Öt vagabund a MOM Kulturális Központ színpadán

A latin vagabund szó a mi felfogásunk szerint nem feltétlenül csavargót jelent, hanem olyan személyt – esetünkben zenészt –, aki nem unalmas, kimért, a közönséggel nem nagyon barátkozó, hanem extravagáns, szívet-lelket melengetően kedves, csibészesen vagány. A nagy érdeklődéssel várt amerikai ötös, a Davina & The Vagabonds koncertje éppen ezt ígérte, és ezt is nyújtotta: két óra önfeledt szórakozást a MOM Kulturális Központban összegyűlt lelkes és szakértő közönségnek.

Nem akármilyen fesztiválokat követően érkeztek Budapestre Davina, az énekes-zongorista, zeneszerző és társai: amerikai (New Orleans-i és monterey-i), valamint holland (North Sea) jazzfesztiválokon léptek fel nagy sikerrel. Már nyitószámukkal is forró légkört teremtettek a MOMkult-ban, amely aztán a második ráadásdal lecsengéséig megmaradt.

Az együttes eklektikus stílusa mindent felölelt a hagyományos, jazzes szórakoztató zene területén, igazán korszerű „kivitelben”. Volt hagyományos New Orleans-i hangzásvilág, blues és jazz, R&B és soul, swing és boogie-woogie, sőt még az amerikai egyházi zene gospeles vonulata is teret kapott. Nem véletlenül, hiszen a vidéki Amerikát képviselték a tagok, a kontinensnyi ország közepéről, Minnesota államból érkeztek. Davina szülőhelyének neve is megelőlegezte a vagabundsorsot: Twin Cities, azaz Ikerváros.

Az énekesnő mindvégig kiválóan konferált, mindenre reagált, szellemes monológjaival készítette elő az összes számot. Make upja a nosztalgia jegyében a korai idők jazzkorszakát idézte: vörös rúzs, különös turbán, karjai csillagokkal tetoválva, igazi honky-tonk woman öltözék és korpulens termet. Énekstílusa, művészete a jazz és a legkiemelkedőbb popzene olyan ikonikus figuráinak befolyását tükrözte, mint Bessie Smith, Aretha Franklin, Etta Jones, Janis Joplin vagy Amy Winehouse.

A két rézfúvós Zack Lozier trombitás, Davina férje és a kitűnő harsonaművész, Matthew Hanzelka volt. Előbbi sokoldalúsága mindenkit meglepett: nemcsak hangszerszólóinak tűhangjaival késztette tapsra hallgatóságát, de volt olyan szám, amiben csak ő énekelt, sőt merész helycsere után még neje zongoráján is remekelt.

Christopher Bates bőgős néhány szépen felépített szólója, akár pengetve, akár vonóval adta is elő, az est fénypontja volt. George Marich dobos szenzitív kísérete is dicsérendő, nem kevésbé a balladák előadása során, amikor a dobverőket seprőre cserélte.

Kitűnő indításnak bizonyult a Knock Me A Kiss című swinges lüktetésű sláger, Louis Jordan sikerdala a 60-as évekből. A korai hot jazz két mesteri sztenderdje is elhangzott: a New Orleans-i Mardi Gras karnevál felvonulási útvonalának zenei megörökítése, a Bourbon Street Parade és a halott kedvest elsirató ének, a St. James Infirmary Blues.

A zongorista-zenekarvezető saját kompozícióinak fülbemászó dallamai mellett legendásan szellemes szövegei is hozzájárulnak népszerűségéhez. A 2014-ben megjelenő Sunshine című albuma a Billboard magazin blueslistáján a 13. helyig emelkedett. Csak néhány további cím a nálunk elhangzó programból: Start Running, Red Shoes, Little Miss Moonshine, Sugar Drops, I Can’t Believe I Let You Go. Ez utóbbi a Rolling Stone magazin szerint egyike a tíz legjobb amerikai dalnak manapság!

Feledhetetlen este volt, a minőségi szórakoztatás magasiskolája. A GetCloser rendezvényiroda ismét kitett magáért, és további őszi programja ugyanerre ad garanciát.

M. A.