Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jegkar_utani_katasztrofavedelem1

Jégkár utáni katasztrófavédelem a Normafánál

Tavaly decemberben minden idők legnagyobb környezeti katasztrófáját élte át a Normafa. A rendkívüli jégtörés hatására napokra megállt az élet a hegyen: a jég súlya alatt derékban kettétörő fák és a lezuhanó ágak miatt közvetlen életveszély alakult ki az utakon és a kertekben. Ebben a helyzetben sietett a kerület lakóinak segítségére a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amelynek munkatársai rövid időn belül megszervezték a katasztrófaelhárítást. Az akkori történéseket Veres Péter tűzoltó alezredes, az Észak-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője elevenítette fel.

Hogyan emlékszik vissza a decemberi eseményekre?

– December 1-jén kora reggel kaptuk az első bejelentést egy autóra zuhanó faágról. Azonnal kiderült, hogy nagy a baj, a kiérkező tűzoltók ugyanis jelentették, hogy a környéken több fa hasonló állapotban van, a jelentős jégterhelés miatt bármikor letörhetnek az ágaik, vagy már le is törtek. Ráadásul a nem lankadó ónos eső hatására a helyzet folyamatosan romlott, délután már tömegesen törtek és dőltek ki a fák. Ekkora már a lefagyott utak és a járdára, úttestre zuhanó ágak életveszélyessé tették a közlekedést a Normafa térségében.

Mik voltak az első intézkedéseik?

– Egy erdei hotelből mentettünk ki harmincnégy gyermeket és három felnőttet. Ezt követően Operatív Törzset állítottunk fel a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, míg a területen dolgozó munkatársak közvetlen irányítását, az önkormányzat és a társszervek együttműködésével, a Jókai Klubban működő Helyszíni Operatív Törzs segítette. Meghoztuk a szükséges intézkedéseket, lezártuk a Normafához vezető utakat, biztosítottuk az érintett területen dolgozók és az itteni oktatási intézményekben tanulók hazajutását, valamint az itt lakók hazatérését. A gyerekeket a tűzoltóink közreműködésével az önkormányzat szállíttatta biztonságos helyre, ahonnan a szülők mindenkit épen és egészségesen vihettek haza.Jegkar_utani_katasztrofavedelem2Mi kellett mindehhez?

– A legfontosabb az volt, hogy amennyire lehet, járhatóvá tegyük az utakat. Ehhez a tűzoltóink, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészei és a segítő önkéntes szervezetek tagjai elkezdték eltávolítani az utak fölé hajló, megtört ágakat és a már kidőlt fatörzseket. Rengeteget dolgozott az FKF Nonprofit Zrt. is, a közterület-fenntartó szakemberei hóekékkel tolták le az útpályáról a törmeléket, valamint síkosságmentesítő anyagot szórtak ki.

Mikor lélegezhettek fel először?

– Inkább azt mondanám, hogy kora este szusszanhattunk egy kicsit, ekkorra ugyanis sikerült járhatóvá tenni a Normafa közlekedési szempontból fő ütőerének számító Eötvös utat, valamint a Magas utat. Ennek köszönhetően a Normafán élők biztonságosan hazatérhettek. Pihenésre azonban nem jutott idő, hiszen az időjárás továbbra sem változott: a jegesedés megmaradt, újabb faágak törtek le, sok helyen az elektromos vezetékeket is leszakítva. Az utak járhatóságát csak folyamatos munkával lehetett fenntartani, s az ELMŰ szakembereinek is segítséget nyújtottunk az áramszolgáltatás helyreállításához. Az önkormányzat a Jókai iskolában befogadóhelyet alakított ki, a lehetőséget december 1. és 3. között huszonhárman vették igénybe.

A legnehezebb időszakban összesen hány segélyhívást kaptak?

– A munka dandárját december 5-ig elvégeztük, ez idő alatt több mint hatszáz riasztás érkezett a fővárosi katasztrófavédelemhez. A szám azonban némileg csalóka, hiszen a hivatásos tűzoltó- és önkéntes egységek egy kivonulás során több káresetet is felszámoltak. Ezt követően december 10-ig dolgoztunk a területen, a veszélyelhárításban 413 tűzoltónk vett részt. Nagy megtiszteltetést jelentett, hogy karácsonykor az önkormányzat jutalmakat adott át a kiemelkedően teljesítő munkatársainknak. Úgy érzem, ez a katasztrófavédelem teljes állományának szólt, és olyan erkölcsi elismerés, amire a munkánk során kapott köszönő szavak mellett mindnyájan büszkék lehetünk.

M. M.