A fondorlatos kontyvirág

A kontyvirágfélék családja mintegy 4000 többségében szubtrópusi és trópusi fajt számlál. A csoport „reklámnövénye” a világ legnagyobb virága, a titánbuzogány lehetne. Ez az akár 70 kilós gumót nevelő növény az indonéz szigetvilágban honos. Virágzáskor egyetlen sötétlila, tölcséres virágot nevel, amely akár 2-3 méter magas is lehet.
A trópusi esőerdő alján azonban még ez a gigászi virág sem kelt nagyobb feltűnést, ezért erős dögszagot áraszt, azzal csalogatja magához a félhomályban dongó legyeket. A megporzás és a virág hervadása után hajtanak ki a kisebb fára emlékeztető levelek, amik energiával töltik fel a hatalmas gumót a következő virág neveléséhez.
Persze a mi hegyvidéki erdeinkben honos foltos kontyvirág szerényebb termetű, ám nem kevésbé érdekes növény. Föld alatti szára gumóvá szélesedik, amelyet étkezési célokra is alkalmaztak: lisztté őrölve a mérsékelt övi Európában ezzel lehetett pótolni a délszaki tápióka- és kasszavalisztet. Feljegyezték, hogy a középkorban a gumó magas keményítőtartalma miatt az oltárterítők keményítésére használták.A nyíl alakú levelek kora tavasszal hajtanak ki. (Védett, nedves erdők alján már márciusban felfedezhetjük.) A tenyérnyi és a növény nevében is megjelenő sötét foltokkal díszített levelek kis bokrot alkotnak, amelynek közepén áprilisban-májusban emelkedik ki a vaskos virágszár, tetején az egyetlen virággal.
A felfelé álló, zömök torzsavirágzatot vitorlaként veszi körül a halványzöld buroklevél. Vannak elméletek, amik szerint a vitorla a széltől óvná a virágzatot, vagy iránytűként minden példányon azonos irányba rendeződne, de ezek eddig nem nyertek tudományos bizonyítást. A különleges fellevél alakja azonban ismerős lehet a szobanövényeinkről is, hiszen a virág felépítése azonos a trópusi rokon – de nálunk cserépben nevelt – piros vitorlavirágéval.
A torzsa legfelső részén helyezkedik el a jól látható bunkós képlet, amely a rovarokat csalogató illatért felelős. Az emberi orrnak nem túl vonzó szag mellett a virág, kémiai folyamatok által, kissé fel is melegíti a vitorlán belüli levegőt, ami a rovarok számára még vonzóbbá teszi a helyet a változékony tavaszi időben.
Alatta terméketlen nőivarú virágok következnek, amelyek szőrökké módosultak, és egyetlen feladatuk, hogy csapdába ejtsék a csúszós vitorla által a virágzatba terelt rovarokat. A rovar lefelé bemászik a fellevél alján lévő hordós részbe, de visszajutni nem tud, mert a szőrök elállják a hordó felső szűkületét. A benn rekedő rovar aztán összevissza mászkálva előbb alaposan összekeni magát a porzókból kiszabaduló virágporral, aztán megporozza a legalul elhelyezkedő termőket. Ha elvégezte feladatát, a kijáratot elzáró szőrök elhervadnak, a csapda kinyílik, és útjára engedi a beporzó rovart. Ha kiszabadul, akkor a küldeményt elszállítja a következő kontyvirághoz, és az illattól – ismét – megrészegülve újra kelepcébe esik…
A virág hervadása és a levelek visszahúzódása után csak a vaskos virágszár marad meg a rajta érő élénkpiros termésekkel. Aki ilyenkor látja a kontyvirágot, nehezen hinné, milyen különleges virágzat nyílt itt néhány hónappal korábban. A feltűnő piros bogyók az erdő alján azt hirdetik, hogy a kontyvirág mérgező, ne nyúlj hozzá! Ezzel a magok biztonsága is garantált.A foltos kontyvirág vadon megtelepedhet kertjeink elhagyott szegleteiben, de ültethetjük is. Bár nem védett, az erdőben kiásni és hazavinni nagyon barbár cselekedet lenne. Inkább vásároljuk meg kertészetben, még ha nem is mindenütt elérhető. A hagymások között megtalálhatjuk a közeli rokon olasz kontyvirág gumóit is.
Ha pedig már rendelkezünk kontyvirággal, akkor az legegyszerűbben az idősebb tövek gumójának őszi osztásával szaporítható. De megelégedhetünk azzal is, ha tavasszal elsétálunk a Hegyvidék erdeibe, és megcsodáljuk a vadon virító példányokat.

(Barta)