Nem krumpli, nem rizs, mégis köret… Mi az?
Ugyanúgy főzzük meg, mint a rizst, alapos mosás után kétszeres mennyiségű vízben. Ezt is megpiríthatjuk főzés előtt, akkor enyhén diós íze lesz. Minden olyan ételhez illik, amihez egyébként rizs dukálna. Szénhidráttartalma alacsony, fehérjetartalma és ásványianyag-értéke magas, allergiások is fogyaszthatják, hiszen gluténmentes. Ezek után mindenki beláthatja, hogy a quinoa nem véletlenül került be egy csapásra a „menő” élelmiszerek élvonalába, még ha nem is egyenesen a köztudatba.
Ez az apró magvacska Dél-Amerikában honos, a hazája Peru és Bolívia. Vigyázat! Olyan parányi, hogy a szűrőn átmegy, ha levesszük róla a szemünket. Annyira sztárolták – nem is alaptalanul –, hogy 2013 egyenesen a quinoa éve lett, sikeres karrierje azonban már a múlt század közepén, 1955-ben megkezdődött.
Minden előítéletünket megcáfolva a parajok és a céklafélék családjába tartozik, a finnyás Európa csak a magját eszi, miközben, persze, a levele is fogyasztható. Teljes értékű fehérjeforrás, a tejhez hasonlóan tartalmazza azt a híres kilenc aminosavat, amit a szervezetünk nem tud előállítani. Több mint százhúsz fajta létezik belőle; a legsemlegesebb és egyben a legnépszerűbb a fehér színű, köretnek a vörös legjobb, a fekete változat egy kicsit édesebb.
A növény hosszú, sokszor 180 centiméterre megnövő szárán termő magon túl felhasználják a belőle készült lisztet és pelyhet is. Ha van otthon bármiféle kis házi malmocskánk, elég a magot megvenni, és mi magunk is megdarálhatjuk.
Negyed csésze quinoa 172 kalóriát tartalmaz, ezért figyeltek fel rá a fogyókúrázók. Az úgynevezett „jó”, azaz a lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmazza, ezek hosszú idő alatt kerülnek be a véráramba, tehát gátolják az elhízást. B2-vitamin-tartalma miatt nagyszerű ellenhatást gyakorol a migrénes fejfájásra, megszünteti a vérszegénységet, ellenben fenntartja az energiaszintet. Enyhén lúgos kémhatása következtében csökkenti a gyulladásokat. Adhatjuk leveshez, főzhetjük köretnek, használhatjuk salátakészítéshez.
Jó kísérletezést! A tapasztalatokról kérünk visszajelzést!
(Kövesdy)