„Anya, imádok itthon lenni!”
Igen mozgalmasan telnek mostanában a Hegyvidéken élő Harmath Artemisz irodalomtörténész hétköznapjai. A Petőfi Irodalmi Ügynökség által alapított Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum vezetőjeként eddig is home office-ban dolgozott, de a veszélyhelyzet kihirdetése óta két kisfia, az első osztályos Ágoston és az óvodás Zsigmond is vele van. Telefoninterjúnkban arról is beszélgettünk, hogyan változott meg a napi rutin.
– A közösségi oldalon az egyik posztjában olvastam, amit kisfia, Zsigmond mondott:„Imádok itthon lenni!”
– Ó, igen, neki teljesült az álma! Ovis, második nagycsoportos. A nagyobbik, Ágoston elsős, nála általában a motivációtól függ, hogy van-e kedve valamihez. Ha a nagyival beszélget, és ő rá tudja online hangolni valamire, szívesen csinálja, még akkor is, amikor már előre leegyeztettük a napirendet, amit mindenki elfogad, amihez tartjuk magunkat. De ha nem hangolom rá, akkor nehezen haladunk a sulis dolgokkal, feszültség lesz belőle. Nem ülök mellette, mert általában nekem közben dolgoznom kell, csak berohangálok ellenőrizni, ezért meg van ijedve, hogy sok és nehéz a feladat. Nem várom el magamtól, hogy mindent megcsináljunk. Eleve úgy dolgozom, hogy van, amikor egész nap a gép előtt tudok ülni – mondjuk, ez azzal jár, hogy ők a telefont bámulják –, van, hogy egyáltalán nem sikerül, mert főzni kell, pakolni kell, takarítani kell.
– Egy elsősnek nem lehet könnyű az otthontanulás…
– Online kapnak gyakorlófeladatokat, például ppt-bemutatón, aztán ezeken dolgozik egyedül a füzetbe.
– Hogyan kapcsolódnak ki?
– Ki tudunk menni, ebből a szempontból szerencsések vagyunk. Van egy kicsi udvarunk, ott szoktunk játszani. Van olyan nap, hogy társasozunk, de tegnap például kimentünk a parkba, ahol nem volt senki, és egy kis erdős részen fogócskáztunk. Hiába mondják, hogy nagyon fontos a napi időbeosztás, nálunk nem lehet megoldani. Mivel igazgató vagyok, nem tudom órákhoz kapcsolni a tevékenységeimet. Folyamatosan egyeztetnem kell a munkatársakkal, mindig jönnek váratlan kérések, adódnak döntéshelyzetek.
– Mesélne kicsit bővebben a munkájáról?
– Fél éve új munkahelyem van. A Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumát állítottam fel a saját terveim alapján, amely egy információs központi és ernyőszervezet. Csomó más szervezettel állok kapcsolatban, és vannak saját embereim, heten dolgozunk együtt folyamatosan. Az eddig elindított és tesztelt programsorozataink a vírushelyzet miatt sorban átkerülnek online-ra. Viszont eleve mostanra terveztük a YouTube-csatornánk indulását. Meseterasz című heti sorozatunkban könyveket ajánlunk kicsiknek és kamaszoknak, amelyek – szlogenünk szerint – „megkönnyítik az otthonmaradást, feledtetik a bezártságot, kinyitják a világot”. Április 6-án jelent meg az első adásunk. Ezekben mindig egy kollégámmal, Nagygéci Kovács Józseffel vitatkozunk a gyerekkönyvek piacán megjelenő friss kiadványokról – legyen szó kötelező olvasmányról, vagy esti meséről. Áprilisban elindul a honlapunk és a gyerekirodalmi blogunk is. Eddig is sok munkám volt, több nem lett, csak most az okoz stresszt, hogy a gyerekek szeretnék, ha velük foglalkoznék, és én legtöbbször nem tudok rájuk figyelni, mert éppen egy konferenciabeszélgetésben vagyok, telefonon tárgyalok, videót scriptelek… Legalább a könyveket együtt olvassuk!
– Fejtsük ki egy kicsit, amivel kezdtük, amit a kisfia mondott!
– Szeret egyedül játszani. Szereti, ha békén hagyják, és van ideje elmélyülni a Lego-katalógusban, nagyon szeret gondolkodni, vagy kis legófigurákkal magában szerepjátékot játszani. Szereti az itthoni környezetet, biztonságban érzi magát. Szeret a közelemben lenni. Ez a helyzet még úgy is nyereség, ha éppen nem tudok vele játszani, de oda tud bújni hozzám…
– Még egy éve sincs, hogy elvesztették az édesapjukat. Térey János író váratlan halálával irodalmi életünket is nagy veszteség érte. Most, hogy erre a telefonbeszélgetésre készültem, eszembe jutott legutóbbi regényéből, a Káli holtakból a „zombiapokalipszis”. Hát, mit mondjak, napjainkban szinte úgy érezzük magunkat, mint egy sci-fiben… Vajon mit szólna ő a jelenünkhöz?
– Nekem is, gondolhatja, naponta eszembe jut. Ráadásul A Legkisebb Jégkorszak itt játszódik, a Svábhegyen. 2016-ban jelent meg ez a verses epikája, amelyben ugyanilyen rendkívüli helyzet áll elő a János könyvéhez képesti jövőben, ami már nagyjából a jelen. Sokszor eszembe jut, mit szólna, hogyan viselkedne ebben az időszakban. Két fő gondolatom van: az egyik, hogy ő azért folyamatosan annak tudatában élt, hogy a halál mindig ott van az élet mellett. Mindazt elmondta a versein, a verses regényein, a regényein keresztül, hogy mi van a felszín mögött. Akár a sötét múlt, akár a kevésbé felhőtlen valóság… A másik gondolatom, hogy ő nem töltött velünk egyszerre kettőnél több napot. A nyaralásunkat is úgy intéztük, hogy két-három nap után mehessen. Mozgékony, ingerkereső ember volt, ezért, ebben a helyzetben, hogy csak itthon vagyunk, nem is tudom őt elképzelni. Az biztos, hogy dolgozna, hordana maszkot, és sokat kirándulnánk olyan erdős helyekre, ahol senki sincs.
– Mi lesz a hétvégi program a gyerekekkel?
– Hétvégén kevesebbet van a kezemben a telefon. Szombaton szoktam dolgozni, de vasárnap nem. Ugyanazokat csináljuk hétvégén is, csak több idő jut kint lenni. Emellett online istentiszteletet nézek, a saját gyülekezetünk, a Svábhegyi Református Egyházközség is közvetít. Nagyon szeretünk szoba-kézilabdázni Ágostonnal, megpróbáljuk egymás kapujába dobni a gumilabdát. A játékhoz táncos zenéket teszünk be, így én közben tudok egy kicsit tornázni. Egyébként a kerületben zumbázom, Barta Sylviánál, és ezt most itthon megpróbálom ötvözni a kézilabdával. Zsigu freestyle táncmozdulatokkal szokott beszállni ebbe a különös és elég vidám tornaórába.
Szepesi Dóra
Ajánlott linkekhttps://www.facebook.com/igyic/
- YouTube / Meseterasz
https://www.youtube.com/channel/UChVHFyvfZI56-ESTyaE1tCw
- Előzetesek: