Szükségből erényt kovácsolt a Városmajori Gimnázium

– Mik voltak az első lépéseik, amikor megtudták, hogy át kell állniuk a digitális oktatásra?

– Március 16-án szembesültünk a ténnyel, hogy jó darabig vége az iskolai tanításnak, és el kell indítani a távoktatást. A következő hétfőn a nevelőtestületi értekezleten elkezdtük a felkészülést. Szerencsére nem a nulláról indultunk, hiszen több kolléga már használta a Google Classroom, a Zoom és a Hangouts programokat a gyerekekkel való kapcsolattartásra, oktatásra. Ők egy bemutatót tartottak, ami nagyon sokat segített, azt pedig külön ki kell emelni, hogy valamennyi pedagógus nyitottan állt az új platformokhoz.

– Hogyan vizsgáznak a gyakorlatban az online kommunikációs felületek?

– Mindegyiknek van előnye és hátránya, összességében elmondható, hogy tudjuk használni ezeket. A legnagyobb kihívás számunkra, hogy az online órákon az összes gyerekkel meglegyen az élő kapcsolat.

– Ehhez megfelelő eszközökre is szükség van.

– Valóban, és ezen a téren nincsenek gondjaink. Felmértük a diákok eszközellátottságát, azaz hogy legyen mindenkinél okostelefon, kamerás számítógép, amivel a képi információátadás működik. Köszönet illeti a szülőket, hiszen több felajánlást kaptunk tőlük, így ki tudtuk segíteni azokat a tanárokat, diákokat, akiknek hiányzott valamilyen kiegészítő perifériája, például nem rendelkezett jól működő webkamerával. De többeknél előfordult, hogy komplett számítógépet tudtunk adni.

– Említette az órai élő kapcsolatot. Ezt hogyan kell elképzelni a gyakorlatban?

– A Skype és a Zoom is alkalmas képernyőmegosztásra, egyfajta videokonferenciára, így az egész osztály tanórai helyzetbe kerülhet. Persze nem teljesen, hiszen a tanárt mindenki látja, ő viszont csak sok kis négyzetre osztott képernyőn lát arcokat egyszerre. Akivel beszél, arra rá tud nagyítani. Mód van arra is, hogy egyetlen diákot lásson. Ez, úgy tűnik, működik, sőt, a pedagógusok egymás között is használják a Zoom konferenciaszolgáltatását. Apró nehézség, hogy ha többen beszélnek egy időben, az zavaró, így a résztvevőknek meg kellett tanulniuk sorrendben hozzászólni.

– Milyenek az eddigi tapasztalataik?

– Minden rosszban van valami jó, talán ez a legfontosabb tanulság. Esetünkben ez annyit jelent, hogy a szemléltetésben eddig nem alkalmazott módszertant kellett kényszerűségből behoznunk a mindennapi életbe. A szükségből így lett erény. Hirtelen és élesben működtetünk most egy új oktatási módszert. Oda jutottunk, hogy mára a hetven tanárunk mindegyike ennek szellemében tanít, ami nem mindennapi teljesítmény.

– Mit takar pontosan az új módszertan?

– A digitális eszközhasználat mellett a legfontosabb, hogy háromféle óratípust alakítottunk ki a heti 32-35 tantermi óra kiváltására. Ennyi időt ugyanis nem lehet eltölteni képernyő előtt végzett távoktatással, ezért kontaktórákat adunk, amelyeken a diákok online vesznek részt. Ilyenkor előadást tart a pedagógus, ez nagyon hasonlít egy normál tanórához. Az óra leadása nem bonyolult, azonban a számonkérés már más kérdés, ezt e-mailben vagy más üzenetküldő rendszeren keresztül oldjuk meg. Vannak önálló feladatvégzésre kijelölt órák, ami a röpdolgozatra, vagy a tanórai egyéni, páros vagy csoportos munkára hasonlít leginkább. Ebben az esetben a diákok azonnal beküldik az eredményt, vagy megmutatják kamerán keresztül. A harmadik óratípus az úgynevezett konzultációs óra, ezeken lehet kérdezni a tanártól. Tanár-diák vagy kisebb csoportos bontásban is történhet. Ebből a háromfajta órából állítottuk össze a nagyjából megszokott iskolai órarendet, csupán a készségfejlesztő tantárgyak maradtak ki, ezeket projektmunkákkal, előre megadott feladatokkal helyettesítjük. Mindez arra szolgál, hogy a diákok a leghatékonyabban tanulhassanak. Nagy a kihívás, a pedagógusaink ebben az időszakban legalább kétszer annyit dolgoznak, mint ami megszokott. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert vannak, akik azt gondolják, a távoktatás idején a tanárok semmit sem csinálnak – hát, éppen ellenkezőleg.

– Az időbeosztással is követik az iskolai oktatás rendjét?

– A megszokott 32-35 órás terhelés közel megvan a feladatvégzéssel, kontaktórákkal, konzultációkkal. Annyit változtattunk, hogy mindig egészkor kezdődnek az órák, és háromnegyedig tartanak, közben az ebédre is hagyunk időt. Igyekszünk minél több érdekes, motiváló elemet beilleszteni az oktatásba, ezzel a feladatvégzés több kreativitást igényel, több örömforrást biztosít. Úgy látjuk, ez a szakmai és módszertani „zsongás” tetszik a gyerekeknek.

– Más módon is próbálják fenntartani a diákok érdeklődését?

– Igen, és ez most különösen fontos! El kell mondani, hogy a tanulók a visszajelzések alapján egy kicsit soknak tartják azt az időt, amit a digitális térben kell eltölteniük. Egyszerűen elfáradnak, sokszor már akár a harmadik, negyedik óra után. Ami azért érdekes és figyelmeztető, mert ennek a korosztálynak a „vérében” van a digitális eszközök használata. Mégis, hiányolják a személyes kapcsolatokat, a kortárs élményeket, amikből most sajnos kimaradnak. Az iskolai közeg, a társaság hiánya miatt szinte elvonási tüneteket mutatnak. Számos tanulsága van a járványnak, nekünk, pedagógusoknak, az egyik leginkább elgondolkodtató éppen ez: minden ellenkező híreszteléssel szemben a mai gyerekek számára sem elég a virtuális tér. Hogy visszatérjek a kérdésére, az érdeklődésük, hitük, lendületük fenntartása érdekében próbáljuk oldani a monotonitást. Játékokat, kvízeket rendezünk, levetítjük a régebbi iskolai diáknapi és közösségi eseményeket, hangulatában felidézzük a diákhetet, amelyet most nem tudtunk megtartani. Egyszóval olyan elfoglaltságokat teremtünk, amik segítik, támogatják az összetartozás élményét.

MM.