A csuszka, a libatop és a farkasölő sisakvirág

Budapest páratlanul szerencsés helyzetben van: közel Balaton méretű területének mintegy kétharmada zöld. Ez főleg azért alakulhatott így, mert a mai főváros három különböző településből jött létre, majd később további tucatnyi agglomerációs részt csatoltak hozzá, és ezek mindegyikével külterületi erdők is a város belterületére kerültek. Ráadásul nagyrészt értékes, védett természeti területek, amelyek egy része azóta is beépítetlenül gazdagítja a város természeti értéktárát.

Még ezek közül is kiemelkedik az Ördög-orom Természetvédelmi Terület, hiszen 17 hektárján mintegy 600 növényfajnak ad otthont. Mintha egy felbecsülhetetlen értékű, természet adta botanikus kertben járnánk – fogalmazott Bajor Zoltán táj- és élővilágvédelmi szakértő annak a sétának az elején, amelyet a Hegyvidéki Zöld Iroda szervezett a Méhbarát Kerület Program keretében.

A túra résztvevői már az Edvi Illés úton megpillanthatták a budai berkenye piros bogyóit és fűrészes, gazdagon erezett leveleit. Ez a faj a berkenyék szövevényes, szakemberek által is nehezen átlátható rendszerének kifejezetten budai elterjedésű képviselője, amely a XII. kerület más pontjain is előfordul.

A betonúton kényelmesen megközelíthető völgy északi lejtőjén sok mogyoró is él. Ezek a bokrok nem a környékbeli kertekből szabadultak ki, hanem az utolsó jégkorszak idején települtek ide, és máig fennmaradtak a napsugaraktól védett, mindig hűvös északi lejtőkön. Veszélyt csak az út mellett teret hódító akácok jelentenek rájuk, amelyek lassan szorítják ki az őshonos növényeket – mindaddig, amíg a természetvédelmi célú beavatkozásokkal el nem távolítják a szakemberek. Az aljnövényzetben is jól látható, hogy például a mogyorók alatt szépen díszlő kéküstökű csormolya az akácok alatt sehol sem fordul elő.

A séta alkalmat adott a farkasölő sisakvirág megismerésére is. Ez a vészjósló nevű védett vadvirág valóban olyan mérgező, hogy akár egy nagyobb állatot is elpusztít. Az itt mindössze lakásnyi területen, rejtve élő populációja különlegesség, mert másutt a kerületben a faj nagyobb tengerszint feletti magasságban terjedt el. Másik mérgező növényünk a fekete csucsor, amely rendszertanilag a krumpli rokona. Bogyóit érdemes nagy ívben elkerülni.

A költőodúk kapcsán a madarakról is beszélt Bajor Zoltán. Mint elmondta, az odú, amelybe csuszka költözik, gyakran hozzátapad a fatörzshöz, mert ezek a szárnyasok fészekrakás közben ösztönösen sárral tapasztanak – ha nincs más, akkor a mesterséges odút. Fontos tanács, hogy akinek a kertjében fészekodú van, évente, ősszel tisztítsa ki a már lakatlan dobozt, hogy az esetlegesen ott lévő paraziták ne tudjanak áttelelni, és ne károsítsák a következő évi fészekaljat. A fészek maradékát sem kell sajnálni, mert a madarak akkor is újat építenek, ha az odúban megtalálják a tavalyi maradványait.

A túra váratlan érdekessége volt az erdőszélre kihordott zöldhulladék okozta környezetkárosítás látványos bemutatása. Azokon a helyeken, ahová a lakosság rendszeresen kiönti a kerti hulladékot, a talaj tápanyagokban feldúsul. Ez a látszólag kedvező folyamat azonban az őshonos fajok eltűnéséhez és gyomok megjelenéséhez vezet. Miközben néhány tucatnyi vadvirág elpusztul, a helyüket alig néhány jellemzően nem honos faj foglalja el. Később ilyen helyekről terjed szét a disznóparéj, a libatop vagy a sárga virágú kanadai aranyvessző.

A dolomitos sziklák, az ősszel is színes sziklagyepek és az alacsony, nyitott tölgyesek ideális kirándulóhellyé teszik az Ördög-orom gerincét. A túrázók a változatos növény- és állatvilág mellett a kilátásban is gyönyörködhetnek. A 3 kilométeres, eseménydús séta az igényesen kitáblázott tanösvényt követve tért vissza az Edvi Illés útra, ahonnan a látogatók, a jóleső gyaloglásban kissé elfáradva, ám számtalan érdekes ismerettel és élménnyel gazdagodva térhettek haza – egy piros sapkás zöld küllő kiáltásaitól kísérve.

BI.