Komoly munka vicces jelenetekkel

– Hogyan oldható meg a zenei képzés távoktatásban? Egyáltalán, mennyire volt váratlan a kialakult szituáció?

– Amikor március közepén, azon a péntek estén megtudtuk, hogy hétfőtől nem megyünk dolgozni, valóban váratlan helyzet alakult ki. Hetvenkét óra alatt kellett átállnunk arra, hogy digitális módon folytassuk a tanítást. Ezen a hétvégén mindnyájunk számára volt legalább negyvennyolc óra alvás nélküli időszak… Az idősebb kollégáknak ráadásul olyan fogalmakkal, kifejezésekkel kellett megismerkedniük, amilyenekkel korábban talán nem is találkoztak, mint például a website, a rooming, a chatszoba, a videokonferencia.

– Mik voltak az első lépések?

– Azonnal felvettük a kapcsolatot a szülőkkel, a gyerekekkel, egyeztettünk, hogy milyen időbeosztás szerint zajlik majd a tanítás. Nagyon hálásak voltak, örültek, hogy legalább ilyen formában megmaradt a személyes kapcsolattartás. Az óráink így ugyan sokkal hosszabbak, de személyesebbek is. Kicsit olyan, mintha ott lennénk mi is a lakásukban, megmutatják nekünk, hogy hol élnek, bemutatják a testvérüket. Előfordult olyan is, hogy apuka bejött a szobába megkeresni a ruháját, odaköszönt a monitorhoz, hogy „jó napot kívánok, Péter bácsi”, majd felhúzta a nadrágját. Azóta is gyakran emlegetjük ezt a kedvesen vicces pillanatot, mert nagyon személyessé tette a jelenlétet.

– Mekkora munkát képzeljünk el?

– Nagyot. A hetventagú tantestület ezer növendéket fog össze. Bámulatosan találékonyak a kollégák, a szolfézstanárok például olyan addig soha nem látott feladatokat tudnak adni a gyerekeknek, amivel mindnyájunkat lenyűgöznek. Most mindenki azt az oldalát bontakoztathatja ki a kreativitásának, amelyre eddig nemcsak szükség, de lehetőség sem volt.

– Lassan vége a tanévnek. Hogyan lehet egy ilyen furcsamód abbamaradt-folytatott évet lezárni?

– Most dolgozzuk ki, hogy ki hogyan vizsgázzon. A többség, amely az A tagozathoz tartozik – ők a teljes létszámunk kilencvenöt százalékát jelentik – az éves munka alapján kap osztályzatot. Ez reális is lesz, hiszen bár nem ment le a teljes tanév, az átlagos értékelésre jó alapot ad a növendékek munkája szeptembertől március közepéig. A B tagozatosok, azaz a kiemelten tehetségesek vizsgáznak, csakúgy, mint a művészeti alapvizsgások. Utóbbiak a zeneiskola hatodik osztályosai, az ő vizsgájukat mindenképpen le kell bonyolítani, mert ez az alapfeltétele annak, hogy továbbképző évfolyamba léphessenek. Erre egy eljárásrendet dolgoztunk ki. Otthon elkészített videoanyagot küldenek be adott határidőre, azt egy bizottság videocsoportban értékeli, majd amikor egy szintén előre meghatározott időpontban mindenki online van, egyesével értékeljük a vizsgamunkákat. Közel ötven anyagot várunk, és kizárólag szakmai értékelést tartunk.

– Ez már kevésbé tűnik egyszerűnek.

– Nem is lesz az. Ami még nehéz, az a jövő évi hangszeres felvételi. Most készítjük elő az online jelentkezést, ami a honlapunkon lesz elérhető. Nem tudjuk, meddig tart a járványhelyzet; szeretnénk június elején lebonyolítani a felvételit, de ha akkor még nem lehetséges, akkor elhalasztjuk augusztusra. A felvételiztetést nem lehet online megoldani, nélkülözhetetlen a személyes találkozó, hiszen az adottságoktól kezdve sok mindent fel kell mérnünk. Mindez, bizony, kemény dió, mert egyelőre senki nem tud választ adni arra, hogy meddig tart ez az egész.

– Sok újdonságot tanultak meg ebben a kényszer szülte helyzetben…

– Igen, és nagyon élvezzük is ezt a sok újdonságot, a kényszerűség ellenére. Mind a hat tanszakunknak van online csoportja. Ezek – gondolom, tudja – hangszerenkénti tanszakok. Ebben az új oktatási rendben összefolynak a napok, napszakok. Mivel mind otthon vagyunk, állandóan gép mellett, szinte éjjel-nappal, hétvégén is elérhetők vagyunk, segítünk, amikor csak szükséges.

– Annyira megszerették, hogy maradnának inkább továbbra is az online oktatás mellett?

– Nem, mert nagyon hiányoznak a gyerekek! Egészen más az, amikor velünk, körülöttünk vannak, arról nem is beszélve, hogy távoktatásban segíteni is nehezebb. Például most akár tíz perc is elmehet arra, amíg kitaláljuk, hogy azért nem szól jól a hangszer, mert nem jól tette be a nádat. A személyes jelenlétnél ez pillanatok alatt kiderül. Vagy egy másik példa: a vonósoknál a helyes tartást is könnyebb beállítani, mint online. A hangversenyekről pedig még nem is beszéltem! Nagyon készülünk a következő tanév fellépéseire, és hiányoznak a koncertjeink is. Reméljük, ezek – mint például a januári újévi hangversenyünk – már rendben megtarthatók lesznek.

– Személy szerint önnek milyen változásokhoz kellett hozzászoknia?

– Minden megváltozott körülöttünk. Huszonöt éve nem voltam itthon annyit, mint most. A gyerekeimmel eleinte nagyon nyűgösek, zaklatottak, türelmetlenek voltunk, aztán leültünk, és megbeszéltük, hogy milyen szabályokhoz igazítjuk az időnket. Mindennek megvan a maga üteme, rendje: a beágyazásnak, a tornának, a tanulásnak, a gyakorlásnak. Most már nagyon élvezzük a közösen kialakított napirendet, tartjuk is magunkat hozzá. Kicsit türelmet próbáló, amikor minden szobából más hangszerek – nagybőgő, furulya, klarinét – és az online oktatás hangjai hallatszanak ki, ahogy ezt a telefonbeszélgetésünk elején meg is említette. A kisebbik lányom Szegeden maradt, ő a tudományegyetem bölcsész hallgatója, vele online tartjuk a kapcsolatot, és bizony már nagyon hiányzik. Az idősebbik lányom a zeneakadémiai diplomavizsgájára készül, és ez rendkívül nehéz feladat számára, mert vágatlan felvételt kell online elküldenie az egyetemnek, ráadásul zongorakíséret nélkül. A fiam az Esztergomi Ferences Gimnázium bentlakásos tanulója, furcsa volt számára hirtelen hazaköltözni, és megszokni a megváltozott tanulási viszonyokat, a mindennapi digitális oktatást. Ezt leszámítva olyan dolgokat fedezünk fel újra, amiktől már szinte teljesen elszoktunk. Például ilyen a háromfogásos vasárnapi ebéd, vagy az, hogy hét közben minden délben van ebéd, és hogy sokat beszélgetünk egymással – ez mind nagy-nagy öröm a gyerekeknek. Élvezzük az együtt töltött időt.

AI.