„Mindnyájunknak át kell gondolni a karácsony üzenetét”
Komoly tervei vannak a jövő évre: a Cziffra-emlékév, a hagyományos Cziffra György Fesztivál programjainak megszervezése sok feladatot adott, amit a járványidőszak sem húzhatott keresztül. Épp ezért a jelenlegi csendesebb heteket a pihenésre, feltöltődésre használja fel Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, akivel a klasszikus zene erejéről és a kihagyhatatlan ünnepi zserbóról is szót ejtettünk beszélgetésünkben.
– Hadd kezdjem azzal, amivel mostanában mindenki indítja a beszélgetéseit… Hogy van? Hogy vannak?
– Köszönöm szépen, hála istennek, a vírus eddig elkerült bennünket, a szűkebb családunkat és a tágabb rokonságunkat, baráti körünket is. Szóval, szerencsések vagyunk. Megpróbálom feltöltődéssel és pihenéssel eltölteni ezeket a heteket. Számomra, számunkra rendkívül aktív volt az elmúlt néhány év, úgyhogy a törvényszerűség is azt diktálja, szükség van egy ilyen nyugodtabb időszakra. Már csak azért is, mert ha minden jól alakul, 2021-ben óriási kihívás elé nézünk: Cziffra György születésének századik évfordulója tiszteletére emlékév és jubileumi fesztivál is lesz. Ezzel kapcsolatban nagyon sok munka vár ránk, ezért megpróbálunk most pihenni, koncentrálni, tervezni és pozitív hozzáállással elősegíteni azt, hogy emberileg, művészileg is átvészeljük ezt a nehéz és szomorú helyzetet.
– Az ön életének talán fő missziója lett, hogy Cziffra György művészetét, szellemiségét ápolja, terjessze, megismertesse. A jövő évi programsorozat ebből a szempontból a korona lehet ezen a munkásságon. Mennyire nehezítette meg a járvány a szervezést és a megvalósítást?
– Mi mindig előre dolgozunk, a vírus még sehol sem volt, amikor már elkezdtük megálmodni a 2021-es esztendőt. Ráadásul, ahogy említettem, nemcsak fesztivál lesz, hanem emlékév is következik, tehát több mint egy éven át tisztelegünk Cziffra György előtt. Nagyon sokan dolgozunk ezen, nagyon sok intézménnyel, művésszel, szervezettel, számtalan országban, városban, hihetetlenül erős összefogással! A szervezést tehát már évekkel ezelőtt elkezdtük, de természetesen a pandémia erre is rányomta a bélyegét. Azonban hiszek abban, hogy a jövő februári fesztiválra, az emlékév kezdetére egy kicsit már jobb lesz a helyzet. Mivel a rendezvénysorozat 2022-ig tart, remélem, meg tudjuk majd valósítani azokat a koncerteket és eseményeket világszerte, amiket megálmodtunk. Lehet, hogy talán csúsztatva, vagy más időpontokban, és ha kell, természetesen igénybe vesszük az online teret is. Ennek megvannak az előnyei, de a hátrányai is. Cziffra György szellemiségének és művészetének az érzelmek megélése, azok kifejezése, az egy hullámhosszon való gondolkodás a lételeme, ami csak és kizárólag személyes élménnyel tud gazdagodni a lelkünkben. Úgyhogy tervezünk, bizakodunk. Reméljük, jövőre túl leszünk ezen az egészen, és sokkal derűsebb esztendő vár ránk a Cziffra-emlékévben.
– Művészként hogyan élte meg a mostani évet, az online koncerteket, az üres koncerttermeket?
– Nagyon furcsa, ambivalens érzés volt. Én az a fajta művész vagyok, akire rendkívül nagy hatással van a közönség. Teljesen meg tud változni a koncepcióm egy darabról, akár ott a színpadon is, koncert közben, a nézők figyelmét, szeretetét, kíváncsiságát, megérteni akarását érezve. Nyilván az üres nézőtér előtt mindez hiányzik. Erőt ad azonban, hogy tudom, az én fantasztikus közönségem – amely szeretettel áll hozzám, a tenyerén hordoz, és normális időkben mindig telt házzal lep meg – online is követi a koncertjeimet. Ha nem is olyan akusztikával, de az online teret is áthidaló szeretettel. És ami boldogsággal tölt el, hogy több intézmény is jelezte: rekordnézettséggel! Van még egy haszna ezeknek az online koncerteknek, túl azon, hogy a nehéz időkben talán egy kis boldogságot, szépséget tudunk csempészni az otthonokba. Az előadások megmaradnak, archiváljuk azokat. Sok gyönyörű felvétel született ebben az évben, nem csak az én koncertjeimről, nem csak komolyzenei előadásokról. Ezeket akár ötven év múlva is meg lehet nézni. Az utóbbi időben ez egyszerűen hiányzott, most viszont meg lett örökítve ennek az esztendőnek a kulturális élete, ami nagyszerű dolog.
– Közeleg a karácsony. Ez az év az ünneplés szempontjából is más lesz. Másképpen is éli meg a várakozás, a készülődés időszakát?
– Az én életem mindig nagyon zsúfolt, és bár természetesen a külföldi utazások száma csökkent, sok online koncertem volt, és van most is. Amihez ragaszkodom, hogy karácsonykor, szilveszterkor soha nem vállalok fellépést. Azt a bő egy hetet, tíz napot mindig megadom magamnak. Nyugalmasan szeretem tölteni ezt az időszakot, amikor semmit nem kell elsietni, sehová nem kell rohanni, csak a családra tudok koncentrálni.
– Tudja már, hogy mit alkot az egyik kedvenc otthoni helyiségében, a konyhában?
– Zserbót biztosan! Azt minden évben én „szállítom” az ünnepekre az egész családnak, és ebben a pandémia sem akadályozhat meg. Ha nem tudunk összegyűlni, legfeljebb házhoz viszem majd. Az ünnepi menün még gondolkodunk. Attól is függ, hozzánk jönnek-e, hányan, mi hova megyünk, de ez még egyelőre teljesen bizonytalan, ki tudja, mi történik addig. Az biztos, hogy engem az ünnepek a konyhában találnak majd, hiszen imádok sütni-főzni, ez az egyik elfoglaltság, ami megnyugtat. A stressz elől is mindig oda menekülök. Órákon keresztül el tudok mélyülni az ízharmóniák létrehozásában, a kulináris élvezetben, miközben egy kis lágy jazz-zenével fűszerezem a hangulatom, esetleg francia pezsgőt kortyolgatok. Ezek az én nyugalmas pillanataim, amikből kevés van, tehát nagyon meg kell becsülnöm!
– A sütés és főzés amúgy is része általában az ünnepeknek, a készülődésnek. Gyerekkorában is így volt ez?
– Karácsonykor sokat voltam az anyai nagymamámnál, meg úgy általában is, nagyon kötődtem hozzá. Igen, ott is állandóan a sütés-főzés körül forgott az ünnep. A karácsonyvárásban a különféle ételek, sütemények elkészítése volt az egyik legfontosabb, és mivel a nagymamámat Évának hívták, egyszersmind névnapot is ünnepeltünk. Karácsony másnapján, huszonötödikén pedig összegyűlt a tágabb értelemben vett nagy család, amire sajnos már rég nem volt precedens. A nagymamám mindig össze tudta hozni, meg tudta szervezni, és ez különleges, gyönyörű élményt jelentett számomra. Meghitt, bensőséges családi karácsonyok voltak ezek. Senki nem rohant, senki nem sietett, jutott idő egymásra. Reggeltől estig sztorizgattak, beszélgettek a felnőttek, sokszor együtt zenéltünk. Ma már kicsit másképpen telnek az ünnepnapok, az öcsémmel felnőttünk, de azért próbálunk sokat együtt lenni ilyenkor a családtagokkal. Természetesen az idén egy kicsit szűkebb körben, a biztonsági intézkedéseket betartva, akár maszkviseléssel vagy távolságtartással, de azért reméljük, találkozunk. Más lesz, de meglesz. A lényeg, hogy mindenki egészséges legyen, hogy szeretet és nyugalom legyen. Jövőre majd bepótoljuk azt, ami most kimarad.
– Vajon ez a másmilyen ünneplés segíthet megtalálni azt, ami igazán fontos? Azok, akiknek tragédia árnyékolja be, biztosan nem tudnak majd jó szívvel visszagondolni erre a karácsonyra, de a szerencsésebbeknek mit adhat az idei ünnep?
– Azt gondolom, manapság általános értékválság van. Kissé felületes életet élünk – csillogó ugyan, de belül üres. A legtöbben olyasmikre koncentrálnak, amik gyorsan szétpukkadnak, mint egy szappanbuborék. Most mindnyájunknak át kell gondolni a karácsony üzenetét, és lesz is rá időnk. A szeretet ünnepéről van szó, mégis, egyre kevesebb már a világban az empátia, az odaadás, az önzetlenség, egyre gyakoribb a sikerhajhászás, az, hogy „nekem még több legyen, még szebb legyen, még jobb legyek a másiknál”… Ha mindezt az ember megpróbálná elfelejteni, vagy legalábbis háttérbe szorítani, és az igaz dolgokra koncentrálni, akkor abból kisülhet valami jó. Sőt, hogy ideemeljem a művészetet is, ezen a gondolatiságon és filozófián haladva előbb-utóbb el kellene jutnia mindenkinek a zenéhez, azon belül is a klasszikus zenéhez. Amikor az adventi vagy az ünnepi gyertyákat gyújtjuk, és a belső fény, ami bennünk van, egyre erősebb lesz, akkor a zene még gazdagítani tudja a bennünk lévő nyugalmat és szeretetet. A klasszikus zene áhítata segíthet azoknak is, akiknek most egyedül kell tölteniük az ünnepet. Ez a karácsony valóban más lesz, mint a többi, de én reménykedem abban, hogy sokkal mélyebb dolgok születnek meg bennünk: az élet csodái. Amikor pedig beindul majd az élet, és végre megint minden rendben lesz, jó lenne, ha nem térnénk vissza a régi klisékhez. Jó lenne, ha odafigyelnénk a másikra, odafigyelnénk magunkra, odafigyelnénk arra, hogy a földi életünket milyen módon, kikkel és milyen bánásmóddal éljük. A művészetek, a klasszikus zene sokat segíthetnek ebben. Mi mindenesetre mindent megteszünk annak érdekében, hogy jövőre újult erővel adjunk sok örömet a közönségnek. Az embereknek a pandémia után ugyanakkora igényük lesz a kultúrára, mint korábban, hogy a művészetek segítségével hátrahagyják ezt a szomorú időszakot, beüljenek újra a koncerttermekbe, a színházakba. Hiszen olyan zseniket idézünk meg műveik révén, akik megannyi életet tudnak megmenteni, és megannyi életben tudnak örömet okozni. Én művészként azért érzem a legnagyobb hálát, mert ezeket a remekműveket úgy tudom interpretálni, hogy másoknak örömet szerezzek, és eljuttathatom őket oda, ahol közben én is járok: a mennyországba.
K. A.