„Olimpiai bajnok szeretnék lenni”

– Örökmozgó kisgyerek volt, aki több sportágat kipróbált.

– A vívásnál éreztem először azt, hogy képes vagyok komolyabban koncentrálni. Igaz, ha egy versenyen felállok a pástra, természetesen van bennem izgalom és némi feszültség, de ezt a javamra tudom fordítani. A feszültség inkább arra motivál, hogy higgadt fejjel tudjak dönteni.

– A balkezesség előnyt vagy hátrányt jelent a vívásban?

– Számomra ez a természetes állapot, de azt szokták mondani, hogy nagy előnyt jelent. Mivel jóval kevesebb a balkezes vívó, a jobbkezesek kevesebbszer találkoznak velük, így számukra szokatlanabb, hogy az ellenfél az ő karjukkal egy vonalban tartja a karját. Mi, balkezesek, viszont több jobbkezessel vívunk, és jobban hozzá vagyunk szokva ehhez a felálláshoz.

– Miután tavaly októberben megnyerte az ifjúsági olimpiát, Somlai Béla, a nevelőedzője elmesélte, hogy ön gyerekfejjel, nézőként, a londoni olimpián járt, és a helyszínen látta Szilágyi Áron győzelmét, ami után kijelentette: „én is olimpiai bajnok szeretnék lenni”.

– Kiskoromban a tévében néztem egy másik olimpiát, és a kardvívás tetszett a legjobban. Azt hiszem, már akkor megfogalmazódott bennem, hogy egyszer vívni szeretnék. Egy évvel a londoni olimpia előtt kezdtem el a vívást, és egyből megszerettem. A szüleim azon gondolkodtak, hogy London nincs is annyira messze, és mi lenne, ha kimennénk megnézni Szilágyi Áront. Emlékszem, úgy vágtunk neki a háromnapos útnak, hogy csak a verseny első részét, az elődöntőket nézzük meg, de végül az egész napot ott töltöttük. Másnap a vízilabda-válogatottunk egyik meccsére is eljutottunk. Nagy élményt jelentett az a pár nap.

– A Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáról azt mondta, hogy magával ragadó volt a hangulata. Meg azt is, hogy sok tapasztalatot szerzett arról, hogyan kell egy ötkarikás játékot végigcsinálni. Hogyan?

– Az olimpiai szereplés nem ott kezdődik, hogy kiutazunk a versenyre, hanem hónapokkal korábban. Nagyon hosszú folyamat, aminek egy része fizikai, másik része mentális felkészülés a megméretésre. Úgy érzem, hogy mesterem, Somlai Béla vezetésével nagyon jó felkészítésben volt részem, utóbb pedig azért gondolom tanulságosnak és jó lehetőségnek, hogy ott lehettem, mert átérezhettem, „hogyan kell kezelni” egy olimpiát.

– Kétszeres ifjúsági olimpiai bajnokként tért haza Buenos Airesből, hiszen az egyéni aranyérme után az európai válogatottal a csapatversenyben is a dobogó legtetejére állhatott. Egyből Szilágyi Áronhoz kezdték hasonlítani, de én úgy vettem észre a nyilatkozataiból, mintha ez a dicséret egy kicsit zavarta volna.

– Megtisztelő volt, hogy hozzá akartak hasonlítani, de még nagyon korainak tartottam. Az ifjúsági olimpiai aranyérem csak egy biztató eredmény, rengeteget kell még dolgoznom azért, hogy felnőttként is sikeres legyek. Áronnal abban hasonlítunk egymásra, hogy ő is higgadt fejű vívó, de szerintem a vívóstílusunk kicsit különböző. Ő is gratulált nekem az olimpia után, és időnként egymás ellen vívunk edzéseken.

– Egy ifjúsági olimpiai bajnok egy felnőtt olimpiai bajnokkal?

– Az edzéseken edzőpartnereket szoktunk keresni magunknak, és elhívjuk egymást vívni. A junior és a felnőtt korosztály között nem nagy a határ, hiszen az előbbi után már az utóbbi következik, és a juniorok egy időben edzenek a felnőttekkel.

– Az idei Európa-bajnokságon úgy kapott ki 15:14-re a négy közé jutásért bolgár ellenfelétől, hogy ő 9:4-re vezetett, onnan tudott fordítani az utolsó tusig. Sok hasonlóan nehéz mérkőzése volt már?

– Igen, többször előfordult, mint ahogy az is, hogy én nyertem 15:14-re. Nehéz volt megemésztenem azt a vereséget, nagyon fájt, de mára egy nagy tanulságnak tartom, hiszen minden vereségből le tudja szűrni az ember, milyen hibákat vétett, és azt utóbb az előnyére tudja fordítani.

– Kardban és vívásban sikeres nemzet vagyunk. Ismeri az olyan régi nagy neveket és eredményeiket, mint például Gerevich Aladárét?

– Igen, sőt próbálok tájékozott lenni, és utánuk nézni. Sokat változott a vívás az ő idejük óta, felgyorsult, és az akciók is mások lettek, így ha időnként látok egy-egy archív felvételt róluk, inkább érdekességképpen nézem meg.

– Minden nyilatkozata után az az ember benyomása, hogy Rabb Krisztián biztosan egy nyugodt, szép családi háttérből érkezett sportoló.

– Ez valóban így van. A szüleim is sportoltak, és mindent megtesznek értem, mindenben támogatnak. A húgom és az öcsém is elkezdett már sportolni, és az én eredményeim rájuk is ösztökélő hatással vannak.

V. K.