Karácsony csodáját semmi sem veheti el
„Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.”
Márai Sándor gondolatai ezek, amelyek mint minden évben, most, ebben a nehéz helyzetben is értelmet nyertek a Hegyvidéken. Hiszen mi más, ha nem csodálatos tett, hogy a XII. kerületi iskolákba járó gyerekek ezúttal sem, a napi problémák ellenére sem feledkeztek meg nehéz sorsú embertársaikról. Gyűjtéseket szerveztek, jótékonysági célú programokhoz csatlakoztak, hogy szebbé tegyék a rászorulók karácsonyát.
*
Hagyomány a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnáziumban, hogy a Luca-napi vásár bevételét karitatív célra ajánlja fel az iskolaközösség. Erre az idén a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetősége, ám így is megtalálta a módját, hogy segíthessen másokon.
Az 1. a osztály tanítója, Fülöp Júlia kezdeményezésére egy civil szervezésű adománygyűjtési akcióhoz csatlakoztak a gyerekek. Mikulás-csomagokat készítettek, és az ajándékokat olyan kis településen élő, hátrányos helyzetű óvodások kapták, akiknél egyébként nem járt volna az ősz szakállú. Volt olyan szülő, aki sütött, és volt, aki még a csomagot is maga varrta. Mindegyikbe jutott természetesen rengeteg mogyoró, cukorka, csokoládé és mandarin. Ezzel nem értek véget a jó cselekedetek: karácsonyra játékokat, könyveket, tartós élelmiszert gyűjtenek, amiket a civil szervezet önkéntesei még az ünnep előtt eljuttatnak a vidéki családokhoz.
*
Böjte Csaba Gálospetri Szentháromság Gyermekotthona és Székelyhídi Napköziotthona, szilágysági rászoruló családok, a kárpátaljai Ráti Szent Mihály Gyermekotthon, a munkácsi magyar közösség, a kelet-felvidéki Perbenyiki Jó Pásztor Ház, valamint Kutaspusztán, Óbecsén és Hajdújáráson lévő délvidéki gyermekotthonok részére gyűjtöttek tartós élelmiszereket a Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnáziumban. A csomagok a Szent László Társulat, a Rákóczi Szövetség és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével jutnak el a címzettekhez. Az adománygyűjtést az általános iskola szülői munkaközössége szervezte.
*
A Zugligeti Általános Iskola, mint minden évben, szintén a Szent László Társulat akciójában vett részt. A diákok ezúttal is a külhoni magyar gyermekotthonok, iskolák és óvodák javára ajánlottak fel ajándékokat. A felhívásra rengeteg tartós élelmiszer, játék, édesség, mesekönyv és tisztálkodószer gyűlt össze.
*
Régóta élő és gyümölcsöző a kapcsolat a Sashegyi Arany Iskolaalapítvány és az erdélyi Válaszúton működő magyar szórványkollégium között. Az intézmény, amelyet a Prima Primissima díjas Kallós Zoltán Alapítvány tart fenn a saját forrásaiból, rendkívül fontos szerepet tölt be a mezőségi gyerekek nemzettudatának megőrzésében, aminek alapja az anyanyelvi oktatás biztosítása.
Ez volt az alapító, Kallós Zoltán tevékenységének kiindulópontja, mert úgy tartotta, hogy akik a román többségű területen a magyar ábécén nőnek fel, később is magyarul tanulnak és gondolkodnak majd. Nem lesz kérdés, melyik nemzethez tartoznak, hiába élnek más országban. Válaszúton a negyedik osztályig folyik az oktatás, az ötödik osztálytól Szamosújváron tanulhatnak tovább a „Kallós-gyerekek”, magyar iskolában.
A programra egyre nagyobb az igény, a válaszúti mellett Nagysármáson is létrejött egy kollégium. Mindez úgy, hogy a Kallós Zoltán halála után Ball Ferenc és Balázs Bécsi Gyöngyi vezette alapítványt a román állam nem támogatja. Holott elkélne a segítség, hiszen a szervezet jellemzően nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozik.
Az ő karácsonyukat teszik immár tizenhárom éve szebbé, boldogabbá a Sashegyi Arany János iskola alsó tagozatos diákjai. Ezúttal is névvel ellátott cipősdobozokba rakták az ajándékokat, amiket 4–11 éves kortársaiknak szántak. A felajánlott könyvek pedig a válaszúti kollégium könyvtárába kerülnek.
*
A Virányos Általános Iskola 2017. november elején csatlakozott a PontVelem Okos Programban kiírt „Varázsolj mosolyt egy társad arcára” című felhíváshoz. Azóta a tanulók minden évben nagy lelkesedéssel gyűjtenek karácsonyi ajándékokat a rosszabb körülmények között élő gyerekeknek. Most sem volt ez másként, a felajánlott használt, de jó állapotú játékokat mindenki dobozba rakta, s ráírta, milyen nemű és korú fiúnak vagy lánynak küldi.
Előfordult, hogy celofánba bugyolált baba, vagy könyvek kerültek a logikai fejtörőkkel, plüssfigurákkal, kirakósokkal, kis autókkal megrakott ajándékdobozok tetejére – ezeket az iskola dolgozói szépen becsomagolták. Az összegyűjtött közel száz ajándékot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászorulókhoz.
sm.