„…egy kis darab Székelyország a Svábhegyen”

A Hegyvidéken mai is több helyen látható kisebb-nagyobb székely kapu. Például a Disznófői-hegytetőn, az egykori Budai Sport Hotelnél álló, vagy a kevésbé ismert, Vas Gereben utca 13/b számú ház előtti kis kapu, amelyet Benedek Elek unokája, Benedek István író (1915–1996) saját kezűleg faragott ki.

Talán a legismertebb a Normafa bejáratánál lévő nagy székely kapu. Ezt eredetileg 1989-ben állították fel a Fogas étteremnél, majd miután 1997-ben bezárt a vendéglátóhely, az önkormányzat lebontatta; 2001-ben került újra a most is látható helyére. Az alábbi felirat olvasható rajta: „Ember e kapufél nem akar kizárni arra szolgál csak hogy itt kell bejárni 1989.” További sok régi fogadó és étterem bejáratánál volt székely vagy ahhoz hasonlító kapu, mint például az Ördögorom csárdánál, vagy a Jánoshegyi vendéglő bejáratánál.

Az első eredeti, hagyományos székely kapu már 1885-ben állt a Hegyvidéken, mégpedig Bikafalvi Máthé Domonkos székely fogorvos háza előtt, a Svábhegyen. Sajnos ma már nincs ott, valószínűleg 1936-ban lebontották. A gyönyörűen kidolgozott kapuról számos újság és könyv megemlékezett, ezekből az írásokból szemezgetünk a következőkben.

A történet az 1885-ös magyar országos általános kiállításon kezdődött. A Városligetben a több száz pavilon és a közel nyolcezer kiállító munkája között szerepelt a székely ház is, amely előtt ez a kapu állt. A felirat tanúsága szerint erre az alkalomra készült: „Isten segedelméből építette Sófalvi József nőjével 18 Szappanos Annával 85” – volt olvasható a kisebb bejárat feletti részen.

A kiállítás megnyitása előtt, 1885 áprilisában még kétségesnek tűnt, hogy minden kiállító elkészül-e a májusi megnyitóra, de a beszámolók szerint a székely házzal és kapuval nem volt ilyen probléma. „Azután a székely házat, mely készen áll a nemzetközi gépcsarnok és a Dobos-féle nagy vendéglő közelében. Tulipános és szegfűvirágos magas kapuja tetején galambbúg díszeleg. Az udvarán gémes kút áll, első szobájában fehér cirádás kék cserépkályha unatkozik.” (Fővárosi Lapok, 1885. április 26.)

A nagy kapun ez állt: „Ha istent s nemzeted szereted, betérhetsz. De álnok lélekkel föl s alá elmehetsz”. A kis kapu fölött a készítők neve és az 1885-ös évszám, majd még lejjebb ez: „Béke a bemenőknek”.

A kolozsvári Ellenzék című újság így írt a kiállításról: „Sokan, nagyon sokan látogatják a székely házat, de addig nem megy be senki, míg ez eredeti felírásokat el nem olvasták és föl nem jegyezték. Maga a trónörökös és neje, kik tudvalevőleg a napokban a székely házat is meglátogatták, mielőtt átléptek volna a kapun, elolvasták, ami rá van írva, s láthatólag gyönyörködének az egyenes, nyílt szívű felírásban.”

A székely házat számos méltóság is megtekintette. Milán szerb király a szépségét emelte ki: „Az egész telek igen csinos rácsozattal van körülvéve és a jómódú székely gazdák telkei kerítésének hü másolata. – Már a nagy arányokban épült székelykapu díszítményekkel és a szokásos feliratokkal általános érdeklődést kelt, a kapu zsindely fedelében berendezett galambdúcok pedig ékesszólóan dicsérik a székelynép kedély-világát.” (Székely Nemzet, 1885. május 19.) A korabeli beszámolókból az is kiderül, hogy a kapu faragott virágai vörös és kék színnel voltak felfestve.

Bikafalvi Máthé Domonkos országosan ismert, székely származású fogorvos volt. Bizonyára hiányzott neki a hazája, ezért vette meg a székely kaput a kiállítás bezárása után, és vitette fel svábhegyi telkére. Odafent egy igazi kis „Székelyországot” hozott létre, amelyről a Fővárosi Lapok így számolt be: „A Máthé-villa, ez a valóságos villa-kolónia, újabb ékességéül a székely házat vallja, melynek faragott és festett keményfa kapuja a régi kastély főbejáratát képezi […] Máthé udvari fogorvos tudvalevőleg a kiállításon vette s nagy svábhegyi telkének a kápolna felőli szögletén állíttatta fel; egy kis darab Székelyország a Svábhegyen. S hogy a csalódás annál teljesebb legyen: a Székelyföldre emlékeztető fenyők egész gazdagsága díszíti a Máthé-telket.”

A további leírásból kitűnik, hogy Máthé Domonkosnak a Városmajorban is volt egy hatalmas telke, valószínűleg onnan járt fel üdülni nyaranta a Svábhegyre. A városmajori birtokról ez olvasható az imént idézett újságcikkben: „Máthé pompás városmajori kastélya körül, melynek pompás berendezése, nagy parkja, kő-grottája, párjukat ritkítják, a legteljesebb gyűjteményét találjuk a fenyők ezreinek. Az apró növendék fenyűktől kezdve, melyek nagy, zöld szőnyeg gyanánt borítják a park oldalait egész az égretörő nagy fákig minden együtt van. A sugár picea, a haragoszöld austriaca, a hamvas kékfenyű, az illatos balsamaea, a finom tűkkel dúsan borított Douglas, a Normanniana, Wellingtonia, a fenyűfajok ez arisztokratái, a taxifolia s a gyönge, hajló galyú laryx valóságos fenyű-koncertet képeznek. Balzsamos levegővel veszik körül a kastélyt, melyet műszerető tulajdonosa élcesen – fog-háznak nevezett” (Fővárosi Lapok, 1887. augusztus 9.)

Máthé Domonkos sajnálatosan fiatalon, 50 évesen életét vesztette, telkeit, birtokait özvegye, Aradi Mária úrnő és gyermekei örökölték. Máthé a Ferencz József-rend lovagja és a koronás arany érdemkereszt birtokosa volt, temetésére számos ismert méltóság is elment 1889. december 25-én. Díszes koporsóját a Városmajor utca 26. számú villája földszinti nagy csarnokában helyezték el.

A különböző beszámolók és leírások 1889 után is többször említik a székely kaput. Íme, egy példa: „Ott fenn a Svábhegy tövében, az úgynevezett »Istenhegy« egyik kanyarulatában, a Diána-utcában, amint elödöngünk a lombos fák üdítő árnyékába húzódva, egyszerre egy kisded építményre bukkan tekintetünk. A hétköznapiságnak szürkeségbe vesző képe tovatűnik előlünk azonnal. Képzeletünk szárnya a kies Erdély bérces tájékai felé ragad. Ahol a lombos farkú medve éppen ilyenkor élvezi nagy megelégedetten a málna szüzes örömeit mialatt a szorgalmas székely góbé, tőle alig egy hajitásnyira az épületfák rendezésével vesződik, hogy megrakodva, Medgyesnek indítsa s jó áron túl adjon rajtuk a szászok között. Mi szüli e varázslatot? Egy galambbugos, tulipános motívumokkal kidiszitett, kifaragott, vésett ivezetes székely kapu látása. Arányai olyan plasztikus könnyedséggel ölelkeznek egymásba s olyan tetszetősen, mondhatni igézetesen domborodnak ki előttünk, hogy egy művészi véna ihletének is becsületére válnának. Pedig az egész munkát egyszerű, közönséges viseletű székely emberek talentuma hozta létre, akiknél minden jobb módú ember portájára ilyenen keresztül jut a vendég. Külső alakja különben leginkább egy diadalkapuéhoz hasonlít, műépítészeink, hogy a magyar műépítészeti stílust megteremtsék, e kapu kompozíciója és motívumaiban is keresik azt az alapot, amelyen tovább menve, eszméiket megtestesíthetik. Aki a szépet szereti s abban gyönyörködni tud, de meg akinek örül a lelke, ha magyaros eredetiséget fedez fel valamin, ne felejtse ki programmjából kirándulásai alkalmával e kapu megtekintését. A nevezett utcának 6-ik száma alatt talál reá. A tanárok iskoláik növendékeinek éppen kellene, hogy megmutogassák.” (Hazánk, 1903. július.)

Az, hogy pontosan hol lehetett a kapu, nehéz meghatározni, mivel a források ellentmondanak egymásnak és félreérthetők. Az előbbi cikk az első, amely utcacímet és házszámot is megemlít: a Diana utca 6.-ot. Erről ír később több újság, valamint az 1929-ben megjelenő Svábhegy című könyvében Siklóssy László is. Azonban az egyetlen korabeli – már idézett – forrás 1887-ben azt írja, hogy „a nagy svábhegyi telkének a kápolna felőli szögletén állíttatta fel”. Ez a mostani Cédrus utca lehet. A Diana utca említésére az adhat magyarázatot, hogy a Cédrus utca csak 1929-ben kapta a nevét, addig az a rész és telek a Diana utca 6. része volt.

Létezik egy kép, amin a 3-as szám látható a kapun, és a helyrajzi szám is rajta van, amely megegyezik a Cédrus utca 3. korabeli térképeken szereplő helyrajzi számával. Több forrás is úgy említi, hogy „a Diana utcai kanyarban”. Ez szintén a Cédrus utcát jelölheti, mivel a Diana utca 6. és a templom között a Diana utca nem kanyarodik. A titok nyitja az lehet, hogy a Cédrus utca ugyan egyre inkább kialakult, ám még nem volt neve, és mindenki Diana utcaként emlegette, az ahhoz tartozó számozással.

Az 1944-es lakásjegyzék szerint a Cédrus utca 3. alatt lakott Máthé Domonkosné. A Diana utca 6. alatt éltek Bikafalvi Máthé Mária és testvérei 1894-ben. Aztán 1904-ben, majd 1933–39-ig biztosan ifj. Máthé Domonkos lakott ugyanitt, majd 1951-ben az ő hagyatéki ügyénél megint a Cédrus utca 3. volt feltüntetve lakóhelyként. Mivel a kapu az 1930-as évek közepén elpusztult, már alig élhetnek olyanok, akik eredetiben is láthatták, és elmesélhetnék, hol is volt pontosan. Annyi bizonyos, hogy a régi Svábhegy központjában, a templom, a Diana utca–Cédrus utca találkozása környékén.

Ameddig állt, igazi látványosságnak számíthatott, mivel ahogy eltűnt, egyre többen panaszkodtak a hiányára. Azt, hogy mi lett a sorsa, nem tudjuk. Elképzelhető, hogy lebontották, de az is, hogy az akkori tulajdonos elszállíttatta valahová, és talán mások máshol még sokáig csodálhatták. Sajnos azonban az a valószínűbb, hogy az enyészeté lett. A Nemzeti Ujság ezt írta 1937. május 23-án: „Hanem azért mi tagadás, bizony rosszul esett, amikor végig ballagva a búcsúsok között, már hiába kutattam a régi Svábhegy egyik legrégibb emléke, a Diana-utcai székelykapu után. Lebontották, szétfűrészelték, talán el is tüzelték. Földdel egyenlővé tettek körülötte mindent, csak a három nagy jegenyefa meredezik busán és egyedül a májusi kékbársony égbolt felé.”

Ha a székely kapu nem is hirdeti már az egykori kis „Székelyországot” a Svábhegyen, a sok-sok fenyőből, amivel Bikafalvi Máthé Domonkos egykor beültette birtokát, bizonyára maradt még néhány hírmondó.

FG.