Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kulonleges_burkolat_a_Gyogyfu_utcaban

Különleges burkolat a Gyógyfű utcában

Megújult a Gyógyfű utca Csaba utca felőli zsákutcarésze a Hegyvidéki Önkormányzat beruházásában, kormányzati támogatás felhasználásával. A Budapesti Útépítési Program keretében átépített kétszázadik útszakaszt Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester, Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, valamint Szatmáry Kristóf, a fejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos közösen adta át a forgalomnak.

Két év alatt közel háromszáz önkormányzati tulajdonú, valamint önkormányzati kezelésű, fővárosi, burkolatlan út felújítására biztosított vissza nem térítendő támogatást a kormány. A Budapesti Útépítési Program keretében a Hegyvidék tavaly nyújtott be pályázatot a Gyógyfű utca 157 méteres szakaszának felújítására. A beruházás megvalósításához szükséges több mint 40 százalékos önrészt a Hegyvidéki Önkormányzat a saját forrásaiból fedezte.
Ahhoz, hogy meglegyen a megfelelő, 4,75 méteres szélesség, a páratlan oldalon három ingatlan kerítését közel fél méterrel kellett visszatolni a valós ingatlanhatár irányába. Közműépítésre is szükség volt, ami meg is történt a Roskovics utcáig. A kivitelező mindkét oldalon tizenkét centiméter magas kiemelt szegélyt helyezett el, nagy hatékonyságú közterületi lámpákat telepített, és az új járda a páros oldalra került. A murvás útpálya helyett rendkívül attraktív, egyben praktikus betonkő burkolatot kapott az utca. Valójában a környezethez illő és funkcióját megőrző lakó- és pihenőövezet született a zsákutcából.
A különleges burkolatot megemlítve Pokorni Zoltán polgármester a hivatalos átadón úgy fogalmazott: korántsem „úri huncutságról” van szó. Nem a látvány vezérelte a tervezőt, hanem az utca adottságai miatt nincs mód a hagyományos vízelvezetésre, ezért az út alatt kell azt megtenni. Ez most meg is valósult, ráadásul a még jobb eredmény érdekében – a páratlan oldalon mélyebben elhelyezkedő ingatlanok védelmében – az út oldalesésével a páros oldali kiemelt járdaszegély felé irányítják a csapadékvizet a szakemberek. Így el lehet kerülni, hogy az úttestről a szomszédos magántelkekre folyjon a csapadék, ami már többször előfordult az egyik itteni társasház és főképpen a szomszédos osztrák nagykövetség esetében.Kulonleges_burkolat_a_Gyogyfu_utcabanA fentieken kívül van egy talán még jelentősebb haszna a fejlesztésnek. Az utcából nyílik az Országos Onkológiai Intézet mellékbejárata, és baj esetén, például ha tűz ütne ki, azon keresztül gyorsabban elérhetők az intézmény hátsó épületszárnyai. Azzal, hogy immár szilárd burkolatú az útszakasz, és szélesebb is az eddiginél, a katasztrófavédelem nagyméretű járművei, köztük az emelőkosaras tűzoltóautók könnyebben bejutnak az onkológia területére. Ebből a szempontból tehát a beruházás jelentősen növeli a betegek és az intézetben dolgozók biztonságát.
Pokorni Zoltán a kormányzati programot méltatva arról is szólt, hogy az ötlet nagyszerű, de még örömtelibb, hogy az elképzeléseket tettek is követték. A Hegyvidéki Önkormányzat pedig igyekszik is élni a lehetőséggel, a Gyógyfű utca után az idén a Lóránt köz, továbbá az Ibolya ösvény rendbetételére pályázott és nyert el támogatást. Ezzel még nincs vége a tervezett fejlesztéseknek, jövőre további utcákat szeretne felújíttatni a program révén.
Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy rengeteg lehetőség vár még a XII. kerületre, ami számára különösen fontos, hiszen itt született, ezer szállal kötődik a Hegyvidékhez. Kijelentette: nemcsak a belvárost kell fejleszteni, azon kívül is építeni kell, mert Budapest valamennyi városrésze egyenlő. Éppen ezért járul hozzá a kormány 20 milliárd forinttal a fővárosi földutak burkolásához. Ez nem kis feladat, hiszen a teljes úthálózat 5 százalékát teszik ki a burkolatlan útszakaszok.
A program sikeres, amit jól mutat, hogy az első esztendőben tizenhárom, a második évben hét kerület jutott támogatásokhoz. Köztük a Hegyvidék, amellyel korántsem új keletű a kormányzat együttműködése. Ennek eredményeként épülhetett fel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusa, újulhatott meg a Normafa, és hosszabbodhat meg uniós forrásból a szintén felújítandó fogaskerekű – tekintett előre az államtitkár.
Szatmáry Kristóf, a Budapesti Útépítési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos az előzményeket ismertetve kiemelte: telitalálatnak bizonyult a 2018-ban elindított fejlesztési program. Minden évben elfogyott a rendelkezésre álló keretösszeg, a kormányzat társfinanszírozásával 2019–2020-ban közel 300, összesen több mint 60 kilométer útszakasz kaphat szilárd burkolatot. Jövőre is folytatódnak a felújítások, a cél az, hogy a közforgalmú földutak négy-öt év alatt eltűnjenek Budapestről.

sm.