A „szeretetből és áldozatkészségből” épült Rózsahegyi-ház

Rózsahegyi Kálmán a Békés vármegyei Endrődön született 1873. október 6-án Uhrin József gazdálkodó és Grósz Janette (Zsani), a helyi Dalos csapszék felszolgálójának törvénytelen gyermekeként. A kisfiú hatéves volt, amikor édesanyja hozzáment Rózsahegyi Ödön színészhez, tőle kapta vezetéknevét. Nevelőapja társulatával vidéki vándorlás, „kocsiszínek, kocsmák, daltársulatok, az ősi ripacsok társasága” határozta meg kamaszkorát.
Rózsahegyi Kálmánt azonban tehetsége már a századfordulón a Nemzeti Színházba juttatta. Feleségével, Hevesi Angélával 1909-ben megalapította haláláig működő színiiskoláját: „Azt tanította, hogy az embereket megnevettetni a legnagyobb és legszentebb feladat.”
Az országszerte népszerű színész 1923-ban elnyerte a Nemzeti Színház örökös tagságát, majd három esztendővel később ünnepelte ottani tagsága huszonötödik évfordulóját. „Művész jubileumra talán még sohasem készült akkora szeretettel a magyar közönség…” – írta a Színházi Élet 1925 decemberében.
A hetilap szerkesztősége állt a „mozgalom” élére, és létrehozta a Rózsahegyi-Ház Intézőbizottságot, amely felhívást tett közzé az újság 50. számában: „Mi lelkes hívei a magyar színművészetnek, szeretnénk Rózsahegyi Kálmán Nemzeti Színházi tagságának 25-ik évfordulóját úgy reá, mint az egész magyar közönségre nézve felejthetetlen módon megünnepelni. Azt gondoltuk, hogy egy kis házat építünk neki, a legmagyarabb színésznek, mintegy dokumentálva ezzel azt, hogy a művészetnek, aki egy negyedszázadon át hintette el közöttünk lelke pazar kincsét, nemcsak babért nyújtunk át, hanem hajlékot is tudunk adni neki öreg napjaira. Ennek a háznak a köveit a magyar társadalom minden rétegének a szeretetéből és áldozatkészségéből kívánjuk összehordani és ehhez csak annyit kérünk azoktól, akiknek Rózsahegyi Kálmán valaha csak egy derűs pillanatot szerzett: járuljanak hozzá egy-egy téglával és akkor állani fog e kis ház, úgy Rózsahegyi Kálmán művészetének megbecsülésére, mint az egész lelkes magyar közönség dicsőségére.”A bizottság elnökségében olyan neves írók és művészek foglaltak helyet, mint Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc, Heltai Jenő, Incze Sándor. A felhívásra hetente tucatszám érkeztek a pénzzel teli levelek és csekkek. Az egyik legbőkezűbb adományozónak Kner Izidor gyomai nyomdász bizonyult 3 millió koronás befizetésével. Rózsahegyi Kálmán mégis azt a vékony aranyláncot tartotta a legnagyobb becsben (ereklyeként, bekeretezve őrizte), amit egy fiatal lány ajánlott fel pénz híján néhány téglára.
A bizottság a házat a 7784/2. helyrajzi számú, Hantos út 11. (ma: Tartsay Vilmos utca 13.) telken szándékozta felépíttetni, amelynek tulajdonosa a Szénatéri Bérházépítő Rt. (Ingatlan, építő és faipari részvénytársaság) volt, és ez a cég vállalta a kivitelezést is. A Fővárosi Közlöny 1926. május 28-i számából az is kiderül, a telket Rózsahegyi Kálmán és felesége vette meg 225 millió inflációs koronáért.
Lechner Jenő (1878–1962) építész, szakíró (Lechner Ödön unokaöccse) lényegében három szecessziós stílusú épületet tervezett egymás mellé. A kötelező zártsorú beépítést úgy „játszotta ki”, hogy a két szélső villa a szomszédos tűzfalakhoz csatlakozzon, a középső Rózsahegyi-ház viszont szabadon, az utca vonalától beljebb álljon.A Tér és forma műleírása szerint a villák az egyszerű polgári lakások elrendezéséhez igazodtak: „A széles, 3 és 4 szárnyú üvegajtókon és a hallokban készített tölgyfalépcsőkön kívül, különlegesebb szerkezetek nem épültek. A falak téglából, födémek vasbetonból, a réteges homlokzati kőlábazat balatonalmádi-i vörös kőből készültek. Az összes ablakok belső spalettákkal vannak fölszerelve.” A két garázzsal is „ellátott” ikerház közül a jobb oldalit Kalapos Lajos, az Egyesült Magyar Cipőnagykereskedők Rt. ügyvezető igazgatója, míg bal oldali párját dr. Vajda Ákos ügyvéd vásárolta meg, de testvére, Vajda Ödön gépészmérnök lakott benne.
Rózsahegyi Kálmán 1926. szeptember 15-én átadott „nyers” villaépülete egymilliárd koronába került, a belső burkolást, festést a színművésznek kellett a saját ízlésének megfelelően befejeznie. Ez a ház homlokzati kialakításán túl annyiban különbözött a többitől, hogy Rózsahegyi a korszerű központi fűtést választotta.
„Budán, kevés járásnyira a Krisztina-tértől, a Hantos-úton épült a Rózsahegyi-villa. Elhanyagolt dűlök mellett, pocsolyás mezők közt visz az út, s aki először jár arrafelé, nem is könnyen találja meg. A Hantos-út alsó felén még csak telkek ásítanak s Rózsahegyiék háza a legelső házcsoport közepén áll, a páratlan oldalon. Szemközt földszintes kis házak, igazi békés, szegényke Buda. […] Szép fehér fakerítés vonul a kert előtt. A kilences számú és a tizenhármas ház elől állnak a kerítéstől pár lépésnyire. Rózsahegyi villája a tizenegyes, mélyen a kert közepén.
Nem nagy a kert, legfeljebb egy hold az egész, de kedves, tiszta, ápolt. Revich Béla professzor tervezte. A ház is szerény, keskeny homlokával, fehéren s a zöld ablakrámákkal, mint egy játéképület. Lechner Jenő műegyetemi tanár tervei szerint épült.
A villa kívülről kicsi, de ha belép az ember, azt a furcsaságot tapasztalja, hogy belülről szinte kitágul. Kilenc szoba. A mesternek van egy dolgozószobája, ahová összegyűjtöttek minden emléket, ami a színipályájára, régi és új dicsőségére vonatkozik. Fényképek őrzik régi szerepeit, elhervadt koszorúk lógnak a falon, életnagyságú szobor áll az egyik sarokban. A lakás berendezése pompás. A bútorok újak, modernek, csupán Rózsahegyi színésznő-lányának, Maricának a szobájában állnak szerény ívelésű kis Biedermeier-fotelek. Rózsás tapétájú csavaros feljáró visz az alvószobákba. Mindenkinek, Rózsahegyinek, feleségének és három gyermeküknek külön-külön hálószobája van. Légfűtés mindenütt. A hallból eredeti, fehér szélű kerek ablakok nyílnak a Svábhegy felé.
Otthonos és meleg minden. A Rózsahegyi család már kint lakik egy hete. A frissen vakolt szobákba máris beköltözött az a melegség, ami csak az emberekből árad. És ahogy a család várja vissza messze Amerikából az »apát«, ahogyan az ország várja haza nagy művészét, úgy mosolyog a kis fehér ház a kavicsos kert közepén, a hegy tövében, a süppedős Hantos-úton” – tudósított a vizitációról az Ujság 1926. november 14-én.Rózsahegyi Kálmán először furcsán érezte magát a budai villában, hiszen Hevesi Angélával és gyermekeikkel, Lászlóval, Mártával (Maricával) és Zsuzsával évtizedekig egy Népszínház utcai bérházban laktak. Szintén nehezen élte meg 62 évesen nyugdíjazását, és a zsidótörvények miatt lényegében ismét vidéken kényszerült játszani.
A deportálás alól ugyan mentességet kapott, de 1944. december 21-én a hungaristák mégis letartóztatták és kilakoltatták. Szalai Pál könyvkereskedő, a Nyilaskeresztes Párt rendőrségi összekötője, Raoul Wallenberg zsidómentő tevékenységének segítője szabadlábra helyeztette, és visszaköltöztette villájába. Az ostrom alatt súlyosan megsérült otthonát a színész állami kölcsönből építtette ujjá.
Rózsahegyi Kálmán 1961. augusztus 27-én, 88 éves korában hunyt el ajakrák és szívbetegség következtében. Temetésére a BKV az 59-es villamos és a 8-as autóbusz vonalán különjáratokat indított Farkasrétre. Koporsóját lovas rendőrök kísérték. Szecessziós oromzatától megfosztott háza ma a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal székhelye.

VG.