A konyhában még várunk a kikeletre
Március közepén járunk, testünk, lelkünk a szabadba, a tavaszi illatokra, színekre vágyik. Ám a konyhában még sokáig kell várnunk a friss zöldfélék, az első primőrök megjelenésére, amelyekre pedig ízlelőbimbóinknak és immunrendszerünknek már olyan nagy szüksége van. Annyit tehetünk, hogy bátrabban nyúlunk a rendelkezésre álló zöldségekhez, gyümölcsökhöz, a céklához, zellerhez, almához, hagymához, káposztához, tormához, és barátságot kötünk konyhánk első igazi „zöld” vendégével, a medvehagymával.
ZÖLDSÉGERŐLEVES GOMBAGALUSKÁVAL
Az erőlevest az ember jófajta húsokból készítve képzeli el, de lám, lehet zöldségből is főzni! Ha azonban nincs rá érkezésünk, bármilyen „erős” húsleves megteszi helyette. A gombagaluska, a gomba és az újhagyma betétként bármelyikben megállja a helyét.
Hozzávalók
2 csomó (kb. 8 szál) sárgarépa
1 csomó (kb. 6) petrezselyemgyökér
1 csokor petrezselyem
1 vöröshagyma
2 ág kakukkfű
1 babérlevél
1 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olaj
só
őrölt bors
1 kiskanál szójamártás
2-3 szál újhagyma
10 dkg csiperkegomba
A gombagaluskához
5 dkg csiperkegomba
5 dkg csirkemellfilé
1 tojás
1 zsemle
2 zsályalevél (szárított is lehet)
A sárgarépát és a petrezselyemgyökeret megtisztítjuk, lereszeljük. A petrezselyemzöldjéből 1 kiskanálnyit apróra vágunk, a többit szárastól összekötözzük a kakukkfűvel és a babérlevéllel. A hagymát meghámozzuk és felaprítjuk. Az így előkészített összes zöldséget a héjától megfosztott hagymával és fokhagymával együtt az olajon kevergetve megpirítjuk. Utána 1,5 liter vízzel felengedjük, megsózzuk, megborsozzuk, a szójamártással ízesítjük. Kb. 40 percig kis lángon főzzük. Végül leszűrjük a levét, ez lesz az erőlevesünk.
Amíg a leves fő, a gombát megtisztítjuk, 10 dekát vékony szeletekre vágunk, a többit apróra. A nyers csirkemellfilét mixerrel pépesítjük, majd a tojással, az áztatott, kifacsart zsemlével és a gombavagdalékkal összegyúrjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, és a felaprított zsályával fűszerezzük. A levest felforraljuk, a felszeletelt gombát és a feldarabolt újhagymát hozzáadjuk. Amint kis lánggal, de egyenletesen forr, két kiskanál segítségével a húsos, gombás masszából galuskát szaggatunk bele. 6-8 percnyi főzés után a félretett petrezselyemmel megszórva tálalhatjuk is.
TIPPEK
- A leszűrt főtt zöldségből másnap krémlevest vagy vadas mártást készíthetünk.
- Még kiadósabb lesz a levesünk, ha valamilyen mutatós tésztát is főzünk bele.
ALMÁS, ZELLERES CÉKLASALÁTA
Ennek a salátának az üde íze, színe kellemes változatosságot jelent a megszokott téli savanyúságok sorában. Főleg szárnyasokhoz, pulyka-, csirkesülthez, párolt, sovány húsokhoz illik, és akár a megszokott rizs-, burgonyaköretet is kiválthatja. Aki szereti az ecetes céklát, ezt is kedvelni fogja!
Hozzávalók
40 dkg cékla
30 dkg zellergumó
1-2 alma
almaecet
só, porcukor
Tálalás előtt fél nappal a céklát és a meghámozott zellert külön-külön megfőzzük. Ha kissé kihűltek, a céklát is meghámozzuk, majd ezt is és a zellert is fél kisujjnyi méretű hasábokra vágjuk. Almaecettel, sóval, porcukorral annyi salátalevet készítünk, hogy külön-külön mindkettőt ellepje. Tálalás előtt az almát meghámozzuk, hasonló méretű hasábokra vágjuk, és citrommal megöntözzük, nehogy megbarnuljon. A háromféle hozzávalót egy mély salátástálban óvatosan összekeverjük, majd a cékla és a zeller salátalevét összeöntjük, és annyira egészítjük ki, hogy az összes hozzávalót ellepje. Ha kell, utána ízesítjük, és a salátára öntjük.
TIPPEK
- Az almát mindig a tálalás előtt adjuk hozzá, hogy a színe és a friss íze érvényesüljön.
- A zeller és az alma mennyiségét ízlésünk szerint változtathatjuk, de az alap az ecetes cékla maradjon!
SÖRÖS CSIRKECOMBOK
Sörben sütni jó ötlet, különösen csirkecombot! A sörtől szaftos, omlós, puha és rendkívül jóízű lesz a hús, ráadásul hihetetlenül gyorsan elkészül. Ez az a fogás, amit nem lehet elrontani. Amolyan konyhai „jolly joker”, mert minden évszakban idényszerű, ha kell, savanyúsággal, ha kell, friss salátával, öreg burgonyából krumplipürével, nyár elején pirosra sült újkrumplival tálalhatjuk. De magában, puha kenyérrel is kitűnő.
Hozzávalók
10-12 csirkealsócomb
5 dl sör
3 erőleveskocka (biominőségű)
4-5 gerezd fokhagyma
1-1 csokor petrezselyem és kakukkfű (utóbbi szárított is lehet)
A csirkecombokat megmossuk, és egy peremes tepsibe szorosan egymás mellé fektetjük. Nem kell sem sózni, sem más módon fűszerezni. A leveskockákat közéjük morzsoljuk – nem rájuk! –, és annyi sörrel engedjük fel, hogy a húsdarabokat majdnem ellepje. Forró sütőben, lefedés nélkül 20 percig sütjük. Ezalatt a combok jól megpuhulnak, kissé meg is pirulnak, és a sör nagy része elfő. Mielőtt kivesszük a tepsiből, megszórjuk apróra vágott fokhagymával (aki nem szereti, el is hagyhatja, anélkül is nagyon finom), és az összes felaprított friss petrezselyemmel meg kakukkfűvel. Még egyszer átfogatjuk, és a sütőt elzárva még 10 percig benne hagyjuk.
TIPPEK
- A csontok végére húzott papírsapkával (papillote) tálaljuk, hogy kézbe lehessen fogni!
- A sörös pecsenyelevet a köret (többnyire főtt burgonya) ízesítésére használjuk!
SAVANYÚ KÁPOSZTÁS RAKOTTAS
Tudták-e, hogy a savanyú káposztát is a kínaiak találták fel? Ha ezt nem is, de azt tudni kell, hogy a megerjesztett káposztában jelen vannak a B12-vitamin felbecsülhetetlen értékű molekulái. Ez a vitamin felelős a szellemi és mentális frissességünkért, a stresssztűrő képességünkért, a csontok, izmok erősítéséért. Savanyú káposztát enni tehát a tél végi napokon is ajánlatos.
Hozzávalók
60 dkg burgonya
só
70 dkg nem túl savanyú káposzta
1 nagy vöröshagyma
2 evőkanál olaj
5 babérlevél
őrölt bors
2-3 evőkanál enyhe fehérborecet
A mártáshoz
diónyi vaj
2 evőkanál liszt
5 dl tej
5 evőkanál frissen reszelt torma
20 dkg füstölt sonka
A tál kikenéséhez: vaj vagy zsír
A krumplit sós vízben héjában megfőzzük, majd meghámozzuk. Ha kissé kihűlt, 3 milliméter vastag karikákra szeleteljük. A savanyú káposztát kissé kinyomkodjuk. A megtisztított hagymát kis kockákra vágjuk, és az olajon megfuttatjuk. A káposztát hozzáadjuk, 1 babérlevelet beledobunk, megsózzuk, megborsozzuk, megkóstoljuk, majd a savanyúságától függően 2-3 evőkanál enyhe borecettel és 2,5 deci vízzel leöntve, fedő nélkül 30 percig pároljuk.
Közben elkészítjük a tormamártást: a vajat megolvasztjuk, a lisztet néhány másodpercig kevergetve sütjük rajta, majd a tejjel felengedjük, és felforraljuk. (Azaz besamelt, avagy fehérmártást készítünk.) Ha sűrűsödni kezd, 3 evőkanál reszelt tormát keverünk bele, és megsózzuk. Nem kell túl sűrűnek lennie! Ezután a sonkát vékonyan felszeleteljük. Egy tepsit vagy peremes tűzálló tálat kizsírozunk, és hozzávalókkal megtöltjük úgy, hogy a krumplikarikákat és a felszeletelt sonkát ferdén egymásra csúsztatjuk, közéjük pedig savanyú káposztát tömködünk. A maradék babérleveleket beletűzködjük, a tormás mártással meglocsoljuk, és közepesen meleg sütőben (180 °C, légkeveréses sütőben: 165 °C) kb. 30-40 percig sütjük. A maradék frissen reszelt tormával megszórva tálaljuk.
GYORS TÚRÓFÁNK
Ha van fánk, ami biztosan sikerül, és sikert arat, az csak a mi családi túrófánkunk lehet! Nem olcsó, de gyors és nagyon finom, s nem kell farsangnak lennie ahhoz, hogy megsüssük.
Hozzávalók
50 dkg túró
6 tojás
12 evőkanál finomliszt
4 evőkanál cukor
2 csomag vaníliás cukor
késhegynyi szódabikarbóna
A sütéshez: olaj
A tetejére: porcukor
A túrót szitán áttörjük, hogy szép krémes állagú legyen, majd kevergetve először a tojásokat adjuk hozzá, azután a lisztet, a cukrot, a vaníliás cukrot és a szódabikarbónát is beledolgozzuk. Egy mély serpenyőben olajat melegítünk, de ügyeljünk rá, ne legyen túl forró! A sűrű túrós masszából az olajba – egy belemártogatott kiskanállal – fánkocskákat szaggatunk, és körös-körül aranysárgára sütjük. Papírtörülközőre szedjük, hogy a felesleges olajat leitassuk róluk, majd azon forrón, porcukorral megszórva kínáljuk. Ez az adag fél óra alatt elkészül, és roppant kiadós.
TIPPEK
- Közvetlenül a tálalás előtt süssük meg, mert frissen az igazi.
- Kínálhatunk hozzá meleg sárgabarackdzsemet, édes tejfölt vagy vaníliakrémet is.
Pákozdi Judit