„Mi nem maradhatunk otthon”

– Milyen új kihívásokkal kellett szembenézniük a koronavírus-járvány miatt?

– A megszokott és a már jól kialakított, jogszabályokon alapuló működési rendünk egyik pillanatról a másikra megváltozott. A veszélyhelyzet gyorsan változó körülményeket idézett elő, új kihívásoknak kellett megfelelni, átmeneti működési szabályok léptek életbe, ezek sok új feladatot is adtak, valamint felülírták a korábbi szabályozókat. Ilyen volt például az is, hogy be kellett zárnunk a nappali ellátást nyújtó idősek klubjait, az addig oda bejáró időseket is az otthonaikban segítjük. Az étkeztetést korábban igény szerint helyben fogyasztással vagy elvitellel is biztosítottuk, a koronavírus magyarországi megjelenése miatt azonban kizárólag házhoz szállítással kell eljuttatnunk mindenkinek az ételt. Az ellátotti körünk is jelentősen megváltozott. Voltak olyan hozzátartozók, akik elővigyázatosságból, idős szeretteik védelmében lemondták a házi segítségnyújtást, ugyanakkor sokan voltak azok is, akik egyedül maradtak, és a mi segítségünket kérték. Hozzájuk is el kellett juttatnunk a szükséges gyógyszereket, élelmiszereket, elintézni nekik a bevásárlásokat. Az adminisztratív munkát végző kollégák közül néhányan home office-ban vannak, esetükben ez megoldható. A frontvonalban dolgozó gondozók azonban nem tehetik meg, hogy otthonról végezzék a munkájukat – ők nem tudnak távolról pelenkát cserélni, etetni…

– A Hegyvidéken több mint hétezer 70 év feletti ember él, közülük sokan magányosak. A járvány őket veszélyezteti a leginkább, és nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is.

– Több olyan idős ember is van, akinek a gondozónő jelenti az egyetlen kapcsolatot a külvilággal. Ők kizárólag a televíziós műsorokból, hírfolyamokból tudnak tájékozódni, ahol azonban – csatornától függően – rengeteg ellentmondásos hírrel találkoznak, emiatt nehezen értették, értik meg a helyzetet. Ezért is foglalkoztak a gondozónők kiemelten azzal, hogy megnyugtassák őket, és hiteles, valós információt közöljenek arról, mi történik valójában odakint, a külvilágban.

– A szociális gondozókra is óriási felelősség hárult. Lelkileg mekkora terhet rótt rájuk a koronavírus?

– Minden kollégámra igyekszem odafigyelni, hiszen észre kell vennem, ha valakin megjelennek a mentális és fizikai kimerülés jelei. Nagyon nehéz időszak ez számunkra. Egymást támogatva próbáljuk leküzdeni a kihívásokat. Senki nem maradt távol a munkától arra hivatkozva, hogy fél. Vezetőként sok egyéb mellett az volt a feladatom, hogy naprakész, hiteles és pontos információval lássam el a kollégáimat, akik – a jogszabályoknak is köszönhetően – most rugalmasabban dolgozhatnak, úgy oszthatják be a munkanapjaikat, ahogyan az számukra a legoptimálisabb. A veszélyhelyzet első időszaka azonban nagy kihívást jelentett mindnyájunknak.

– Miért?

– Egy kormányrendelet értelmében a veszélyhelyzetben az önkormányzatok feladata gondoskodni a kerületben élő 70 év feletti lakosok meleg étellel, gyógyszerrel és élelmiszerrel való ellátásáról. Mivel több száz segítségkérőre lehetett számítani, nyilvánvaló volt, hogy a mi intézményünk nem tudja majd hónapokig ellátni a sok új igénylőt. Erre a feladatra szervezte meg az önkormányzat a Hegyvidéki Segítő Központot, amely az önkormányzati kollégák mellett önkéntesekkel kiegészülve készült fel az ellátási dömpingre. Amíg felállt ez a központ, addig a mi munkatársaink végezték az ellátást, és fogadták a segítséget kérő telefonokat, e-maileket. Az egyik kolléganőmnek például egyetlen nap alatt kétszázhárom beérkező hívása volt. A veszélyhelyzet időszakában a szociális területen dolgozó munkatársak erőn felül teljesítettek, miközben ők maguk is ki voltak téve a fertőzésveszélynek.

– Tehát az első két hét volt a legnehezebb?

– Igen, ekkor a telefonon beérkező kérésekre az élelmiszereket és a gyógyszereket is nekünk kellett házhoz vinni. Nagyon nagy kihívás volt, de azt gondolom, sikerült helytállnunk. Ez az időszak hozzásegített, hogy egyre többen meggyőződjenek arról: a szociális ágazatban dolgozók nem csupán „munkaerők”, hanem teljes szívükkel, egész emberként segítenek másokon, úgy, hogy naponta testközelből és egyedül kénytelenek vállalni annak kockázatát, hogy esetleg megfertőződnek a munkájuk során. A mostani veszélyhelyzet ismeretlen volt számunkra, ugyanakkor már az elején tudtuk, hogy nekünk akkor is helyt kell majd állnunk, ha sokan önkéntes karanténból figyelik a történéseket, mert mi nem maradhatunk otthon. Nemcsak tudjuk, hanem a nehézségek ellenére tesszük is a dolgunkat.

BM.