„Velünk történt” – a Hegyvidéki Kulturális Szalon irodalmi pályázata
A Hegyvidéki Kulturális Szalon irodalmi pályázatot írt ki hegyvidéki szépkorúak számára. „Mikor, ha nem most? Itt az idő, hogy szunnyadó képességeinket kipróbáljuk!” – szólt a felhívás a vállalkozó kedvű tollforgatókhoz. Kardos Krisztina programszervezőt kérdeztük a pályázatról.
– Történetek, gondolatok, életesemények megörökítésére ösztönözték a nem profi írókat, emellett karantén idején a közösség felélesztésére is remek lehetőségnek bizonyult egy ilyen irodalmi pályázat meghirdetése. Hogyan jött létre?
– A koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt az elsők között – március 16-án – be kellett zárni a Hegyvidéki Kulturális Szalont, hiszen a mi vendégeink zöme a veszélyeztetett, idősebb korosztályba tartozik. Azt azonban fontosnak éreztük, hogy az első héttől kezdve tartsuk a kapcsolatot látogatóinkkal. Mindennap küldünk hírlevelet egy közel ezerfős címlistára, amelyben felidézzük a szalonban megrendezett előadásokat, kiállításmegnyitókat. Most online, virtuális kiállításokat teszünk közzé, és néhány előadónk a karantén idején is készített újabb videókat, hanganyagokat, bemutatókat például otthon végezhető tornagyakorlatokról, pszichológiai témákban, barangolásokról. Elég széles a repertoár. A másik bázisunk az önkéntesek. A „Velünk történt” elnevezésű, jeligés irodalmi pályázat az egyik önkéntesünk ötlete alapján született, május 4-én írtuk ki szépkorúak számára, a hírlevélben és a Facebook-oldalunkon is meghirdettük. A beküldési határidő május 29-e volt. Az volt a célunk, hogy elsősorban hegyvidékiek küldjenek be munkákat. Rövid írásokat vártunk.
– Milyen témakörökben és műfajokban lehetett pályázni?
– Néhány gondolatébresztő témakört jelöltünk meg: számítottunk például gyerekkori emlékekre, iskolai vagy családi történetekre, naplótöredékekre, utazási élményekre, de még filozofikus gondolatokra is, aminek az esszé műfaja felel meg leginkább. Szívesen fogadtunk mesét, groteszk félperceseket vagy haikut is. Tág a repertoár, sokféle témában lehetett írni, a pályázók szabadon választhattak a műfajok között, elbeszélést, novellát vagy akár verset is. A pályamunkákat név nélkül, jeligével kértük, mivel csak ez utóbbival tesszük közzé a műveket.
– Hogyan folytatódik most a munka?
– Először egy négytagú zsűri értékeli a pályázatokat június 30-ig, és kiválasztja az általa legjobbnak ítélt három művet. Ezt követően, július 1-jén – az alkotó hozzájáruló nyilatkozata esetén – a Hegyvidéki Kulturális Szalon elektronikus felületein nyilvánosságra hozzuk, közönségszavazásra bocsátjuk a pályaműveket. A szavazást szeptember 15-én zárnánk le. Nagyon reméljük, hogy hamarosan újra elindulhat a közösségi élet a szalonban, és méltó körülmények között, talán egy szeptemberi rendezvény keretében megünnepelhetjük a nyerteseket, a közönségdíjast és a zsűri által díjazottakat – sőt, a terveink szerint minden pályamunkát benyújtó kap majd egy apró figyelmességet.
– Kik a zsűritagok?
– Négytagú zsűri értékeli a pályamunkákat. Ennek elnöke Kolozsvári Ilona magyartanár, az Irodalmi Szalon vezetője, aki havonta előadásokat tart nálunk. Zsűritag Elekes Irén Borbála önkéntesünk, a Civil Rádió munkatársa, a szalonban működő Önképzőkör – könyvképzőkör alapítója, a Hegyvidéki szomszédok közösségfejlesztő csoport tagja, továbbá Márkon Erzsébet, aki szintén önkéntes, a Kopp-kopp 12. kerület! Hegyvidéki Helyi Nyilvánosság Műhely, valamint a Kopp-kopp Társalgó vezetője, ő rendszeresen ír és havonta előadást tart nálunk, valamint helytörténeti sétákat vezet. A negyedik zsűriző Szepesi Dóra újságíró.
– Arról már lehet beszélni, hogy mennyien ragadtak tollat, és körülbelül hány pályamunka érkezett?
– Pontos számot most még nem tudok mondani, a kolléganőm, Stanzel Júlia, aki a pályázat körüli technikai és szervezőmunkát végzi, jelenleg még a pályaművek összegzésével foglalkozik. Annyi bizonyos, hogy több tucat munka érkezett. Mi is kíváncsian várjuk az eredményhirdetést, de mindentől függetlenül úgy gondoljuk, irodalomkedvelő törzsközönségünk számára ebben a nehéz időszakban nagyon jó otthoni foglalatosságot jelentett az írás.
Sz.