Gyalog, szánon, motoron – régi idők Mikulásai

Az igazi Szent Miklós a IV. században élt, a kis-ázsiai Myra (Müra) város püspöke volt. A szentéletű emberről számtalan legenda született, ezekből talán a legismertebb a három fiatal lány megmentése. A történet szerint élt egy szegény ember, aki a hozományok hiánya miatt nem tudta férjhez adni leányait. Miklós fülébe jutott a hír, ám a püspök túl szerény volt, hogy nyíltan segítse meg a családot, ezért az éjszaka leple alatt három arannyal teli erszényt helyezett el az ablakukba, hogy a lányok megmeneküljenek az utcára kerüléstől.Tette nyomán Miklós a hajadonok és a szüzek védőszentje lett, valamint oltalmazója a házasságnak és az anyaságnak. Védőszentje továbbá több országnak, a zálogházasoknak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek, a diákoknak, gyerekeknek és sok minden másnak is. Magyarországon a bizánci kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, a többi között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst.
A középkortól a Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki itthon a Mikulás-kultusz. (A szó a Miklós szlovák és cseh alakja.) Miklós nagyon szerette a gyerekeket, ezért az ünnep előestéjén betért azokba a házakba, ahol apróságok éltek. Vizsgáztatta és megimádkoztatta, majd tudásuk és viselkedésük szerint megjutalmazta őket. Eredetileg mindez a közelgő karácsonyt készítette elő, ám később változtak a szokások.A Katolikus lexikon szerint: „Idővel azonban mindinkább a játék és a tréfálkozás irányában módosult. A 19. sz. végére túlsúlyba kerültek a zajos, játékos elemek. […] a fiatalok házról-házra jártak Miklós napján ijeszteni: hosszú láncaikat csörgették, meg is verték vele a járókelőket; ilyenkor a házból sem mentek ki szívesen. Ezzel a miklósolásból kiszorult a karácsonyra való lelki készülődés, s a gonoszűző jelleg lett hangsúlyosabb. […] a Láncos Miklós álarcban, kezében láncot zörgetve, […] ijesztgeti a lányokat, gyerekeket.”
A Budai Napló 1928-ban így írt a Mikulás-ünnep változásáról: „Ennek a nemeslelkű püspöknek emlékétől utálatosan lecsúszott a mai világ. Szent alakjából vén apót formáltak, hogy és hogyan nem, odakáromkodták helyébe az ördög figuráját is, elnevezvén azt »Krampusznak«. Hajdanában Buda polgársága vígan ülte meg ezt a napot. Nem volt még annyira kifinomult az ízlés és erkölcs. Maskarák jártak az utcán, lányos háznál táncoltak és borral kínálták Miklós püspököt és az ördögöt. Budavára visszavétele után is felújították ezt a régi szokást, csakhogy Buda akkor tele volt martalóc néppel, mely ezt a szokást kihasználta verekedésre, lopásra. Sok volt a koldus is, ami akkor virágzó mesterség volt, így aztán a városi tanács beszüntette a maskarajárást, sőt nagyon szigorúan büntette.” (Budai Napló, 1928. december 2.)
Miklós püspök napjával kapcsolatban Budakeszin és környékén, így a Hegyvidéken is, különösen a sváb területeken több szokás keveredését figyelhetjük meg. A környéken néhol még az 1930-as években is járt a fentebb említett, országszerte ismert, félelemkeltő, sokszor ördögálarcot viselő „láncos Mikulás”, aki nagy láncot csörgetve inkább riogatta, semmint jókedvre derítette a gyerekeket. A figurát aztán egyre jobban kiszorította a közízlés, mivel a szülők nem akarták ijesztgetni csemetéiket.A városokban a 20. századra a „láncos Mikulást” felváltotta az a középkori hagyományokig visszanyúló, gyerekeket vizsgáztató, szigorú, mégis igazságos személy, aki házról házra járva imádságokat kérdezget, jó magaviseletre és megjavulásra inti a kicsiket. Látogatása végén pedig általában diót és almát, esetleg virgácsot ad nekik. Az ajándékozás szokása hazánkban leginkább szintén a városokban jelent meg, valószínűleg német-osztrák hatásra.
Az esetleges büntetést már csak segítője, az ördögi krampusz jelképezte, aki a régi félelmetes eszközöket viselte: a láncot, a zsákot, az állatbőrt. Később az ő szerepe is teljesen „leépült”, leginkább csak a szülők használták egyfajta figyelmeztetésként, hogy a gyerekek jól viselkedjenek, és kitakarítsák cipőiket. Ez már lényegében a ma ismert polgári ízlésnek megfelelő Mikulás-napi ajándékozás volt, ami később a piros ruhás, nagy szakállú, jóságos figurával kapcsolódott össze. A nyilvános térben, az utcán zajló, gonoszijesztő, hiedelemhátterű alakoskodást tehát fokozatosan felváltotta a gyerekek örömére és fegyelmezésére szolgáló családon belüli ünneplés.A püspök legendája más-más változatban élt tovább a különböző népeknél. A Télapó elnevezés szovjet-orosz hatásra terjedt el Közép- és Kelet-Európában a második világháború után. Ennek mintájára lett a karácsony neve is fenyőünnep. A mennyből érkező Mikulást felváltotta a Lappföldről vagy az Északi-sarkról rénszarvasos szánon száguldó Télapó. A legtöbb ének a mai napig őrzi a nevét.
A Hegyvidéken, a Városmajor utca 28. szám alatt működött a Buda és Vidéke című I. kerületi polgári kör lapjának kiadója és szerkesztősége. Az újság a mostani XII. kerület területén készült, témái lefedték ezt a részt is. Volt egy szórakoztató kiadványa „A Magyar” néven, amelyben egy alkalommal így emlékeztek meg a környék Mikulásáról: „Jók legyetek gyerekek, hogy el ne kerülje a házat a Mikulás […] igy szólt édesanyám és tisztogatta tovább az ablakot, amivel nagyon felületesen bíbelődött a szolgáló. Mi már előre örültünk és számítgattuk, hogy mit is rak a czipőnkbe a Mikulás bácsi. Mikulás a karácsonyi örömök főpróbája, mindig hozott valamit a czipőkbe. Eddig még nem felejtette el sem az almát, sem a mogyorót, sem a virgácsot. Két-három hétig mulattunk rajta. Amilyen kínos az életben a várakozás, oly édes a gyermekkorban. Az élet legnagyobb kínja, az apróság legnagyobb öröme. Esténkint a cselédekkel beszélgettünk a Mikulásról. Dajkánk, Kata, mint világlátott asszony beszélt a Krampuszról is, a rosszak Mikulásáról. Mert kétféle van, a jók és rosszak Mikulása. A rosszaké jön láncczal, puttonnyal, mint a macskabőr Mikulás. Féltünk tőle és mégis szerettünk volna látni egy ilyen igazit…” (Buda és Vidéke – „A Magyar”, 1899. december 21.)A 20. század elején számos Mikulás-ünnepséget tartottak a Hegyvidéken is, leginkább a rászoruló gyerekeknek gyűjtöttek és állítottak össze ajándékokat a tehetősebb emberek. A Városmajorban a Szociális Misszió népgondozó szakosztály szervezett egyet 1922 decemberében, amin különböző előkelőségek is megjelentek, úgymint Badár Ede kerületi elöljáró, Földváry Emma és más budai jótékonykodó úriasszonyok. „Az ünnepségen mintegy kétszáz szegény gyermeknek osztottak ki ajándékot. Az ajándékok összegyűjtésén vagy elkészítésén, úgyszintén a kedves ünnep rendezésén Ertl Kriszta nővérrel az élükön, a missziónővérek fáradoztak.” (Budapesti Hírlap, 1922. december 8.)
A nagyobb gyermekintézményekben szintén szokás volt ünnepélyeket tartani, legtöbbször előadásokkal és vásárral egybekötve várták a gyerekek a Mikulást. A Révész Margit zugligeti erdei iskolájában 1933-ban rendezett eseményről így számolt be Az Ujság című lap: „Kedves és megható ünnepély keretében ünnepelték meg Révész Margit zugligeti erdei iskolájának kis növendékei Mikulás napját. A bájosabbnál bájosabb »kis műkedvelők« néhány szép dal, szavalókórus és táncszám után az »Egyszer egv királyfi« című daljátékot, majd egy mulatságos alkalmi Mikulás színdarabot adtak elő, melynek szövegét és verseit is az intézet két tehetséges növendéke: Hrabovszky Anna és Pór Erzsi írta.” (Az Ujság, 1933. december 10.)Az Angolkisasszonyok Zugligeti Intézetében jótékonysági Mikulás-bazárt szerveztek 1936-ban. Az iskolai értesítő szerint: „Hetekkel előbb lázas munka folyt, t. i. az eladásra kerülő cikkek nagyrészét maguk a leánykák készítették el. Szombat délutánonként valóságos kis műhelyek alakultak az osztályokban, hiszen egyikben likőrfőzés volt, a másikból babák és rongyból, selyemmaradékból készíthető apró tárgyak, tűpárna stb. kerültek ki a szorgos leánykezekből. Másik alkalommal tejkrémkészítés és kölnivíz előállítás folyt. A leányok nagy örömmel várták és vettek részt ezeken a »munkadélutánokon«, egyrészt mert minden pillanat, amit a közös munkával töltöttek, szegényeink javát szolgálták, másrészt pedig ők maguk is sok hasznos ismerethez jutottak. […] A sok értékessé vált apróság bazáron került eladásra. Ezt megelőzően alkalmi Szent Miklós előadás volt, amely a megjelent kedves Szülők osztatlan tetszését vívta ki.”
Az 1950-es években számos helyen láthatók voltak különböző vállalatok által kihelyezett Mikulás-ládák a városban, így a Hegyvidéken is. A II. Közért Vállalat Széna téri pavilonjában például 1958 decemberében az alábbi felirattal: „Írjátok meg gyerekek a »Közért« Mikuláshoz kívánságaitokat«.
Ezekben az években lendült fel a Boy szolgálat házhoz szállító Mikulása. A vállalat 1957-ben jött létre, kezdetben 5 kis teherjárművel és 2 motorkerékpárral járták a várost a Mikulások, 1960-ban pedig már 32 teherkocsi, motor és több kerékpár is a rendelkezésére állt a több mint kilencven piros ruhásnak. Naponta 300-400 ajtón kopogtattak be különböző üzenetekkel, csomagokkal. Még a hetvenes években is sokan számítottak a Mikulásokra, akiket már nemcsak a Boy szolgálat, hanem a Tempo nevezetű általános szolgáltató is „üzemeltetett”: „A hagyományokhoz híven, az idén is alkalmi Mikulások egész csapata áll szolgálatba a hét végén, s elindul kőrútjára, hogy számos fővárosi otthon ajtaján becsöngetve, megszívlelendő szavak kíséretében átadja a kicsinyeknek az ajándékokat.” (Esti Hírlap, 1971. december 2.)
Később még jobban kiépült a szolgáltatás, és a Mikulások akár hosszabb ideig is a gyerekekkel időztek, tudták a nevüket, felkészülve érkeztek a házakhoz. A lapokból kiderül, hogy előszeretettel jöttek a Hegyvidékre is: „A legtöbbször a II., a XI., a XII. és a XIII. kerületbe hívják őket. A Mikulás rénszarvasszánon száguldozik, és lobog fehér, göndör szakálla. A bér-Mikulás Zsigulin vagy taxin utazik.”A Hegyvidéken számos Mikulás-ünnepségnek adott otthont a MOM Művelődési Ház (később MOM Kulturális Központ), míg az 1980-as években a Budapesti Természetbarát Szövetség szervezett Mikulás-túrákat, amik a Széll Kálmán térről indultak, és a Svábhegyen át a budai hegyekbe vezettek. Ezeken néha több ezren is megjelentek; a Mikulás mindig más helyen várta a gyerekeket, akik apró ajándékokat kaptak.
Ha az idén a vírus miatt el is maradtak a nagy, közös Mikulás-ünnepségek, otthon a kicsik minden bizonnyal kitisztították cipőiket, amelyek – az egykori Szent Miklós cselekedetét felidézve – ezúttal is megteltek minden jóval.

F. G.