk, nemcsak a kínaiakat, hanem őket is lenyűgöztük, a fellépés után különösen büszkék voltak arra, hogy magyarok.

Minek köszönhető, hogy az Angelica Leánykar határainkon túl is ekkora sikernek örvend?

– Két évre előre be vagyunk táblázva; a legnevesebb helyekről kaptunk felkéréseket. Szívből-lélekből dolgozunk, és ez az előadásainkon is meglátszik. Olyan lányokat tudtam magam mellé állítani, akik megértik a zenei küldetés lényegét, mi több, tudják, miért fontos világszínvonalú produkciókat színpadra vinnünk. Másképp ezt nem is lehetne csinálni. Rengeteget teszünk azért, hogy a belülről jövő szeretetet, amit a muzsika iránt érzünk, másoknak is átadjuk.

Boussebaa Mimi