Játékosan a környezetvédelemről
„A szilvát rögtön felismertem, mert a nagyim most főzött belőle lekvárt, én pedig mindjárt meg is kóstoltam. Még az orrom is lekváros lett. Anyu nem örült, de megérte, mert finom!” Jól jött az otthoni tapasztalat Annának a Fülemile Környezeti Találkozón, így sokkal könnyebben boldogult az „Ízlelő” állomáson. De nem csak ő. Mártonnak az alma volt azonnal ismerős, mert sokszor kapnak az óvodában, míg Eszter a diót kedveli, mivel az „nemcsak finom, de angyalkát is lehet csinálni a héjából”.
Az immár tizenhét éves múltra visszatekintő programon az önkormányzati fenntartású óvodák egy-egy nagycsoportos csapata vett részt. A közel 350 óvodást hét állomás várta a Normafa Óvodában. Térképet olvastak, megismerték a madarak vonulását, sok mindent megtudtak az erdei állatokról, (nép)táncoltak, megkóstolták az őszi gyümölcsöket, terméseket párosítottak, és gyakorolták a szelektív hulladékgyűjtést.
Marci megjegyezte, hogy az óvodában külön tárolókba rakják a műanyagokat, a papírt és a fémeket. „Otthon régen nem így csináltuk, de addig mondtam a szüleimnek, hogy már nálunk is három szemetes van” – büszkélkedett a kisfiú.
A legnagyobb sikert természetesen az állatsimogató aratta, ahol most először terápiás kutyákkal találkozhattak a gyerekek. Miközben az állatokkal barátkoztak, a felelős tartásukról, etetésükről is tanulhattak.
„Bárcsak kapnék egy pici kutyát! – sóhajtott fel Attila a játék végén. – Mindent megtennék érte, sétáltatnám, gondoznám…” Nála magabiztosabb volt Abigél, aki kijelentette: „Nagylánykoromban nekem is lesz saját kutyám! Pórázt kap, hogy ne szökjön el, és rengeteg sok ennivalót, amivel telis-tele lesz a házunk.”
A környezeti találkozót ezúttal is közösen szervezte a Normafa, a Süni és a Zölderdő Óvoda. Kovács Zsuzsa, a Süni Óvodák vezetője elmondta, hogy a program legfontosabb feladatai a természetvédelem, a népi hagyományok őrzése, az érzelmi nevelés, a szenzomotoros képességek fejlesztése és a felelősségvállalás kialakítása. Mindez jó levegőn, zöld környezetben, tapasztaltatás útján történik, ami garancia arra, hogy az ismeretek a lehető legjobban rögzüljenek az óvodásokban.
-os