Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Átadták a korszerűsített Budai Meddőségi Centrumot

Mindent megteszünk azért, hogy még több gyermek születhessen – fejezte ki köszönetét dr. Konc János, a Budai Meddőségi Centrum főorvosa a Szent János Kórház országos meddőségi központjává váló intézmény átadásán. A centrum 1 milliárd 60 millió forintból korszerűsödött, a kormány támogatásával.

Magyarországon is komoly problémát jelent a népességcsökkenés. Mintegy 150 ezer pár küzd meddőségi problémákkal, hiába szeretnék, valamilyen okból nem tudnak természetes úton gyerekeket nemzeni. Az elmúlt tíz évben a háromszorosára nőtt a meddőségi problémákkal orvoshoz forduló nők aránya.

„A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy javítson a magyar demográfiai helyzeten” – mondta Kásler Miklós a Szent János Kórház felújított Budai Meddőségi Centrumának átadásán. Az emberi erőforrások minisztere kiemelte, hogy az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően az év első hónapjaiban – időarányosan – 5 százalékkal több gyerek született. A kormány megteremtette a meddőségi kezelések infrastrukturális lehetőségeit, homogén ellátórendszer jött létre, amelyre több mint 9 milliárd forintot fordított. Megalapította a Nemzeti Humán Reprodukciós Intézetet, amelynek a Budai Meddőségi Centrum lett a bázisintézménye. A meddőségkezeléshez használt gyógyszerek és a korábban térítésköteles vizsgálatok pedig január 1-jétől ingyenessé váltak.

A Szent János Kórház meddőségi centruma teljesen megújult és korszerűbb lett. Az 1 milliárd 60 millió forintból megvalósuló beruházás részeként a földszinten és az emeleten új vizsgálóhelyiségeket alakítottak ki, liftet szereltek be, valamint a várókat is komfortosabbá tették a kivitelezők. Az épület alagsorában – ahol korábban kihasználatlan irattárak voltak – bővítették a fagyasztott embriók tárolókapacitását. Ennek köszönhetően ha egy vagy két embrió beültetését követően nem sikerül a fogantatás, elő lehet venni a tartalékokat, így az illetőnek nem kell újabb hormoninjekciós kúrán, három-négy naponta történő hormon- és ultrahangvizsgálaton és rövid altatásban elvégzett petesejtleszíváson átesnie.Atadtak_a_korszetusitett_Budai_Meddosegi_Centrumot1

A mostani fejlesztések nemcsak mennyiségi, hanem minőségi javulást is hoznak a meddőségkezelésben, tovább növelve a sikerarányt, bővítve azok körét, akiknek megoldást lehet kínálni a speciális megtermékenyítési problémájára. A meddőség kezelésében élen járó központ segítségével más szakemberek is elsajátíthatják a legkorszerűbb módszereket.

„Sikerült olyan meddőségi központot létrehozni, ami reményeink szerint hozzájárul ahhoz, hogy minél több haszonélvezője legyen a kormány családtámogatási rendszerének. Bízunk abban, hogy a magyar orvostudomány is hozzájárul ahhoz, hogy a később vállalt gyerekek is megszülessenek” – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint hozzátette, az Európai Unió huszonhét tagállama közül a családpolitikára jutó GDP-arányos ráfordítás Magyarországon a legmagasabb.

Évente mintegy kétezer gyermek születik Magyarországon lombikbébiprogramokban, egyéb eljárásokkal pedig további kétezer baba jön világra. A kormányzat célja ezeknek a számoknak a megduplázása.

Mint elhangzott, Magyarországon számos eljárást a Szent János Kórház meddőségi centrumában alkalmaztak először. Ilyen például a kis spermiummennyiség, vagy a rossz morfológia esetén használt EMSI-módszer, amelynek során a szakemberek akár nyolcezerszeres nagyítással válogatják ki a legmegfelelőbb spermiumokat a jobb megtermékenyítés érdekében. A spermiumok komplex, immár ötparaméteres CASA-vizsgálatát szintén csak itt végzik, az országban egyedülálló hímivarsejt-vizsgáló géppel.

A Budai Meddőségi Centrumban a szakemberek a legmodernebb automata analizáló rendszerrel dolgoznak, amely lehetővé teszi, hogy öt-tíz percenként vizsgálják az embriókat, így folyamatosan nyomon követhetik a fejlődésüket. A videoasszisztált embrióinkubátor kamera segítségével folyamatosan láthatóvá teszi a megtermékenyített petesejtet, az első sejtosztódástól a beültethető állapotig.Atadtak_a_korszetusitett_Budai_Meddosegi_Centrumot2

„Egy kilencven négyzetméteres épületből indultunk 1992-ben. Abban az évben huszonhárom lombikbébiprogramot végeztünk, amelyből három gyermek született” – idézte fel a kezdeteket Konc János, a Szent János Kórház meddőségi centrumát vezető főorvos. Arról is szólt, hogy a beavatkozások száma mára eléri az 1500-at. „Hatalmas fejlődésen mentünk keresztül. Páratlan lehetőséget kaptunk a kormánytól. Köszönjük a szárnyakat és a bizalmat!” – fűzte hozzá, majd megígérte: mindent megtesznek azért, hogy még több gyermek születhessen.

BM.