„Minket a szülők és a diákok is megbecsülnek”
A Zugligeti Általános Iskola pedagógusai már nagyon várják, hogy ismét találkozhassanak diákjaikkal – mondta el lapunknak dr. Bernyák Adrienn. Az iskola igazgatójával sok más mellett az elmúlt hónapok kihívásairól, a zugligetisek híresen jó közösségéről és a tanárok megbecsüléséről beszélgettünk.
– Nagyon boldog pedagógusnapot kívánok, így utólag is!
– Köszönöm szépen! Az idei pedagógusnap egészen más volt. Míg az előző években személyesen adták át a gyerekek a virágokat, most online köszöntöttek minket. Jólesett, hogy nem feledkeztek meg rólunk.
– Hogyan élték meg az elmúlt hónapokat?
– A digitális oktatási rendre történő átállás komoly kihívást jelentett tanárnak, szülőnek, gyereknek egyaránt. Lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk megoldani a felmerülő technikai és kapcsolattartási problémákat. Sok visszajelzést és támogatást kaptunk a szülőktől, amit így utólag is nagyon köszönök. Ők otthon segítették a gyerekeiket, a kollégáim szintén az otthonaikból irányították, követték a diákjaik munkáját. A kezdeti bizonytalanság után mindenki beletanult a szükségszerű új oktatási formába.
– Mit gondol, van pozitív tanulsága is ennek a nehéz időszaknak?
– Igen, több is! Az online térben is lehet jól kommunikálni egymással, de ez nem tudja pótolni a személyes találkozásokat, beszélgetéseket. Talán ennek köszönhetően is azt érzem, hogy szorosabb lett a kapcsolat a tanárok, a szülők és a diákok között. Több helyről is hallottam, hogy a szülőknek, gyerekeknek is hiányzik az iskola.
– A Zugligeti Általános Iskolának híresen jó közössége van – láthattuk ezt az évtizedes múlttal büszkélkedő Zugligeti Esteken is. Minek köszönhető, hogy ilyen szoros kapcsolatot sikerült kialakítaniuk a szülőkkel és a diákokkal?
– Már az elsősök beiratkozásánál elmondom, hogy mik azok a szempontok, amiket fontosnak tartok. A teljesség igénye nélkül említek néhányat: ebben az iskolában illik tanulni, nem sikk a lustaság, a trehányság. Elvárjuk mindenkitől a környezettudatos viselkedést, a közösségért vállalt felelősséget, egymás megbecsülését. Mi azt tudatosítjuk a diákjainkban, hogy mindenki nagyon fontos. Az egészséges énkép és világnézet kialakítását, a mindenkiben benne rejlő egyéni értékeket, az alkalmazkodás és az egymásra figyelés készségét, az őszinte véleménynyilvánítást, valamint a közösségben gondolkodás képességét aktív emberi kapcsolatokon keresztül lehet elsajátítani és megtapasztalni. Ezért is tartom kiemelten fontosnak, hogy iskolánkban jól működő közösségi élet legyen. A szülők ebben partnerek, megtaláljuk a közös hangot, hiszen közös a célunk.
– Mostanában egyre több olyan iskoláról hallani, ahol komoly kihívást jelent a gyerekek fegyelmezése. Az internetre számos videó felkerült, amelyben diákok trágár szavakkal és nemegyszer tettlegességgel alázzák meg a pedagógusokat…
– Megdöbbentő, de szinte törvényszerű, hogy az agresszív viselkedés megjelent egyes iskolákban. Miről szólnak a hírek, mit látnak a gyerekek? Erőszakot, gyilkosságokat, tüntetéseket. A tudatmódosítás kísérlete, a hazudozás minden formája már a legkisebbeket is elérte. Vigyáznunk kell gyerekeinkre, veszélyben vannak.
– Milyen tanárnak lenni a Zugligeti Általános Iskolában?
– Ez egy szép hivatás, ami nagy felelősséggel jár. Részben rajtunk is múlik, hogy milyen lesz a jövő generációja. Remélem, folyamatosan emelkedik a pedagógusok társadalmi és anyagi megbecsültsége. A Zugligetit az országos méréseken elért eredményei alapján Budapest legjobb iskolái között tartják számon. Örülünk, hogy iskolánk kivételesen szép környezetben található, tavaly szeptemberben pedig új épülettel gazdagodtunk, ahol a felsősök kaptak helyet. Minket a szülők és a diákok is megbecsülnek. Jó itt tanárnak lenni.
– Várják már, hogy ismét találkozhassanak a gyerekekkel?
– Augusztus végén meghívjuk a leendő elsőseinket, hogy ismerkedjenek egymással, az iskolával, tanítóikkal. Ősszel igyekszünk bepótolni az elmaradt kirándulásokat, programokat. Munkatársaimmal együtt már nagyon várjuk, hogy ismét találkozhassunk a tanítványainkkal, hiányzik a gyerekzsivaj.
BM.