Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Muveszet_nelkul_nem_lehet_elni1

„Művészet nélkül nem lehet élni!”

Hegyvidéki művészek szeretnék szebbé tenni az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) betegeinek hétköznapjait, elősegíteni a gyógyulásukat egy új kiállítóterem létrehozásával. Az ötlet a kórház vezetőségével együttműködve valósult meg: fotókiállítással avatták fel a Gadányi Jenő-termet.
A hegyvidéki kötődésű Gadányi csendesen élt és alkotott igen jelentős műveket, és ez nagyon hasonlít arra a munkára, amit a kollégák végeznek, könnyű párhuzamot vonni a művész rehabilitálása és a betegek rehabilitálása között – fogalmazott megnyitóbeszédében dr. Cserháti Péter PhD, az OORI főigazgatója. Mint ajándékot veszik át a termet és a kiállítást – tette hozzá, s reméli, hogy az itt megjelenő művek segítenek a gyógyulásban, lendületet adnak az újrakezdéshez.
Nagyszerű, hogy egy újabb tér, kiállítási lehetőség nyílik a vizuális művészetek, a hegyvidéki művészek számára, s hogy a művészet a gyógyítás, a rehabilitáció szolgálatába állhat. Ezzel a teremmel még inkább bekerül a Hegyvidék művészeti életének vérkeringésébe a Szanatórium utcában található intézmény – mondta köszöntőjében Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester.Muveszet_nelkul_nem_lehet_elni2Rainer Péterrel, a Gadányi Jenő Alapítvány elnökével, a művész unokájával együtt az önkormányzat is a szívügyének tartja, hogy a festőművész személyét, művészetét minél többen megismerjék, és életműve közkinccsé váljon. Gadányinak már a szülei is a XII. kerületben laktak, a Hajnóczy József (akkor: Bors) utcában. A nagyapa a padlástérben alakította ki első műtermét.
Rainer Péter az alkotó életpályáját vázolta fel az ünnepségen. Gadányi Jenő (1896–1960) a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó, mindvégig a maga útját járó, meggyőződéséből soha nem engedő egyénisége volt. Életében és halála után is sok mellőzés, elutasítás, kirekesztés érte, még 1991-es posztumusz rehabilitálása után is. A Gadányi Jenő-terem születése újabb nagy lépés az ügyében.Muveszet_nelkul_nem_lehet_elni3Csodálatos ünnepnek nevezte az avatót Prof. emerita Dr. Prokopp Mária művészettörténész, a Gadányi Jenő Alapítvány kurátora. Utalt arra, hogy a művészet szerves része az ember életének, mivel a lélekre hat, óriási jelentősége lehet a betegek gyógyulásában. A XII. kerületi művészek elsőként fotókiállítással jelentkeztek, és a fotográfia a fénnyel kapcsolatos, a fény pedig az élet, a gyógyulás, az egészség és a boldogság szempontjából elengedhetetlen az ember számára. Művészet nélkül nem lehet élni! – fogalmazott.
A kiállítók – Maczkó Erzsébet, Rainer Péter, Szamos Iván, Szél Ágnes, Tahin Gyula és Tóth József Füles – munkái mellett Gadányi egyik nagyon szép grafikája is látható a teremben, amelynek címe: Anya gyermekével. A művészettörténész az orvosokat az anyákhoz hasonlította, mert ők is mint gyermeket szeretik, óvják és gyógyítják az embereket. A lélekemelő beszédet megköszönve dr. Szögi Beáta osztályvezető főorvos hozzátette: a rehabilitációs intézetben művészetterápiával is gyógyítanak, így a kiállítóterem létrejötte és a tárlatok kiegészítik a már megkezdett munkájukat.

szd