Száznyolcvan éve épült fel a Városmajorban a Barabás-villa

A környék leginkább még csak egy erdős, ligetes hely volt, amikor 1840-ben Barabás Miklós festő villát építtetett a Városmajor utca 44. szám alatt. A mostani beépítettségnek és zsúfolt közlekedésnek nyomát sem lehetett látni, a Kis-sváb-hegy oldalán szőlőbirtokok terültek el, amelyeket csak ritkán szakított meg egy-egy gazdasági épület. A Városmajor mögötti Bíró utca sem létezett még, így a szőlősorok akadálytalanul futhattak fel a hegyoldalon.
Barabás Miklós egykori telke, amelyet egy barátja unszolására vett meg 1839-ben, hasonlóan nézhetett ki, sok szőlő és egy kis vincellérház állt rajta,. Önéletrajzában így írt erről: „Bugát Pál épített egy kis nyaralót a Városmajor-utczában. Érdi János barátom rábeszélt, hogy vegyem meg a Bugát Pál szomszédságában fekvő szőlőt. Erdélyben lévő pénzeimből 2000 forint vételárat utalványoztam ki Érdi közbenjárásával a szőlőért, melyben már egy kisebb présház is állt, egy szoba konyhával. […] Ősszel siettem haza, mert a szőlő, melyet Budán vettem volt, úgy volt kialkudva, hogy ha a szüret előtt kifizetem a vételárat, akkor a szüret is az enyém lesz. A tavasszal előlegezett 500 pengőforintra most még 1500 pengőforintot kellett lefizetnem. Rendelkeztem is aziránt, hogy Erdélyből pénzt küldjenek Pestre Érdi János barátomhoz, de nem voltam benne bizonyos, hogy e pénzeket megkapta-e? Ez a dolog nyugtalanított s bár több olyan festeni valóm volt még, melyek iránt báró Wesselényi is érdeklődött, útra készülődtem. A báró marasztalt s mikor kétségem okait elmondtam, egy utalványt adott Wodianerhez Pestre, 1200 forintról, hogy ezt Érdi barátom fölvehesse, így aztán még maradhattam, mert Érdi mindent elvégezett helyettem, leszüreteltetett s eladta az egész mustot, mert nem volt pinczém. De viszont megvette a sajtót, a présházban lévő szüretelő ládákkal és vedrekkel együtt.”A telek megvásárlásakor Barabás már elismert művésznek számított, így megengedhette magának, hogy Buda egyik legszebb utcájában, közel a város első közparkjához telepedjék le. A festőművész hagyatékában több jegyzetfüzet maradt fenn, ezek közül az egyik a budai telkével kapcsolatos kiadásokat jegyzi, így pontosan nyomon követhető, hogy mi és mikor történt, s mennyibe került. A füzet első lapján a következő olvasható: „1839-ik esztendőben Pesten június 26-ikán költ alku kötés szerint megvettem Budán a Krisztina városban Gemming Josephától a 281-ik szám alatti házat szőlőjével együtt 5000 váltóft-on mely summát egészben lefizettem, ugyan azon esztendő october 30-ikán.”Barabás Miklós egyből belekezdett új otthona megtervezéséhez és megvalósításához. Könnyűszerrel megtehette, mivel ő volt ekkor – és ez még sokáig így is maradt – az egyetlen magyar művész, aki meg tudott élni kizárólag az alkotásaiból. Egy-egy komolyabb megrendelő akár ötezer forintot is fizetett egy portréképért. A kiadásait, tartozásait és egyéb anyagi ügyeit tartalmazó másik füzetében a következőket jegyezte fel 1840-ben: „Szabó Venczel kőmívessel alkura léptem, hogy házat épít Budán a telkemre.”
A klasszicista stílusban megálmodott villa alaprajzát tekintve egyszerű elrendezésű volt, összesen három helyiségből állt. A nagy, központi szobából két oldalsó szoba nyílt, ahonnan az utca és a kert felé is vezetett egy-egy kijárat. A tervező személye nem ismert, azonban egyes források valószínűsítik, hogy maga a művész volt.Önéletrajzából és a különböző anekdotákból kitűnik, hogy a családjával kapcsolatos szinte valamennyi vidám történet a Városmajorhoz köthető. Valószínűleg ez a villa jelentette számára az igazi otthon melegét, amit alátámaszt, hogy később, miután több családi tragédia történt, el is adta azt.
1841-ben vette feleségül Bois de Chesne Zsuzsannát, akivel eleinte csak nyári szállásnak használták az épületet, majd sokszor szinte teljesen odaköltöztek. A villában született az egyik lányuk, amiről így emlékezik meg önéletrajzában: „1844 nyár elején meglátogatott ipám (apósom). A budai városmajor-utczai házamban laktunk s nőm erősen várandós állapotban lévén, az öreg úr haza akart sietni, nehogy valahogyan nálunk legyen a családi esemény bekövetkezésekor. De a sors másképpen akarta. Július 14-dikén, vasárnap délután egy öreg barátom, Preuszner József volt nálam s a verandán ipámmal egészen belemelegedtek a beszélgetésbe, mikor észreveszem, hogy a szalon felől a sógornőm, Szilágyi Ferenczné, titkon integet nekem. Hozzá mentem és azt súgta: küldjek hamar a bábaasszonyért. Miután az uzsonnához még nőm terített föl, a két öreg úr nem is sejtette, hogy mi lesz. Én látszólag higgadtan mentem a kapuig, de onnan rohantam a házmesteremhez, hogy rögtön üljön bérkocsiba és siessen a bábaasszonyért Pestre. Müllerné, a madame, egy óra múlva érkezett meg és szinte észrevétlenül jutott be nőmhöz, akihez éppen a legégetőbb perczekben érkezett. Annyi ideje sem volt, hogy levetkőzzék és kalappal a fején végezte teendőit. Mikor aztán már föl is öltöztette Ilka leányomat (mert ő volt az új szülött), vette le a kalapját. Ilka szép nagy szemeit úgy kinyitotta, úgy nézett körül, mintha már legalább két hét óta szokott volna a világossághoz. Szilágyiné azt mondta: ha tudná, hogy ilyen szép leánya lesz, még egyszer ráadná magát a szülésre. Az öregek még mindig nem tudtak semmit arról, a mi a szobában történt, és tágra meresztették a szemöket, mikor azzal állítottam oda hozzájok, hogy milyen szép kék szemű leánykát hozott a gólya. Csodálatos, hogy a szép kék szemek úgy megváltoztak, miszerént sárgás-zöldes színt öltöttek később.”A villát később bővítették, egy nagyméretű pincehelység épült alá, és hogy ne kelljen mindig a pesti műtermét felkeresnie, 1847-ben egy műtermet is hozzátoldott Barabás. Ettől kezdve ott fogadta a vendégeit, többek között Liszt Ferencet, Bajza Józsefet, Erkel Ferencet.
Az 1848–49-es szabadságharc kitörésekor épp a budai villában tartózkodtak Barabásék: „Egyszer egyik olyan napon, melyen nem szoktam a városba menni, a feleségem ment át budai nyári lakásomból Pestre. Alig háromnegyedóra múlva visszatért, ami nagyon meglepett. Elszörnyülködve beszélte el, hogy kénytelen volt visszatérni, mert a hajóhíd környékén a rengeteg néptömeg elállja az utat, iszonyú az izgatottság, Lamberget, a királyi biztost a hajóhídon meggyilkolták, stb. Erre tanácskozni kezdtünk, hogy mitevők legyünk? Vájjon mi fog bekövetkezni? A kormány és a nép milyen állást foglal el? Jellasich is megindult Pest felé, elhatároztuk tehát, hogy Váczra megyünk át és ott a körülményekhez képest cselekszünk. Ebéd után olyan égi háború volt, oly szörnyű villámlás, dörgés és zápor, mintha az ég egész haragjával fenyegetődzött volna a történtek miatt, de mindennek ellenére este felé a legnagyobb esőben két kocsival Vácz felé indultunk. Körülbelül egy hétig voltunk Váczon, ahová több család menekült.”Vácról visszatérve a pesti házukban húzták meg magukat, majd miután a magyarok bevették a budai várat, átköltöztek a városmajori villába: „A vár bevétele után le is rajzoltam a vár budai oldalán összelődözött várfalakat. Meglátogattam Nagy Sándor tábornokot, kit még József-huszár hadnagy korából ismertem s őt is lerajzoltam. 1849-ben, a vár bevétele után, át akarván költözködni budai nyári lakomba, miután a hajóhidat Jellasich elégettette, csak a lánczhídon lehetett volna kocsin átmenni, azon pedig csak honvédeknek volt szabad járni; Nagy Sándor adott engedélyt, hogy az én bútoros kocsimat is át engedjék.”
A budai épületet nem veszélyeztette a Pestet érő ágyúzás, annál inkább Görgei hadiszállásának tűz alá vétele, amely ekkor egy rövid ideig a Városmajor utca 68.-ban volt. A Barabás-villa azonban, szerencsére, jelentősebb károk nélkül élte túl a megpróbáltatásokat.A vesztes szabadságharc után fontos szerepet játszott a hely, mivel több jelentős festményt is elrejtett ott Barabás Miklós: „Mikor Haynau Budapestre bevonult és innen tovább sietett a magyar hadsereg üldözésére, gróf Battyhányi Lajosné azon aggódva, hogy férje jószágait lefoglalják, fölkéretett: venném át a férje képgyűjteményeit őrizetembe. Ez a gyűjtemény körülbelül negyven darabból állott s a grófné ládákba csomagolva küldte hozzám. Nem kis föladat volt ezeket elhelyezni, mert a gróf egész alakú életnagyságú képe is köztök volt s egy másik nagy vászon, melyet Schrotzberg festett, a grófnét és nővérét, gróf Károlyi Györgynét, ábrázolta ugyancsak életnagyságban. E nagy képeket kivettem kereteikből s a kereteiket ládáikkal együtt budai villámba vitettem, a képek legnagyobb részét pedig pesti padlásomon helyeztem el és letakartam őket, hogy a por ne lepje be és szembe ne tűnjenek.”
Ezután még több mint húsz évig élt a Városmajorban Barabás Miklós, végül éppen 150 évvel ezelőtt adta el a villát: „1870-ben budai villámat eladtam és Pesten az új-utczai házamat 1871-ben két emeletnyi magasságra építtettem.”Nem tudni biztosan, mi lehetett a költözés oka, de valószínűsíthető, hogy családtagjainak elvesztése miatt döntött így: 1861-ben meghalt a felesége, 1867-ben az egyik lánya, végül 1869-ben a fia. Talán érthető, hogy többé nem akart a rájuk emlékeztető falak közt élni.
Az újabb és újabb tulajdonosok egyre több épületet toldottak a villához, amely ennek eredményeképpen felismerhetetlenné vált. Végül a Hegyvidéki Önkormányzat mentette meg. Az impozáns villa és a hangulatos kert 2003 szeptembere óta várja a látogatókat. Felújítása olyan jól sikerült, hogy 2004-ben elnyerte az európai építészet egyik legrangosabb kitüntetését, az Europa Nostra-díjat.

Földváry Gergely