A „Széchenyi hegyi ülőke” története

A Hegyvidék arculatát, hangulatát nemcsak a gyönyörű tájak és épületek határozzák meg, hanem az itt felállított szobrok és műalkotások is. A XII. kerület bővelkedik szebbnél szebb munkákban, azonban soknak máig rejtélyes a múltja, nem egyértelműek az állításának a körülményei, vagy nem tudni, pontosan miért is készült el, és mi olvasható rajta.
Ilyen a Széchenyi-emlékpad, vagy más néven a „Széchenyi hegyi ülőke” is. 1861-ben épült, így az eddig a Városmajorban álló – jelenleg restaurálás alatt lévő – Fájdalmas Krisztus-szobor után a Hegyvidék második legidősebb alkotása. Sajnos a széle megrongálódott, így sokáig nem ismertük a rá írt szöveg utolsó két szavát. Több 1861-es újságot átnézve azonban most már bátran kijelenthetjük, hogy megvan az eredeti szöveg, és azt is tudjuk, ki állítatta a padot!
A hegyet gróf Széchenyi István 1860-ban bekövetkező halála után nevezték el Széchenyi-hegynek, és emlékül egy kis Széchenyi-halmot is emeltek, amely nem azonos a most látható Széchenyi-kilátóval, amit 1898-ban szállíttattak ide. Az eredeti kis emlékműhez rengetegen jártak, ezért készíttette el az emlékpadot Érkövy Adolf, a Magyar Gazda szerkesztője 1861. szeptember 2-án.
A Sürgöny újság 1861. szeptember 15-i számában így fogalmazott: „A Széchenyi-halom, melyet eddig csak egy egyszerű kőrakás jelölt, a nagy hazafi iránt hazaszerte tanúsított kegyeletnél fogva, mindig von oda látogatókat, kik közöl többen emléksorok feltűzésével is siettek kegyeletüknek kifejezést adni. Ezt tapasztalván a Széchenyi hegy egyik hazafi-érzelmű nyári lakója, az oda zarándoklók részére egy márvány ülőkét készíttetett, mely egyúttal mint semmi kifogás vagy ellenvetés alá nem eshető emlék, maradandóan jelölendi a Széchenyi halomnak elnevezett kies pontot, s e czélból egy szép fölirattal is el van látva. A márvány ülőke fölállítása múlt csütörtökön ment végbe, s némi ünnepélyes szint nyert azáltal, hogy az eszme teremtője és végrehajtója, odagyüjtvén hegyi lakostársait, egy tartalomdús rövid beszéddel avatta föl a Széchenyit jól példázó, hasznot és kényelmet egyesítő szerény emléket. Ezenkívül még egy zárral ellátott szekrény is álland itt, hová a látogatók emlék-lapjaikat helyezhetik. A derék hazafi, kinek e jó eszmét s annak kivitelét köszönhetjük, Érkövy Adolf a »Magyar Gazda« szerkesztője.”
Az, hogy pontosan mi volt a padon, egy 1861-es Hölgyfutár újság hasábjaiból derült ki. Az egyik oldalon e sorok olvashatók:

„Vándor! kit utad erre hoz,

E kézhordta kőrakáshoz,

Tudd: a legnagyobb magyar nevét

A dicsők dicsője, a nagy Széchenyiét —

Viseli ez orom,

Most és mindenkoron.

Keresztelője volt a honfi-kegyelet,

Tisztelve, áldva a nemes érdemet.“

Tehát a sorok sorrendje más, mint amit a legtöbben tudni véltek. A két (általunk kiemelt) szót ismerve talán az is látható, hogy a páros rím váltakozása így jön ki jól. A Hölgyfutár azt is megemlíti, hogy a pad másik oldalán ez olvasható: „Széchenyi hegyi ülőke, 1861. sept. 2.” Ez is kivehető mind a mai napig, bár már sokkal rosszabbul. Azt is írja a lap: „Az ülőkén Széchenyi arcképe van, körülfonva örökzöld koszorúval.”
Ami azért érdekes, mert erről viszont senki sem tudott. A padot újból átvizsgálva azt lehet feltételezni, hogy annak jobb széle, ahol a két szó hiányzik, nem véletlenül tört le – lehet, hogy itt volt egy aprócska arckép Széchenyiről, amelyet a későbbiekben eltávolított valaki.
Habár többször megtisztították, manapság moha fedi a padot, így csak a lelkes paleográfusok olvashatják könnyen a közel 160 éves feliratot.

Földváry Gergely