Dalból van a lelkük
Tíz évvel ezelőtt hallhattuk őket először – szinte azonnal a szívünkbe zártuk a zenekart, és nem csak azért, mert régi, jól ismert kávéházi slágereket dúdolhattunk velük újra. Zenéjük több, mint nosztalgia: a Budapest Bár valójában egy életérzés. Ráadásul nem csak egyetlen generáció számára, koncertjeiket ugyanúgy végigéneklik és -táncolják a gyerekek, ahogy az anyukák, apukák és a nagyszülők is. Karácsonyi, szilveszteri fellépéseik családi ünnepnek számítanak. A népszerű együttes három tagjával, Behumi Dórival, Farkas Róberttel és az immár hegyvidéki Ökrös Károllyal emlékekről, tervekről és a közelgő ünnepekről beszélgettünk.
Egy elegáns belvárosi kávézóban találkoztunk. Az aranytorkú Behumi Dóri és Ökrös Károly, a harmonika és a zongora nagymestere néhány perccel előttem érkeztek. Amikor odaléptem hozzájuk, éppen arról beszélgettek, mi volt reggel az óvodában – mint kiderült, a gyermekeik csoporttársak.
Barátként üdvözöltek, így már az első pillanattól tegeződtünk. Dórával teát kértünk, cukor nélkül. Károly tejszínhabos forró csokoládét, kakaószórással. „Jaj, milyen jól néz ki! A többiekkel állandóan fogyózunk...” – jegyezte meg sajnálkozva Dóri. „Én nem” – replikázta széles mosollyal az arcán Károly.
Mi, lányok – miután elmondtam, hogy az édes kísértés engem is kínoz –, elhatároztuk, hogy egész egyszerűen nem nézünk rá a mögöttünk díszelgő süteményes vitrinre.
Közben Farkas Róbert is megérkezett. Hogy mit rendelt? Semmit. Ő is kemény diétára fogta magát. „Húst eszek hússal. Mese nincs, le kell fogyni” – szögezte le az együttes alapítója, majd közös megegyezéssel gyorsan témát váltottunk.
Jó lenne tortával helyben megünnepelni az elmúlt tíz esztendőt, de ezt most kihagyjuk… Honnan jött a Budapest Bár ötlete?
Róbert: A feleségemmel – aki egyébként a zenekar menedzsere is – 2006-ban kezdtünk el beszélgetni arról, hogy fel kellene eleveníteni a húszas-harmincas évek cigányzenei kávéházi hangulatát, úgy, hogy az a mai fiatalok számára is vonzó legyen. Először csak egy albumban gondolkodtunk. Tudtuk, hogy lendületes feldolgozásokat szeretnénk készíteni. Elkezdtünk énekeseket és zenészeket keresni, elég hamar összeállt az együttes. A siker gyorsan jött, az első lemez után a projektből állandó formáció lett. A közönségnek igénye volt a muzsikánkra.
Hogyan találtatok egymásra?
Károly: Robit gyerekkorom óta ismerem. Már a Budapest Bár előtt is együtt zenéltünk. Egy iskolába jártunk, ráadásul ugyanabban a házban élt, ahol a nagyszüleim.
Dóri: Komolyan? Ti ilyen régóta ismeritek egymást?
Károly: Nem tudtad? Ráadásul Robinak csókolommal köszöntem.
Róbert: Ezt már akkor sem értettem. Gondolj bele, amikor iskolába ment, csókolommal köszönt…
Károly: Mert van köztünk nyolc év.
Róbert: Ne bolondozz már! És akkor csókolommal kell köszönni?
Károly: Persze, mert cigiztél!
Róbert: Na, jó, akkor sem kellett volna így köszönni!
Dóri: Sok zenészhez hasonlóan, én is nagyon szerettem volna bekerülni a Budapest Bárba. Robival a Müpában, egy közös koncerten találkoztunk – tangóharmonikán kísért minket. Akkor már nem voltam a Jazz+Az tagja, ezért mondtam neki, ha énekesre van szüksége, gondoljon rám, mert nagyon szívesen csatlakoznék hozzájuk. Másfél évet kellett várnom, de végül sikerült. Én voltam a kilencedik tag.
Róbert: Akkor még kislány voltál, és hajadon. De erre én nem így emlékszem… Mindhárom egykori Jazz+Az-os lány csatlakozni szeretett volna. A közös koncert után odaszaladtak hozzám, és kislányos hangon azt mondták: „Jaj, úgy szeretnék a Budapest Bárban énekelni!” Végül nagyon jól választottam! Amikor Szalóki Ági kivált az együttesből, már tudtam, hogy Dórit szeretném bevenni a csapatba.
Nemrég jelent meg a jubileumi albumotok, a Volume 7, amin nemcsak régi slágereket, hanem saját dalokat is hallhatunk. Elfogytak a régi nóták?
Róbert: A húszas-harmincas évektől indultunk, majd áteveztünk az ötvenes-hatvanas évekre, aztán a Hoppá lemezzel a nyolcvanas-kilencvenes évek underground zenéi felé nyitottunk. Közben szépen, lassan napjaink dalait is felvettük a repertoárunkra. Az utolsó albumunk nagyon előremutató, hiszen ezen többnyire saját számok szerepelnek. Fontosnak érzem, hogy életben tartsuk a régi kávéházi kultúrát, manapság, sajnos, nem igazán írnak új dalokat ebben a szellemben. A saját szerzemények valódi alkotóközösséggé varázsolták a Budapest Bárt. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozunk fel régi slágereket, csupán sajátokkal színesítjük a zenei kínálatunkat. A következő albumot 2019-re tervezzük.
Magyarország egyik legsikeresebb zenekara vagytok. A fiatalok, nektek is köszönhetően, ugyanúgy ismerik a régi kávéházi slágereket, mint az idősebbek.
Róbert: Tapasztaljuk, hogy széles a rajongóink korosztálya. Még kisóvodások is szoktak dalokat küldeni nekünk. Nagyon jó érzés, hogy minden koncert után pozitív visszajelzéseket kapunk. Családokat, barátokat fogunk össze. Az áttörés gyorsan jött, már az első két fellépésünkre elkelt minden jegy. Hosszú évek óta telt házasok az előadásaink. Erőt ad nekünk, hogy mások is élvezik és szeretik azt, amit mi. Csodálatos mindezt átélni.
Dóri: Legutóbb egy céges rendezvényre kaptunk meghívást. Az ilyen koncerteken mindig másabb a fogadtatás, hiszen a kollégák beszélgetnek, egymással vannak elfoglalva, ám mi ilyenkor is szívből muzsikálunk, szeretjük ezt csinálni. Igaz, hogy eltelt tíz év, de még mindig ugyanolyan odaadással zenélünk, mint az elején. Együtt vagyunk, érezzük egymást a színpadon.
A próbák is olyan jó hangulatúak, mint a koncertek?
Dóri: Nem. Az igazság az, hogy olyankor mindenki nagyon komoly.
Károly: Nyers és hideg az egész…
Róbert: Ne vicceljetek már! Állandóan poént csináltok mindenből… A lakásunkban próbálunk, családi környezetben, ezért mindig oldott a hangulat, és a munkafolyamat is kellemes. Ennyi év után már nagyon jól ismerjük egymást, imádjuk a vidámságot, ráadásul állandóan csipkelődünk.
Dóri: Nem tudom őket megunni! Szinte mindennap találkozunk, csak decemberben legalább tizennégy koncert szerepel a naptárunkban.
Jó barátok vagytok, a gyerekeitek egy óvodába járnak, a zene az életetek része, rengeteg fellépésetek van. Szülőként nem nehéz összeegyeztetni a munkát a családdal?
Dóri: Eszti, a kislányom már megszokta, hogy nekem ilyen a munkám. Napközben sokszor otthon vagyok vele. Persze, vannak időszakok, mint például most decemberben, amikor nélkülöznie kell. Mindennek ellenére a múltkor azt mondta, ha felnő, ő is énekesnő szeretne lenni.
Elképzelhető, hogy a gyermekeitek is alapítanak majd egy Budapest Bárt?
Károly: Az is előfordulhat. De én amondó vagyok, hogy csinálják azt, amit szeretnek. Az már teljesen mindegy, hogy fodrászként, ácsként vagy zenészként képzelik el a jövőjüket.
Melyik fellépésetek volt a legemlékezetesebb?
Róbert: Minden koncertet élvezünk, de soha nem felejtem el, amikor öt évvel ezelőtt a Müpában eljátszottuk a Vén cigányt. Egészen különlegesen szólalt meg a nóta, amit Kollár-Klemencz László énekelt. Szó szerint megállt a levegő. A közönség meghatódott, érezni lehetett a figyelmüket. Az is kedves pillanat volt számomra, amikor Brazíliában adtunk koncertet. Olyan sokan voltak ránk kíváncsiak, hogy akik nem fértek be a terembe, az utcán, kivetítőn nézték az előadást. Jó érzés volt, hogy külföldi terepen is sikerült megérintenünk a muzsikaszerető emberek szívét.
Dóri: A Müpa számomra is meghatározó. Hatalmas pocakkal, nyolc hónapos terhesen énekeltem. Emlékszem, Robi segített lemászni a színpadról. Nem volt egyszerű magas sarkúban tipegni…
Róbert: Stramm csaj vagy, mindig is mondtam!
Dóri: Egyébként az is maradandó élmény, amikor a Budapest Parkban jubileumi koncertet adtunk a nyáron. Csak miattunk hatezer ember jött el.
Decemberben többször is felléptek nálunk, a Hegyvidéken. Első ízben december 22-én 20 órakor a Budapest Kongresszusi Központban, majd szilveszterkor dupláztok: 15 és 19 órakor is adtok egy-egy koncertet.
Róbert: A Budapest Kongresszusi Központban az összes énekes ott lesz, aki a Budapest Bárral fellép: Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi és Szűcs Krisztián. Az estet Keresztes Tamás és Vajdai Vilmos celebrálja majd. Szilveszter napján a MOM Kulturális Központban lépünk fel. Többen is jelezték, hogy gyerekekkel is eljönnének, ezért úgy döntöttünk, hogy a délutáni igazi családi előadás lesz, este pedig a szülők ismét felkerekedhetnek, és mulathatnak egy jót.
Szinte hazajártok a Hegyvidékre…
Károly: Én szó szerint is, hiszen tavaly a tizenkettedik kerületbe költöztem. Azelőtt Pesten laktam, azt gondoltam, hogy sosem tudnék Budán élni, de megváltozott a véleményem. Megszerettem a környéket. Lenyűgöz a Gesztenyés kert, a Normafa és a hegyvidéki nyugalom. Imádok itt lakni!
Róbert: Tényleg varázslatos hely! A közönségről pedig csak jókat mondhatunk. A MOM Kulturális Központban nagyon otthon érezzük magunkat, a felújítás után mi voltunk az első fellépők. Már a legelején szerettek minket a helybéliek, ez pedig olyan energiát ad nekünk, hogy… Mit is akartam mondani? Ezek a torták itt mellettem teljesen összezavartak.
Károly: Akkor egyél egyet!
Róbert: Nem.
Dóri: Már megint a fogyókúra…
Károly: Robinál az az érdekes, hogy egy hónap alatt simán ledob tizenöt kilót, de ugyanennyi idő alatt ugyanennyit tud hízni is. Ilyet még soha nem láttam…
Róbert: Ez igaz. A legviccesebb az, hogy amíg az egyik ember azt mondja, mennyit fogytam, addig a másik azt, hogy mennyit híztam. Nem mindegy, ki mikor látott utoljára.
Hamarosan itt a karácsony: jönnek a kihívások, úgymint a frissen sült bejgli, a szaloncukor, és még sorolhatnám…
Dóri: Ne is mondd!
Róbert: Mindent kihagyok. Sok húst eszem majd, és kibírom.
Nálatok hogyan telnek az ünnepek?
Dóri: Nagyon szeretem a karácsonyt, amióta anyuka lettem, ugyanúgy várom, mint kislányként. Év közben is szoktunk mézeskalácsot sütni, odáig vagyunk az ízéért. Az ünnepek alatt a családdal közösen sütünk-főzünk, várjuk a Jézuskát. Ma reggel, amikor felkeltünk, a nappaliban találtunk egy tollpihét. Eszti meg is kérdezte, hogyan került oda. Azt mondtam neki, hogy éjszaka nálunk járt egy angyalka, hogy felmérje a terepet, és feljegyezze, hová kell majd hoznia az ajándékot. Nagyon meg volt elégedve, amiért ilyen alapos angyalkánk van!
Károly: Az én csemetéim is megírták már a levelet a Jézuskának.
Róbert: Közös ünneplés is lesz. Nagyon szeretem az ilyen alkalmakat.
A Budapest Bár mit kérne a Jézuskától, ha levelet írhatna neki?
Róbert: Még tíz olyan sikeres évet, amilyen a mostani is volt.
Károly: Én is ugyanezt kérem, de ötvenet!
Dóra: Jó, én meg akkor hatvanat!
Boussebaa Mimi